A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-14 / 42. szám
EGTAJAK sérülés csak a nyállal benedvesített hüvelykujj hegyének enyhe dörzsölése révén gyógyítható. Vein száraz vakaródzás, és van nedves; ámbár ez utóbbi a legtöbb esetben sikerrel alkalmazható, azoknál, akik tudatlanok, s jobb híján ezzel is beérik. De vegyük csak a poloska csípéseit, tisztelt uraml Ha a hasi részekre vetette magát, az ember hanyatt fekszik s hasát felfújva s a bőrt imigyen kifeszítve, ujjait gyöngéden végigvezeti a daganatocskákon, vigyázva arra, hogy körmeinek épp csak a hegye érje a bőrt, olyan könnyedén, mintha hajszálfinom párhuzamos vonalakat akarna húzni: oly megkönnyebbülést érez majd néhány perc múlva, jó uram, mint amikor szódabikarbónát vesz be az ember, s utána kimoshatja a száját. Elfelejtettem megmondani, hogy hason csak felülről lefelé szabad vakaródzni s világért se megfordítva vagy pláne két irányban. Ez persze, tetszik tudni, a legkönnyebb esetek egyike. Sokkal súlyosabb már, ha például hason alul esik a csípés, erre az esetre nem is térek ki. Ugyanide tartoznak a hónaljban szerzett sérülések, a könyök s a térd belső hajlásain, általában a ráncok közötti völgyekben... míg a lapockái csípések tulajdonképp könnyű természetűek, s inkább lélekben bosszantják az embert, elérhetetlenek lóvén, mint a mennyország. Igen rosszak, tisztelt uram, a kézfejen keletkező daganatocskák is, az ujjak ízületein, belül vagy kívül s éppily rosszak, bár egész más ízűek, hogy úgy mondjam, a tenyér belső, kérges felén való viszketegségek, különösen, ha egész ifjú poloskáktól származnak, amelyek, mint tetszik tudni, vadak, mint a bakkecskék. Ez esetben legalkalmasabb finom szemcséjű, nedves homokot szórni a megtámadott helyre, s azzal enyhén, majd egyre hevesebben dörzsölni mindkét irányban. Itt megemlíthetem, jó uram, hogy némely csípésfajtának, nevezetesen a szőrmentieknek, legjobb ellenszere, ha az ember körömmel belevág és felvérezi. Vannak poloskák, jó uram, amelyek mérgesek, mint az éretlen citromok, s csak kicsiket szörpintenek, mert ennyitől is megvadul az ember; mások, mint a disznók, annyit esznek, hogy egy-egy falatozás után böfögni hallja őket az ember. Vannak szelídebbek is, s ezekkel jól meg lehetne férni, ha az ember kitanítaná őket arra, hogy mely részén egyék meg, s így megszabadulna sok fölösleges bosszúságtól. Mert úgy felidegeskedik néha az ember, jó uram, hogy megfeledkezik minden tudományáról, s mint Jób a szemétdomb tetején ülve, üvegcserepekkel hadakozik teste ellen, így például a talpon esett sérülések idejében, amikor nem segít sem az egyszerű körömvakaródzás, sem a nyálas, sem a száraz homok, sem a két köröm között való csipdesés, sem a tenyérrel való paskolás, sem a nyelvvel való vakaródzás, ami különösen hathatós más esetekben, sem a fogakkal való harapdálás, sem a nyalás, sem a szívás, nem segít a kefével való vakaródzás sem, amit a férfiak azzal helyettesítenek, hogy szakállas állukkal dörzsölik a daganatocskákat, nem segít sem a kő, sem a kés, sem a bádogfazék éle, nem segít más, csak az imádság! HÉÍ Theokritosz elgondolkozva nézegette az öreg hölgy sárga varkocsát, amely nyaka fölött lógva, hevesen lobogott beszéd közben, mint egy zászló. Aztán szótlanul megemelte kalapját, és továbbment. Ahogy elsétált a bokrok sora között, amelyek tövében mindenfelé vakaródzó emberek feküdtek, egyre erősebb lett a szél, s pállott rongyszagot sodort orrlikai felé. Az ég sötét volt, de egy messzi ívlámpa beszivárgó fénye lehetővé tette, hogy kikerülje vagy átugorja a földön heverő testeket. A nagy teret betöltő izgatott suttogás mindjobban elhalkult, egy-egy pisszegés vattafoszlánya szálldogált már csak a kövezet fölött. Az egyik kialudt gázlámpának támaszkodva egy kopasz emberkét vett észre: a földön ült, s bosszús arckifejezéssel hangosan csámcsogott. — Kiszorítottak a helyemről — dünnyögte, s apró kezével oly hevesen kapott kopasz fejéhez, mintha egy legyet akarna rajta agyonütni. — Ez a koldus csürhe! — folytatta — engem, aki három éve alszom már itt, a legszélső pádon jobbra! Beszennyezték a fekhelyemet, hova költözzek most! Hát tessék szólni egy szót! Theokritosz meggyújtotta öngyújtóját, s lehajolva a kis emberke arcába világított. Aztán kiegyenesedett, s lassan továbbment. A tér sarkára érve megállt. Messziről autótülkölés hallatszott, felnézett az égre. A távolban, a felhők alsó síkján, mintha vörös köd terjengene, talán már a Berlini tér villanyreklámjainak visszfénye. Lassú csobogás hallatszott messziről, a Duna vize a szelíd partok között folydogálva, könyörületes verseket mormolt. Theokritosz kivette zsebéből ezüstsípját, s belefújt. A hang hallatára a négyszáz aggastyán testén a poloskák nyugtalanul fészkelődni kezdtek, majd lassan, mintha valami ellenállhatatlan erő vonzaná őket, széles rajokban elindultak Theokritosz felé. Amikor az elöl haladók cipője közelébe értek, a költő megfordult, s hosszú léptekkel elindult. Ujjait ütemesen billegetve az ezüstsípon, tovább fújta az édes dallamot, olykor hátra-hátra nézve, hogy a libasorban menetelő állatok nem maradtak-e el? De azok fáradhatatlanul, egyre gyorsabban ügettek, s a türelmetlenebbek nemsokára beérték, s ráugrottak cipőjére. A gyéren világított járdán nem lehetett megállapítani, meddig húzódik a menet, s Theokritosz egyre erősebben fújta sípját, buzdítani a hátul kullogókat. A Duna felől már hajnalodott, s a Váci útról hallani lehetett a tejeskocsik zörgését. Theokritosz kénytelen volt megállni, hogy a leghátsók is idejében beérjék, mielőtt az utcákon megindul a nappali forgalom. Egyre erősebben fújt a szél. Az egyik földszintes házban hirtelen felszaladt a redőny egy kivilágított ablak elől, mintha a ház kinézne az éjszakába. Később megeredt az eső. A magyar irodalom klasszikusának számító író száz évvel ezelőtt, 1894. október 18-án született. TÖRÖK ELEMÉR Alkonyat a Latorca partján Alkonyi égről leskel a nap... Hirtelen vörösre mérgük.. A horizont Dózsa iszonyig tüzes trónja... A varjak éterin lebegő szárnya, mintha kialudt tűz pernyéje szállna... Az utolsó csepp fény is elcsurgott Isten tenyeréből... A halak se kapnak már... Begubódzott u csöndjébe a táj... Lassan én is hazaballagok, mielőtt a jegenyék hegyén “ kivirágzónak a csillagok... s 2 Z Lelesz, 1993 17
