A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-08 / 28. szám
FIGYELŐ A SZÁMOK RIDEG FÉNYE 251, felekezeti megoszlás szerint: róm. kát. 111, ev. ref. 99, a többi az egyházaknál nincs nyilvántartva. A falu polgármestere Pasiak Dušan. Népszámlálási adatok: Év Összesen Ebből magyar % 1980 267 155 58,05 1991 251 106 42,23 SZTÁRNYA (Stárňa) Sajó völgyi kisközség, 1900-ban 66 házzal és 393 róm. kát. vallású lakossal. Már 1291-ben Ztamnafolua, Sztamafolua és Ztamateleke néven említik az oklevelek. 1437-ben a Sztárnay-, másként Várnay-család a földesura egész 1790-ig, amikor a család birtokait a gr. Pletrich családja kapja, melytől 1850-ben Radvánszky Gusztáv vette meg. A Pletrich családon kívül még az Ábrahámy-, a Pap- és a Tóth-családok is birtokosok voltak itt. A Radvánszky-féle kastély a múlt század hetvenes éveiben épült, Hevessyé pedig 1882-ben. Sztárnya határában feküdt hajdan Tamásfalva község, melyről a XV. században még szó van az okiratokban. Sztárnyán nincs templom. A Csemadok-alapszervezet elnöke Farkas István. 1970-től Tornaijához csatolták. SZÚTOR (Sútor) A Feled—Lénártfala vasútvonal mentén fekvő kisközség, 1900-ban 82 házzal és 346 ev. ref. vallású lakossal. Hajdan Balogvár tartozéka volt, és e vár többi birtokainak sorsában osztozott. Legutóbb a Coburg hercegi családnak volt itt nagyobb birtoka. Említésre méltó a község határában lévő kénes forrás. A lakosok a pipaszár- és seprőkészítést háziiparként űzték. Református temploma 1810-ben épült. Hozzátartozik Tehány puszta, mely 1411-ben a Bátkay-család birtoka, 1460-ban a balogvári birtokok közé kerül. A község területe 1326 ha, lakóinak száma 311, felekezeti megoszlás szerint: róm. kát. 275, ev. ref. 26, a többi az egyházaknál nincs nyilvántartva. A falu polgármestere Mikloško Jozef, az 1—4. évfolyamos alapiskola igazgatója Tóbisz Ferenc. Népszámlálási adatok: Év Összesen Ebből magyar % 1980 337 261 77,45 1991 311 287 92,28 Összeállította: Kovács Tibor (Folytatjuk) 1992 májusában néhány szlovákiai magyar értelmiségi — történész, szociológus, nyelvész, irodalmár — elhatározásából megalakult a Mercurius Csoport, amely legfontosabb célkitűzését abban határozta meg, hogy rendszeres kutatómunkával feltérképezi a szlovákiai magyarság múltját és jelenét, s a különböző adatok és tények alapján megpróbálja felvázolni vagy extrapolálni a jövő kilátásait. A csoport tagjai természetesen tisztában voltak azzal is, hogy Szlovákiában egyelőre nemigen nyílik lehetőségük arra, hogy munkájukat intézményes keretek között végezhessék, azt az anyagi függetlenséget, amely egy ilyen jellegű tevékenységhez kell, csakis az erre a célra létrehozott alapítványok segítségével tudják biztosítani; ilyenekkel azonban a szlovákiai magyarság még nem rendelkezik, ezért a magyarországi Illyés Alapítványhoz fordultak, amely megértve a vállalkozás fontosságát és jelentőségét rendelkezésre bocsátotta a szükséges pénzt. Mindezt azért is tartottam fontosnak elmondani, mert a magyarságismerettel kapcsolatos kutatások számára oly fontos intézményes keretek kialakítása Szlovákiában igen vontatottan halad, sőt, mondhatnám egy helyben topog, az idő viszont sürget, amit éppen a Mercurius Csoport egyik alapitójának, Gyurgyík Lászlónak frissen megjelent könyve — Magyar mérleg — bizonyít a legszemléletesebben. Az ipolysági születésű, az idén negyvenéves szociológus Ízléses kiállítású kötete (a Kalligram Kiadó munkáját dicséri) immár a második a Mercurius Könyvek sorozatban. (A sort Vadkerty Katalin: Reszlovakizáció cimű műve nyitotta, amelyet a nagy érdeklődés miatt újra kellett nyomtatni.) A könyv alcíme elárulja, hogy ebben a több mint 200 oldalas munkában a szlovákiai magyarság pillanatnyi helyzetét kívánja bemutatni a szerző a népszámlálási és népmozgalmi adatok tükrében. A teljesség kedvéért el kell mondani, hogy Gyurgyík László nem légüres térben mozgott, amikor ebbe a munkába belefogott, hiszen támaszkodhatott Gyönyör József: Államalkotó nemzetiségek (Madách, 1989) című, bizonyos értelemben úttörő jellegű könyvére és Popély Gyula 1991-ben Budapesten napvilágot látott Népfogyatkozás című művére, hogy csak a legfontosabb, a témába vágó és Gyurgyík László MAGYAR MÉRLEG A szlovákiai magyarság a népszámlálási és a népmozgalmi adatok tükrében V-» szlovákiai magyar szerző tollából származó köteteket említsem. Balgaság lenne e műveket összevetni, hiszen a három szerző némiképp eltérő szemszögből közelíti meg a kérdést, s arról sem lenne szabad megfeledkezni, hogy Gyönyör József még a kommunista diktatúra idején állította össze könyvének anyagát, amikor bizonyos adatokat nem is lehetett közzétenni, s a következtetéseket is óvatosabban kellett megfogalmazni. Ez persze mit sem von le Gyönyör érdeméből, csupán azt kívántam jelezni, hogy Gyurgyik László határozottan kedvezőbb politikai légkörben dolgozhatott, a számok mögött feltáruló valóságról őszintén szólhatott. Mégis, ami talán a legjobban meglepett, s amit elismeréssel nyugtázok — nos ez a szerző higgadt, szinte tökéletesen tárgyilagos anyagkezelése. Tisztában van azzal, hogy most nem publicistaként, nemzete sorsáért őszintén aggódó értelmiségiként kell szólnia, hanem a számokat elfogulatlanul értékelő, az összefüggéseket érzelmektől és szenvedélyektől mentesen feltáró szakemberként, aki éppen azzal teheti a legnagyobb szolgálatot, hogy megőrzi nyugalmát és szakmai objektivitását. A kötetei fellapozó laikust természetesen efféle íratlan szabályok nem kell hogy feszélyezzék, illetve korlátozzák, épp ellenkezőleg: jól teszi, ha egyéni tapasztalatait összeveti azzal a képpel, amely a szenvtelenül sorjázó számok mögött feltárul. A közel 50 táblázat adatait itt lehetetlen volna értékelni, egyébként is megtette ezt maga a szerző, én inkább azokat a számsorokat ragadnám ki, amelyek a szlovákiai magyarság jövőjét demográfiai szempontból előrevetítik. A 19. sz. táblázat a magyar és a szlovák nemzetiségű lakosság ötéves korcsoportok szerinti megoszlását tartalmazza 1970 és 1991 között. Ebből többek között megtudhatjuk, hogy míg 1980-ban a 0—4. év közötti korcsoportban a szlovákiai magyarságon belül 43 859 gyermeket számoltak össze (ez 7,84 százaléknak felel meg), 1991-ben már csak 34 115 gyermek volt (6,01 százalék) ebben a korcsoportban. Tíz esztendő leforgása alatt tehát 9744-gyel csökkent az ide besorolhatók száma, ami 22,2 százalékos fogyást jelent. Nem kell nagy képzelőerő hozzá, hogy megjövendöljük, mit eredményez majd ez mondjuk 20—30 év múlva. Tény, hogy a szlovák nemzetiségű népesség is megfogyatkozott ebben a korosztályban, de ott a csökkenés csak 19 százalék. Elgondolkoztató a 31. sz. táblázat is, ahol a szlovákiai magyarok iskolai végzettségének korcsoportok szerinti megoszlását vehetjük szemügyre az 1991-es népszámlálás adatai alapján. Ebből egyebek között kiderül, hogy a 35—39. év közöttiek csoportjában volt a legtöbb felsőfokú végzettségű (3039), az ennél fiatalabbak körében mintha ismét csökkent volna a továbbtanulási kedv, mert pl. a 25—29. év közöttiek körében (ebben a korcsoportban már reálisan számolhatunk azzal, hogy az érintettek befejezték tanulmányaikat) ez az érték már csak 2470, tehát 569-cel kisebb. Úgy vélem, Gyurgyík László nagyon hasznos és fontos könyvet tett az asztalunkra. Ajánlom mindazok figyelmébe, akiknek nem közömbös a szlovákiai magyarság sorsa és jövője, akik lenni szeretnének azért, hogy lélekszámúnkban ne megfogyatkozva, hanem gyarapodva éljük meg az ezredfordulót és az azt követő évtizedeket is. Lacza Tihamér A HÉT 11