A Hét 1994/2 (39. évolyam, 27-52. szám)

1994-07-08 / 28. szám

FIGYELŐ A SZÁMOK RIDEG FÉNYE 251, felekezeti megoszlás szerint: róm. kát. 111, ev. ref. 99, a többi az egyházaknál nincs nyilvántartva. A falu polgármestere Pasiak Dušan. Népszámlálási adatok: Év Összesen Ebből magyar % 1980 267 155 58,05 1991 251 106 42,23 SZTÁRNYA (Stárňa) Sajó völgyi kisközség, 1900-ban 66 házzal és 393 róm. kát. vallású lakossal. Már 1291-ben Ztamnafolua, Sztamafolua és Ztamateleke néven említik az oklevelek. 1437-ben a Sztárnay-, másként Várnay-család a földesura egész 1790-ig, amikor a család birtokait a gr. Pletrich családja kapja, melytől 1850-ben Radvánszky Gusztáv vette meg. A Pletrich csalá­don kívül még az Ábrahámy-, a Pap- és a Tóth-családok is birtokosok voltak itt. A Radvánszky-féle kastély a múlt század hetvenes éveiben épült, Hevessyé pedig 1882-ben. Sztárnya határában feküdt hajdan Tamásfalva község, melyről a XV. században még szó van az okiratokban. Sztárnyán nincs templom. A Csemadok-alap- szervezet elnöke Farkas István. 1970-től Tornaijához csatolták. SZÚTOR (Sútor) A Feled—Lénártfala vasútvonal men­tén fekvő kisközség, 1900-ban 82 házzal és 346 ev. ref. vallású lakossal. Hajdan Balogvár tartozéka volt, és e vár többi birtokainak sorsában oszto­zott. Legutóbb a Coburg hercegi családnak volt itt nagyobb birtoka. Említésre méltó a község határában lévő kénes forrás. A lakosok a pipaszár- és seprőkészítést háziipar­ként űzték. Református temploma 1810-ben épült. Hozzátartozik Tehány puszta, mely 1411-ben a Bátkay-csa- lád birtoka, 1460-ban a balogvári birtokok közé kerül. A község területe 1326 ha, lakóinak száma 311, felekezeti megoszlás szerint: róm. kát. 275, ev. ref. 26, a többi az egyházaknál nincs nyilván­tartva. A falu polgármestere Mikloško Jozef, az 1—4. évfolyamos alapiskola igazgatója Tóbisz Ferenc. Népszámlálási adatok: Év Összesen Ebből magyar % 1980 337 261 77,45 1991 311 287 92,28 Összeállította: Kovács Tibor (Folytatjuk) 1992 májusában néhány szlovákiai magyar értelmiségi — történész, szociológus, nyelvész, irodalmár — elhatározásából megalakult a Mer- curius Csoport, amely legfontosabb célkitűzését abban határozta meg, hogy rendszeres kutató­munkával feltérképezi a szlovákiai magyarság múltját és jelenét, s a különböző adatok és tények alapján megpróbálja felvázolni vagy extrapolálni a jövő kilátásait. A csoport tagjai természetesen tisztában voltak azzal is, hogy Szlovákiában egyelőre nemigen nyílik lehetőségük arra, hogy munkájukat intézményes keretek között végez­hessék, azt az anyagi függetlenséget, amely egy ilyen jellegű tevékenységhez kell, csakis az erre a célra létrehozott alapítványok segítségével tudják biztosítani; ilyenekkel azonban a szlová­kiai magyarság még nem rendelkezik, ezért a magyarországi Illyés Alapítványhoz fordultak, amely megértve a vállalkozás fontosságát és jelentőségét rendelkezésre bocsátotta a szükséges pénzt. Mindezt azért is tartottam fontosnak elmondani, mert a magyarságismerettel kapcso­latos kutatások számára oly fontos intézményes keretek kialakítása Szlovákiában igen vontatottan halad, sőt, mondhatnám egy helyben topog, az idő viszont sürget, amit éppen a Mercurius Csoport egyik alapitójának, Gyurgyík Lászlónak frissen megjelent könyve — Magyar mérleg — bizonyít a legszemléletesebben. Az ipolysági születésű, az idén negyvenéves szociológus Ízléses kiállítású kötete (a Kalligram Kiadó munkáját dicséri) immár a második a Mercurius Könyvek sorozatban. (A sort Vadkerty Katalin: Reszlovakizáció cimű műve nyitotta, amelyet a nagy érdeklődés miatt újra kellett nyomtatni.) A könyv alcíme elárulja, hogy ebben a több mint 200 oldalas munkában a szlovákiai magyarság pillanatnyi helyzetét kívánja bemu­tatni a szerző a népszámlálási és népmozgalmi adatok tükrében. A teljesség kedvéért el kell mondani, hogy Gyurgyík László nem légüres térben mozgott, amikor ebbe a munkába belefo­gott, hiszen támaszkodhatott Gyönyör József: Államalkotó nemzetiségek (Madách, 1989) című, bizonyos értelemben úttörő jellegű köny­vére és Popély Gyula 1991-ben Budapesten napvilágot látott Népfogyatkozás című művére, hogy csak a legfontosabb, a témába vágó és Gyurgyík László MAGYAR MÉRLEG A szlovákiai magyarság a népszámlálási és a népmozgalmi adatok tükrében V-» szlovákiai magyar szerző tollából származó köteteket említsem. Balgaság lenne e műveket összevetni, hiszen a három szerző némiképp eltérő szemszögből közelíti meg a kérdést, s arról sem lenne szabad megfeledkezni, hogy Gyönyör József még a kommunista diktatúra idején állította össze könyvének anyagát, amikor bizo­nyos adatokat nem is lehetett közzétenni, s a következtetéseket is óvatosabban kellett megfo­galmazni. Ez persze mit sem von le Gyönyör érdeméből, csupán azt kívántam jelezni, hogy Gyurgyik László határozottan kedvezőbb politi­kai légkörben dolgozhatott, a számok mögött feltáruló valóságról őszintén szólhatott. Mégis, ami talán a legjobban meglepett, s amit elisme­réssel nyugtázok — nos ez a szerző higgadt, szinte tökéletesen tárgyilagos anyagkezelése. Tisztában van azzal, hogy most nem publicista­ként, nemzete sorsáért őszintén aggódó értelmi­ségiként kell szólnia, hanem a számokat elfogu­latlanul értékelő, az összefüggéseket érzelmektől és szenvedélyektől mentesen feltáró szakember­ként, aki éppen azzal teheti a legnagyobb szolgálatot, hogy megőrzi nyugalmát és szakmai objektivitását. A kötetei fellapozó laikust természetesen efféle íratlan szabályok nem kell hogy feszélyezzék, illetve korlátozzák, épp ellenkezőleg: jól teszi, ha egyéni tapasztalatait összeveti azzal a képpel, amely a szenvtelenül sorjázó számok mögött feltárul. A közel 50 táblázat adatait itt lehetetlen volna értékelni, egyébként is megtette ezt maga a szerző, én inkább azokat a számsorokat ragadnám ki, amelyek a szlovákiai magyarság jövőjét demográfiai szempontból előrevetítik. A 19. sz. táblázat a magyar és a szlovák nemzetiségű lakosság ötéves korcsoportok szerinti megoszlá­sát tartalmazza 1970 és 1991 között. Ebből többek között megtudhatjuk, hogy míg 1980-ban a 0—4. év közötti korcsoportban a szlovákiai magyarsá­gon belül 43 859 gyermeket számoltak össze (ez 7,84 százaléknak felel meg), 1991-ben már csak 34 115 gyermek volt (6,01 százalék) ebben a korcsoportban. Tíz esztendő leforgása alatt tehát 9744-gyel csökkent az ide besorolhatók száma, ami 22,2 százalékos fogyást jelent. Nem kell nagy képzelőerő hozzá, hogy megjövendöl­jük, mit eredményez majd ez mondjuk 20—30 év múlva. Tény, hogy a szlovák nemzetiségű népesség is megfogyatkozott ebben a korosztály­ban, de ott a csökkenés csak 19 százalék. Elgondolkoztató a 31. sz. táblázat is, ahol a szlovákiai magyarok iskolai végzettségének kor­csoportok szerinti megoszlását vehetjük szem- ügyre az 1991-es népszámlálás adatai alapján. Ebből egyebek között kiderül, hogy a 35—39. év közöttiek csoportjában volt a legtöbb felsőfokú végzettségű (3039), az ennél fiatalabbak körében mintha ismét csökkent volna a továbbtanulási kedv, mert pl. a 25—29. év közöttiek körében (ebben a korcsoportban már reálisan számolha­tunk azzal, hogy az érintettek befejezték tanul­mányaikat) ez az érték már csak 2470, tehát 569-cel kisebb. Úgy vélem, Gyurgyík László nagyon hasznos és fontos könyvet tett az asztalunkra. Ajánlom mindazok figyelmébe, akiknek nem közömbös a szlovákiai magyarság sorsa és jövője, akik lenni szeretnének azért, hogy lélekszámúnkban ne megfogyatkozva, hanem gyarapodva éljük meg az ezredfordulót és az azt követő évtizedeket is. Lacza Tihamér A HÉT 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom