A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-23 / 39. szám
f HÉT INTERJÚ Hogy a színészek ne játsszanak meztelenül... Nem kérem, nem pajzánkodás következik. A téma inkább "véresen" komoly. Akikről szó van ugyanis, például arról is gondoskodnak, hogy egy levágott fej, egy seb véres foltja a helyére kerüljön. Mióta tapasztaltam, azóta állítom, hogy a színház a kulisszák mögül sokkal érdekesebb, mint a nézőtérről. Életszerűségben csak a legjobb darabok és előadások képesek felülmúlni, ha egyáltalán ez lehetséges. A színpadot megfordítani főleg olyan daraboknál érdemes, amelyek monstre jellegüknél fogva nemcsak a színészekre, hanem a kiszolgálószemélyzetre is rendkívül komoly terheket rónak, mint például az Ember tragédiája a sok-sok gyors öltözéssel vagy a Mária evengéliuma, melynek előadása előtt a színház öltöztetőnőjével és szabóságának vezetőjével sikerül ellenkezésük ellenére is elbeszélgetnem. A sorrend úgy alakul, hogy először öltöztetünk, aztán varrunk. Nevüket nem ismerheti senki, mert nem szerepel a plakátokon, és arcukat sem, hiszen szakmai területük a színpad mögötti takarás. Mivel azonban a darabok sikere tőlük is függ, álljon itt most mind a kettő. gyázni. De nemcsak drágák, hanem gyönyörűek is. — A kolléganője hölgyekkel foglalkozik. Ön nőkre vagy féďiakra varr szívesebben ruhát? — Ötödik éve vagyok a varroda főnöke, ahol hárman dolgozunk. Mivel külön férfiszabónk nincsen, a férfidarabok ruháit magam készítem. — A ma esti előadás eléggé ruhaigényes. Mennyibe kerül ilyen szempontból? — Konkrétan nem tudom megmondani, mert nem számoltam össze, de munkával együtt úgy százezer körül mozoghat. — Ön milyen ruhákat szeret igazán? — A korabelieket, amelyekkel több a munka ugyan, de sokkal igényesebbek és különlegesek. — Az Ön szakmájában meglehetősen sokféle anyagra, díszítőelemre van szükség. Hol veszik ezeket? Van raktáruk? — Járjuk az üzleteket szerte az országban, és ha valahol megfelelőt találunk, megvásároljuk. Általában rögtön a kiválasztott darabra vesszük meg az anyagokat, de kisebb raktárunk is van, ahová a kimaradtakat beadjuk, és később használjuk fel. ORAVECZ ERZSÉBET a színésznők mindenese, öltöztetője. — Honnen tudják, kire, mikor, mit kell ráadni? Van erre valamilyen forgatókönyv? — Minden egyes ruhadarab leltárba van véve, de mi két előadás után már pontosan ismerjük a ruhák sorrendjét. Végig figyelemmel kísérjük a darabok próbafolyamatát, és egyszerűen megtanuljuk. — Ön mióta "próbál"? — Két éve dolgozom mint öltöztetőnő. — Nőkről lévén szó, az alanyok gondolom eléggé eltérőek. Van, akit szívesen öltöztet és van akit nem? — Ilyen különbséget én nem tehetek, és nem is teszek. Persze elsősorban a főszereplőknek kell segíteni, különösen akkor, ha sok a gyorsöltöztetés, gyakori a jelenetek váltakozása jelmezekben is. — Magam is láttam, hogy olykor futva, kapkodva kell a szereplőre a ruhát feladni. Volt már olyan, hogy a megfelelő ruha nem volt ott? — Ilyennek nem szabadna előfordulni, de egyszer mégis megesett. Akkor úgy ment színpadra az illető, ahogy volt. — Milyen darabokat szeret az öltöztető? — Én személy szerint a vidám darabokat kedvelem, azokban szívesebben, vidámabban dolgozom. — Elárulná néhány kedvencét? — Nagyon szívesen öltöztetem valamennyi színésznőnket, de a kedvencem mégis Varsányi Marika, Szentpétery Aranka és Mák Ildikó! — Gondolom nemcsak az én ruháim, hanem a színpadiak is kopnak, piszkolódnak... — Igen, ezért rendszeresen ellenőrizni kell őket, aztán kimosni és vasalni. Igaz vannak olyanok is, amelyeket nem kell mosni, de például a Figaro házasságában a sok-sok fehér inget, fehér szoknyát minden második előadás után ki kell mosni és vasalni. Én egy órával az előadás előtt már mindent kikészítek, átellenőrzök. — Tulajdonképpen miért kell a színészeket öltöztetni, maguk nem tudnak felöltözni? — Dehogyisnem, csak hát vannak cipzárak, amelyeket fel kell húzni, aztán meg kell nézni, minden rendben van-e a ruhán, és hát természetesen a gyorsöltözéseknél is segíteni kell. Valakinek a ruhákat ki is kell készíteni és gondoskodni arról, hogy tiszták, épek legyenek. A kérdéssel, hogy hol készülnek a ruhák, Erzsébet tovább is adja a labdát. — A színházi varrodában, amelynek főnöke, FARKAS ÉVA ül mellettem. — Drágák ezek a ruhák? — Drágák, mert napjainkban az alapanyagok is igen drágák. A Mária evangéliumára például selyemből készültek, és nagyon kell rájuk vi— Egy-egy bemutatóhoz limitált a ruhák értéke? — Igen, meg van adva egy bizonyos összeg, amibe a ruhák kerülhetnek. Segítségünkre van a jelmeztervező, aki velünk együtt vásárol. Az ő elképzelése szerint aztán festéssel, varrással megfelelővé varázsoljuk az anyagot. — Megtörtént, hogy menet közben megváltozott az elképzelés? — Igen, ez többször is előfordult. Ilyenkor a már megvásárolt anyagok mellé újakat vásárolunk, és a meglevőket is igyekszünk az adott darabon belül máshol felhasználni. így próbáljuk az amúgy is magas költségeket csökkenteni. Pazarlásról szó sem lehet! — Ha egy ruha nem sikerül úgy, ahogy azt elképzelték, akkor visszadobják? — Megmondják, hogyan varrjuk át, és mi teljesítjük a kérést. — Anyagban hány méter egy előadás? — Nagyon sok. Például a ma esti előadásban Máriának van olyan ruhája, amely tíz—tizenöt méter anyagból készült. Arra is vigyázni kell, hogy a ruha ne legyen túl nehéz, a színész könnyen viselhesse. Ilyenkor a legmegfelelőbb a selyem, amely szép is, könnyű is, látványos is. — Gondolom Önök mesterei annak, hogyan lehet eltüntetni az előforduló külső hiányosságokat? — A ruhák már eleve a kiválasztott színészre, színésznőre készülnek, így szabással, megfelelő vonalvezetéssel lehet korrigálni az alakot, töméssel például nagyobbítani a melleket. Én leginkább korabeli jelmezeket szeretek varrni férfiakra, akik azért nem annyira igényesek, mint a nők, akik mindenben nagyon szépek akarnak lenni. A ruhákat megvarrtuk, kimostuk, kivasaltuk. Jöhetnek a szereplők, aztán függöny fel! BEKE ISTVÁN 10
