A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-16 / 38. szám
KITEKINTŐ OSI ELLENTETEK, ÚJ ÁLDOZATOK Ruanda-ilrundi — ezen a néven szerepelt a régi földrajzkönyvekben ez a terület. Majd kettévált, Ruanda megtartotta nevét, Urundi pedig Burundi néven került fel a frissebb kiadású térképekre. Nemcsak a néven osztoztak, hanem a sorozatos véres összecsapásokhoz vezető törzsi ellentéteken is: mindkét ország lakosságát a hutuk, illetve a tutszik alkotják. Mindkét országban az előzők vannak döntő többségben, bár az utóbbiak alkotják az uralkodó réteget. A térség véres történelmét azonban együtt írták. Még a 16. században kezdtek Kelet-Afrikának ebbe a térségébe beszivárogni a tutszik, ezek a nomád pásztorok. Etiópia területéről indultak meg délnek, újabb és újabb legelőket keresve. Ez a népvándorlás egészen a 18. századig tartott. A mai Ruanda és Burundi területén végül is letelepedtek, leigázták az itt talált bantu törzset, a földművelő hutukat, és feudális királyságot alapítottak. Mindkét államban a lakosság 10—13 százalékát alkotják, mégis mindig az övék volt a vagyon és a hatalom. Nemcsak ebben különböztek az őslakosságtól, hanem külsejükben is: jóval magasabbak és világosabb bőrűek, mint a hutuk. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a gyarmatosítók mindig meglehetősen engedékenyek voltak velük szemben, mármint olyan vonatkozásban, hogy egyfajta szövetségest láttak bennük. Nem semmizték ki őket a hatalomból, sőt általuk uralkodtak Ruanda-Urundiban. Ezek után szinte törvényszerű volt, hogy a gyarmati uralom összeomlása után a tutszik helyzete megrendült, kiszorultak a hatalomból — de csak egy időre. 1890-ben lett ez a terület német gyarmat, s Német Kelet-Afrikához csatolták. Az I. világháború után kezdődött a gyors és sorozatos változások időszaka. Ruanda-Urundi népszövetségi mandátum lett, francia befolyással. A II. világháború után az ENSZ gyámsága alá került, belga közigazgatással. A belgák kezdettől fogva a terület kettéosztására törekedtek, s céljukat el is érték. Ők a többségi hutukra támaszkodtak, az ő segítségükkel sikerült elűzniük V. Kigeri királyt — aki természetesen tutszi volt —, s 1961. január 28-án kikiáltották a köztársaságot. Legalizálása érdekében — az ENSZ fennhatósága alatt — még az év szeptemberében népszavazást tartottak, melyen a lakosság 80 százaléka a köztársasági államoforma mellett foglalt állást. Ez a Hutu Felszabadítási Mozgalom győzelmét jelentette, s a hutuk uralkodásának első szakaszát, miután Ruanda 1962. július elsején hivatalosan is Menekülttábor létesült a tanzániai Rusuma város közelében is Sebesültek Kigali stadionján független állammá vált. 1963 végén megszűnt a pénzügyi unió is Burundival, a két ország ezáltal teljesen kettévált, bár legfőbb problémáik továbbra is közösek, sőt azonosak maradtak. Amint lezajlott a népszavazás, amint ismertté vált egyáltalán nem meglepő eredménye, beindult a menekültáradat: a tutszik százezrei hagyták el az országot. A hutuk nyeregben érezték magukat, élvezték a belgák adomá-Zaire, gomai menekülttábor. A kicsi gyerekek is tudják, mi a dolguk: az elosztó központból viszik a vizet a családnak 4
