A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-08-26 / 35. szám
SORSOK m t „ MŐGYÍÍLÖLO LETTEM...” A közelmúltban egy ismerősöm azzal a szándékkal keresett fel, hogy témával szolgáljon lapunk "Sorsok"-rovatába. Bemutatta egy nőgyűlölő barátját, akit nagyon felháborít, hogy mindenütt — így a sajtóban is — csak a kalandvágyó, szívtipró, felelőtlen férfiakat szidják, holott "ki kellene pellengérezni a hűtlen, számító, széltoló... némbereket is". Kíváncsi voltam, hogy e jóképű, intelligensnek tűnő, harmincas férfiúnak miért szikrázik dühtől a szeme, ha a szebbik nem kerül szóba, ezért mikrofonvégre kaptam: — Ugye, nem akarod azt állítani, hogy — a női nem iránti "rokonszenvednek" köszönhetően — kamaszkorod óta egyetlen társad ez a mellettünk heverésző juhászkutya? — És ha úgy lenne? Bella kutyám legalább hű hozzám, és sosem ver át... no, de ugyanez nem mondható el a macskaként doromboló bestiákról — a nőkről, akik csak azt várják, hogy egy alkalmas pillanatban kiereszthessék a karmaikat! No, de rátérek a lényegre. Diákként én is átéltem a futó kamaszszerelmeket, amelyek nem hagytak mélyebb nyomot bennem. Azután pincérként dolgoztam egy kisvárosi vendéglőben. Egyrészt vonzott ez a szakma, mert nagyon jól kerestem, másrészt viszont nem igazán tudtam beilleszkedni a naponta iddogáló, alkalmi pipiket kefélgető kollégáim közé. Értelmesebb életre és komolyabb kapcsolatra vágytam. Azonban ismerkedésre alig akadt időm, mert meghalt az apám, és odahaza nekem kellett elvégeznem a családfői teendőket. Naponta ingáztam a városi munkahelyem és a falusi otthonom között. Majd egy vakbélműtétem után, a kórházban ismerkedtem meg egy kedves lánnyal. Ez az ismeretség tartós együttjáráshoz, illetve esküvőhöz vezetett. Eleinte — a mézeshetek alatt csodálatosan éltünk, ám fokozatosan gyülekeztek a viharfelhők a fejünk felett. Kati először állásváltoztatásra beszélt rá, mert féltékeny lett a vendéglőben fel-felbukkanó hölgyeményekre. Bár alaptalan volt a gyanúsítgatása, beleegyeztem az állásváltoztatásba — "mindent a békesség érdekében" — alapon. Postásként helyezkedtem el, délutánonként pedig a vidéki kertünkben tettem szert mellékkeresetre. Sajnos, Katit sosem tudtam rábírni, hogy segítsen a kerti munkában — őt valamiféle "úrinőnek" nevelték, aki irtózott a piszkos melótól. Bezzeg, elkölteni képes lett volna bármennyi pénzt! Mindig azzal érvelt, hogy ő sok ember között forgolódik a munkahelyén, ezért adnia kell a külsejére. Nos, addig-addig forgolódott, amíg egy asszisztens elcsavarta a fejét. Én, bolond, eleinte nem is sejtettem, hogy megcsal! Bár egyre gyakrabban provokált ki veszekedést, sosem közölte velem a dühkitörései valódi okát. Végül egyszer kinyögte, hogy ő válni akar, mert mást szeret, és én különben sem foglalkozom vele eleget! Hát kérdezem én: hogyan tudjak egyszerre mellette turbékolni és sok pénzt is keresni??? Mivel nem született gyerekünk, ezért gyorsan elváltunk. Ám megingott a bizalmam a női nemben! Két évig csak a munkámnak éltem... — ... amikor a nagy csalódás után rátaláltál az igazira? — Hát, én is azt hittem, hogy mégiscsak létezik a nagy ő! Beiratkoztam távutas gimnazistának, ahol megismertem Böbét. Bár nem volt annyira csinos, mint Kati, de akkor már inkább a belső értékek érdekeltek. Böbének őszintén elmeséltem a csalódásom történetét, és nagyon megértőnek bizonyult. Elárusítónőként dolgozott, majd félévi együttjárás után elvettem feleségül. Közösen vettünk egy lakást és egy butikot. Eljöttem a postáról, és együttes erővel igyekeztünk fellendíteni a vállalkozásunkat. Böbe házias, dolgos nő volt, és az időközben született kislányunkkal szemben anyaként is csodálatosnak tűnt. Teljesen megbíztam benne — talán ez volt a baj! Amikor azt hittem, hogy végre révbe értünk, ő megunta a hétköznapok monotóniáját, és egy felelőtlen kalandba bocsátkozott. Gyakran járt a hintásparkba a kislányunkkal. Amíg én a butikunkba szükséges árut hajtottam, ő a parkban megismerkedett egy nála fiatalabb apukával, aki szintén a gyerekét tekintette jó alibinek az egyre ragadnak a nők! Azonban arra ügyeltem, hogy egy nőcskébe se habarodjak bele! Mindig csak annyit kaptak tőlem, amennyit ők adtak nekem. Szexért apró ajándékokat — alapon. Ez így tiszta ügy! Hja, kérem, a legtöbb nő könnyen kapható egy-egy kalandra! A lelkem legmélyén nőgyűlölő lettem, de hát szexszel él a férfiember... Nemrég tértem haza, és éppen az öcsémmel azt tervezzük, hogy valamilyen vállalkozásba kezdünk. Ő rábeszélt, hogy hirdetés útján keressek magamnak barátnőt, hátha a hirdetők komolyabb gondolkodásúak. Bár ismétlem: már egy nőben sem tudok teljesen megbízni, mégis belevágtam a hirdetgetésekbe. Pár nővel személyesen is találkoztam, de — az eddigi élettapasztalatomnak köszönhetően — pár percnyi beszélgetés után átlátok a szitán. A nők többsége elvárja, hogy a férfi jómódú, esetleg diplomával rendelkező legyen, akire támaszkodni lehet. Gürizzen a családra, ugyanakkor naponta cicázzon a kis feleségével... Találkoztam olyan nővel, aki az első randin kerek perec kijelentette, hogy akadna pár javítani való a lakásában, és egy ügyes férfira lenne szüksége, aki segítene neki. Hát legközelebb el sem mentem a randira — kihasználni már nem hagyom magam! Olyan gyakoribb randikhoz. Egyszer azt lódítottam a nejemnek, hogy távolabbra utazom áru után, de nem mentem el a városból, hanem kilestem az enyelgő párt a parkban. Amíg a kölykök a homokozóban játszottak, ez a ribanc az új pasasával smárolt egy bokroktól takart pádon. Megcsináltam a cirkuszt, az asszonyt felpofoztam, lekurváztam, és beadtam a válópert. Hogyan is bízhattam volna tovább egy ilyen ócska nőcskében?! Vesztemre a fickójának — egy ügyvéd ismerőse révén — sikerült elintéznie, hogy a lakást az asszony kapta, mert nála maradt a gyerek. Eladtuk a butikot, én pedig vettem magamnak egy garzonlakást. A kicsivel rendszeresen találkozom. Remélem, hogy belőle nem olyan csapodár nő lesz, mint amilyen az anyja...! Egy biztos: ezután már sosem fogok bízni a nőkben, akárhogy is ámítanak! — A történtek után miként alakult az életed? — Fél évig Ausztriában pincéreskedtem, ahol sok melóért sok pénzt kaptam. Persze akadtak alkalmi nőügyeim, hiszen a pénzes palikra is jelentkezett a hirdetésemre, aki a három gyermekének keresett eltartót — apukát. A következő elvárta volna, hogy állandóan szórakozni, utazgatni vigyem, de ezért cserébe semmire sem volt hajlandó... Egyébként sem őszinték a jelentkezők — érdekes módon mindnyájan a saját hibájukon kívül váltak el, szépítenék a múltjukat... — Ha egyszer kihevered a csalódásaidat, milyen tulajdonságokkal rendelkezzen az a nő, akivel talán megpróbálsz egy új "felvonást"? — Újabb esküvő már szóba sem jöhet nálam! Esetleg élettársi viszony, bizonyos garanciákkal... Vagy az sem, hiszen a nők közül már csak az anyuban bízom. A többiek túl rafináltak, ledérek... hja, emancipáltak! Még hogy nők napja, anyák napja! Ha egyenjogúságot emlegetünk, akkor miért nem ünnepeljük a férfiak napját is? Hát csak ennyit szerettem volna elmondani... MI-KÓ 31
