A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)

1994-08-26 / 35. szám

ILLUSZTRÁCIÓS KÉP: KRASCSENITS GÉZA

HÉT

HŐSÉG

és azzal tartották döglölélben levő marháikat; a koldus annyi volt, hogy egy nap ötven is megfordult a háznál, sok szegény gyermekek még követ is nyeldestek el, csakhogy azon vakmerőségekért a gazdagabb gyermekektől egy kis kenyér-hajat kaphassanak."

Nagy szárazság volt 1841-ben is. Az egykorú tudósítások így adták hírül a kemencemeleget: "Legidősebbjeink sem emlékeznek a légmérséklet olyan magas fokára. Sütőkemencéi hőség ütötte meg az utcára menőt, s gyakran olvasztó mclegségű léghab hömpölygött a künnlevőre... Körös vidékén, mint bizonyos kútfőből hallám, a szárazfüves út megperzselődött, s két ökör, melyen egy lakos szénát vitt haza, összerogyott s megdöglött. Magam tapasztaltam Pándon, azon rendkívüli jelenetet, hogy az almafákon a gyümölcs délnek fekvő oldala a szónak teljes értelmében megsült."

Ezelőtt hatvan esztendővel is kivételes aszály volt, különösen az Alföldön: a kutakból eltűnt a víz, a nyájak megsárgult, aszott füvet legeltek, ha egyáltalán fűnek lehetett nevezni a kiszikkadt legelő gyér termését. A termőföld annyira megrepedezett, megkérgesedett, hogy hat ökörrel sem lehetett feltörni. A tengeri levele bamasárgán kókadozott, még mielőtt termőre fordult volna, a burgonya szára elvékonyodott, s a földre feküdt.

Aszályos időszakok bizony gyakran előfordultak a történelem folyamán, s utána beköszöntött a szegénység. Bizonyára most sem marad következmények nélkül a kedvezőtlen nyári időjárás. S elég baj ez mindnyájunknak.

(Dénes)

ÉLŐ MÚLT

A nyitrai várban

Különösen nyáron, de gyakorta évközben is megtörténik, hogy kedves vendégeket kísérek az ősrégi királyi, mára püspöki, nyitrai várba. Sétánkat legtöbször a Vazul (Vászoly) torony alatt kezdjük, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a Zobor hegy legmagasabb csúcsára, ahol egykoron a huszonkét méteres, magasba szökkenő obeliszk, a millenniumi, zobori emlékoszlop állott.

Természetesen szót ejtek a keserű sorsú, nemes hercegről, István, szent királyunk vérrokonáról, akit kegyetlenül megkínoztak, megvakítottak, és fülébe ólmot öntöttek. Ámde ennek a megtiport Vászoly hercegnek később két fia, sőt két unokája is a trónra került, az Árpád-házi magyar királyok sorába.

Sajnos Veresmarti Mihályról (1572—1645), a pozsonyi kanonokról, akit könyvében méltóan megénekelt Ipolyi Arnold is, rendszerint sikerül megfeledkeznem. Nyitrához való kapcsolódásáról szóljon maga — a nagyon szép egyházi pályát befutott — Veresmarti Mihály. Emlékeit a "Megtérésem históriája" című könyvében örökítette meg.

(motesiky)

Veresmarti Mihály: Fogságba vitetésem Nitra várába

Közönséges szokásunk szerént a flékkel, a minémű hitvány gyalázások a község szájában is forganak, kímélés nélkül bezeg én is rajtok voltam ám a pápistákon. Volt pedig ott oly nemes ember (Irmely István), aki a bemondogatott eféléket Nitrára (kit én nem tudtam) a püspöknek, bódog emlékezetű Forgách Ferencnek.

Egykor azért kezdék mondani, hogy a püspöknek igen ellene vagyon Irmelt létem, mert sokat káromkodom. Haragszik azért reám, fenyeget, bevitet, jobb ha gondot viselők magamra. Jó üdő múlva szomszédségból egy alkalmas nemes ember (Ivánkáról Dömjön János eleinte kálvinista, s azután megtért vata) jüve hozzám böjtbe, mondván, hogy Pozsonból az országgyűlésből ö nékem rossz hírt hozott, mert a nitrai püspök ott azt beszéli, hogy husvét napján házamnál bizony békével a kokonyát meg nem eszem. Én azért úgymond, azt adnám tanácsul, hogy más helyről gondolkodván, mondák: Termetedre képest nagyra volnál méltó. Azért, ha királyod egy végháznak gondját reád bízván, azt az ellenségnek csak fenyegetésére pusztán hagynád, mit érdemelnél?

Az én Istenem is engemet, a bálványozók köziben, úgy rekesztett, mint egy kertben, Körös körül (Suránba, Tardoskeddin, Selyén, Mocso agon) rajtam itt s itt, minden azon pápisták vannak. De csak fenyegetésekre felkeljek-e, és az én gondviselésemre bízott nyájat farkasok prédájára hagyjam-e? Nem cselekszem. Látod oly kézzel lábbal vagyok, hogy kaszára kapára, vagy kardra kopjára termöttem inkább, hogysem pennára: vasat esztendeig tovább is elpengethetek: vársöprést, egyéb munkát felvehetek: egy nyommá sem megyek. Ez beszédekre reám álmélkodva monda: az Úristen éltessen uram: ezt én szinte nem vártam volna, de akarom: nem is szólok én efelöl többet. Husvét napja eljőve, és a mi keveset főztek vala, azt békével el is költők: de az aratásnak utólja lén szerencsétlenebb. Mert a porkoláb (Grendeczi Mihály) kijüve ennyihány magával, és engemet kedvem ellen is föltévén a kocsira, bevin Nitra várába. Holott mindjárt a püspöktűi fogságomnak okáról tudakozván, arra zédulám házán ilyen írással tanita meg: causa tuae captivitatis est, quod sis calvinista haereticus, pervertens oves Christi, et traducensfidem cathoiicam coram tuis auditoribus. A te fogságodnak, úgymond, ez az oka, hogy te egy kálvinista eretnek vagy, ki a Krisztus juhait tántorgatod, és az igaz keresztény hitet gyalázod a te hallgatóid előtt. Melyet én superittendensömnek kiküldék, de magam ott, kedvem ellen, két hónapig tevék.

11