A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-01 / 27. szám
Oktató regék a holdról v Az égnek a Nap a cárja, a Hold meg a cámője. Csakhogy amikor összepárosodtak, akkor már mind a kettő özvegy volt és mind a kettőt tömérdek csillaggyerek vette körül. Abban az időben éjszaka is fényesebb volt az ég, mint most nappal, mert a cár meg a cámő mindig együtt sétálgattak és mind a kettő körül ott nyüzsgölődtek a gyerekei. Egyszer azt mondja a Nap a Holdnak: — Annyi a gyerek, hogy egyszer leszorítanak bennünket az égről. — Leszorítanak bennünket az égről — sóhajtotta alázatosan a Hold is. Máskor megint azt mondja a Nap, vörösre gyulladva a méregtől: — Valamit csinálni kellene ezzel a sok ténfergő kölyökkel! — Valamit csinálni kellene velük — hagyta rá engedelmesen a Hold. Utoljára a Nap azt is megmondta, mit csináljanak. — Öljük meg őket! — Hát öljük meg őket. — Ki-ki a magáéit. — Ki-ki a magáéit. A Nap végre is hajtotta a szándékát, mind agyonnyilazta a gyerekeit, s azóta ő csillag nélkül sétálgat az égen. A Holdnak azonban nem volt szíve a maga gyerekeit elpusztítani, hanem elbújt velük a pincébe. Azóta aztán nem mer a cár szeme elé kerülni, csak olyankor szellőzködik elő a gyerekeivel együtt, amikor az ura lefekszik. Néha a cárnak eszébe jut este meg reggel az asszony, olyankor sok "vutkit" iszik fájdalmában, attól pirosodik úgy ki a képe. Ezt mesélik a Holdról a szibériai jakutok. xxx A Hold valamikor földi ember volt, mongol prémvadász, piros a képe, mint a nyers hús és tele a zsebe arannyal. — Hogy mén a sorotok, édes testvéreim? — kérdezte egyszer a vörös bőrű népeket, mikor elvetődött közéjük a Hudson partjára. — Korog a gyomrunk az éhségtől — felelték a vörös bőrűek. — No majd nem korog, ha én megetetlek benneteket az én kenyeremmel, édes testvéreim — mondta a pirosképű prémvadász, és megetette a vörös bőrűeket az ő kenyerével. És akik ettek belőle, azoknak csakugyan nem korgott többet a gyomruk, mert a pirosképű prémvadász kenyere meg volt mérgezve. Aztán a pirosképű prémvadász tovább ment az Ohio partjára, és ott is megkérdezte a népeket, hogy mén soruk. A férfiak összeszorították a szájukat, és elfordultak tőle, de az asszonyok körülviháncolták az idegent, és kellették magukat asszonyszokás szerint. — Nem kelletek nekem — fintorgatta az orrát a prémvadász —, hiszen nektek még ingetek sincs. Az asszonyok megkérték, hogy ruházza fel őket, és az idegen hozott nekik szép ruhákat a maga hazájából. Csakhogy azok a ruhák himlős halottakról voltak lehúzva, és mikor az asszonyok magukra szedték őket, a népek mind elmentek az Ohio partjáról a másvilági vadászmezőkre. Olyan sokan Voltak, hogy a Nagy Szellem alig tudott nekik helyet csinálni, és mikor meghallotta, miért vándoroltak ki a földről, nagyon megharadudott a pirosképű prémvadászra. Kihajolt a csillagos vigvamjából, és lekiáltott a földre: — Hej, te pirosképű ember, mit csináltál vörös bőrű testvéreiddel? A pirosképű embernek elállt a szava MORA FERENC az ijedtségtől, a képe pedig fehérlett, mint a vászonzacskó. A Nagy Szellem kimondta rá az ítéletet: — A te neved ezután Fehér Arc lesz, a gyerekeid is mind fehér arcúak lesznek, téged pedig halálod után nem eresztelek be az égbe, hanem olyan helyre teszlek, ahol mindenki láthatja, hogy megátkoztalak. így lett a Fehér Arcból halála után megátkozott holdvilág az égen. Az ördög minden két hétben meg akarja enni, de olyan rossz íze van, hogy mindig kiköpi. A foltok a Holdon az ördög fogainak a helyei. Ezt mesélik a Holdról azok az indiánok, akik nem teszik le a doktorátust. Törd a fejed! Ennek a történetnek a képei összekeveredtek. Ha megfelelő sorrendbe rakod őket, a sarokban lévő betűkből kiolvashatod a kisfiú nevét. A HÉT 19
