A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-08-05 / 32. szám
LAPOZGATÓHÉT Patrick Bronte, a tisztelendő atya, akinek A tisztelendő dolgozószobája Haworth-ban nézetei hatottak a lányokra Üvöltő szelek korona, s ebből a koszt legalább 60-65 koronába kerül önöknek... — A koszt naponta pontosan 67 korona. Ehhez jön még az ellátás díja és a lakbér. Mindkettőt kategorizáltuk, hiszen vannak, akik két szobában laknak, s jobban igénylik az egészségügyi és más jellegű ellátást. Vannak olyanok, akik önellátóak (egyébként kis konyháink is vannak, kimondottan a lakók számára), és vannak ágyhoz kötöttek is. — Beszéljünk még egy kicsit az anyagiakról... kitől kaptak támogatást? Egyáltalán miből finanszírozták ezt az egész vállalkozást? — Saját pénzünkből kezdtük el a vállalkozást. Nagyon nehéz volt. Mindenhonnan ígértek, de nem érkezett be semmi. — Nagyon távol vannak még az elképzelésektől, a megálmodott céltól? — Én úgy érzem nem vagyunk távol, hisz szeptembertől óriási munkát végeztünk el. Itt mindent át kellett építeni, újjá varázsolni és berendezni. Működik már az intézmény, amelyet még otthonosabbá szeretnénk varázsolni. Egyelőre nyolc alkalmazottunk van. Huszonnégy órás gondoskodást biztosítunk a lakóknak, akiknek a zöme nyugdíjas, de vannak itt középkorúak is. Nemcsak a környékről érkeztek ide, van lakónk Eperjesről és Pozsonyból is. Mi nemcsak az időseknek szeretnénk segíteni, hanem fiatal hozzátartozóiknak is, akiknek a válláról súlyos terhet veszünk le. Megtarthatják munkahelyüket, hisz biztos helyen van közeli hozzátartozójuk. — A kívülállók — sokan — bizonyára azt gondolják, hogy no lám, ez itt majd egy "aranybánya" lesz a vállalkozóknak?! — Lehet, hogy a tények ismerete nélkül ezt gondolják, de mi jól tudjuk, hogy nem a meggazdagodás célja vezetett bennünket, hanem a segítés szándéka. A mai gazdasági feltételek ennek még a lehetőségét vagy a gondolatát sem "vetítik" előre. Bennünket csak az bánt, hogy sokan azért nem tudják igénybe venni a szolgáltatásunkat, mert a nyugdíjuk igen alacsony. Vannak, akiknek a rokonaik, hozzátartozóik "besegítenek", vagyis kifizetik a háromezer koronát kiegészítő összeget. Ám akadnak, akiknek ez nem adatott meg. Nos, mi úgy gondoltuk — hogy a nekünk is járó és ígért állami támogatásból finanszíroznánk a hiányzó összeget ezeknek az embereknek. Remélem, módunk lesz rá. Ugyanis eddig óriási anyagi gondokkal kellett megküzdenünk. S a birkózás még folyamatban van. Beszélgetés közben körülnézünk a szobákban is, s az egyikben szóba elegyedünk Máté Ilonka nénivel is, aki komáromi lakásából költözött az otthonba, s rövid idő alatt megszokta új környezetét. — Idős vagyok és beteg. Elváltam és egyedül éltem otthon. Elláttam ugyan magam, de a főzés már egyre nagyobb gondot jelentett. Itt sokat pihenhetek, ha akarok lefekszem, ha akarok bemegyek a társalgóba, vagy kimegyek a parkba, de főleg nem vagyok egyedül, és érzem, hogy törődnek velem. Nagyon szeretek itt lenni... L. Dusik Éva Három tündér élt Haworth-ban, árvák voltak és melankolikusak. Anne szép volt, Charlotte okos, Emily Jane pedig büszke és eszes. Harmincéves korában halt meg egy remekművel a háta mögött. A Bronté-növérek emléke örökre kísért Yorkshire hangafűvel benőtt síkságán. Elég egy rövid sétát tenni Yorkshire-ban Haworth és Keighley környékén, hogy felidézhessük a három Bronté-nővér barátságos árnyékát. Ne fogadjanak fel kísérőt sétájukhoz. Mind valamilyen ismeretlen nyelven beszél. De vigyázat, az éj hamar leszáll (fél öt körül télen) és eltévedhetnek a páfránnyal és szederrel benőtt utakon. Riddlesden Hall-ban, Keighleytől északkeletre van egy kísértetkastély. Egy gáláns úriember fantomja jelenik meg benne, akit elevenen falazott be egy féltékeny férj. Az egész tájat végigkíséri a hangafüves síkság. Valószínűleg hasonló helyen vesztette el az eszét Lear király. A három nővér szelleme itt lebeg örökre. Elképzelhetjük kirándulásaikat, ahogy sápadt leányarcuk kipirosodik az őszi széltől, vad nevetésben törnek ki, vagy hirtelen sírni kezdenek. Az esőcseppek átnedvesítik iskolafüzeteiket, és a piknik abroszai elrepülnek a szélben. Angria és Gondal, a képzeletbeli birodalmak, amelyekről gyerekként legendákat írtak. És a szigorú, vallásos apa büntetései... Árvák voltak, és egy lelkipásztor lányai! Ezek a beteges szüzek tündérek voltak. Fiatal őrültek, akikre ujjal mutattak a haworthi jósasszonyok, és keresztet vetettek. Vénlányok maradtak, mint a nagy írók gyakran Angliában, égő homlokukkal, jéghideg kezükkel. Egyedül Charlotte, a legidősebb élt tovább, Lady lett, férje lett. De a legtehetségesebb Emily volt, az Üvöltő szelek szerzője, aki meghalt harmincéves korában. Elég végigjárni a kis ösvényeket, hogy megértsük sorsukat, melankóliájukat, de extázisukat is. Kikövezett, lejtős út vezet Haworth-ba. Régen megcsúszott itt a szomszédos falvakba gyapjút szállító lovak patája. Áll még a helyén a White Lion fogadó, és feljebb a White Hart is. Itt gyakorolta az ökölvívást két ivászat között Branwell, a fivér, aki szintén fiatalon halt meg. Haworth szent hely. Keigleyig kell ménnie annak, aki divatosabb helyekre vágyik. A látogatók többsége felkeresi a Bronté Parsonage-t, ahol a presbiter lakott, amely múzeum lett. Irányítója 1928 óta a Bronté Társaság. Az épület, amelyet 1779-ben építettek yorkshire-i mészkőből, a temető választja el a templomtól. A temetőben a keresztek ferdén állnak, belepte őket a moha és a zuzmó. Annak idején a házat egy ösvény kötötte össze a mezővel. Emily ír róla egyik versében. Az ösvényen túl a mező a hangafű birodalma, amely augusztusban lila, szeptemberben bíborszínű és karácsonyra barna. Egyetlen fa sem állja útját a szélnek. Hasadékok, patakok, amelyek a sziklák között rohannak. Körbe-körbe minden hely irodalmi alkotásokra ihlet. Emilyt a Thrushcross Grange megalkotásra ihlette, Lintonék házára az Üvöltő szelekben. Nem messze egy dombtetőn a XVIII. századi tanya romjai küzdenek az elmúlás ellen: ez Top Withens. Az elátkozott szelek háza, az üvöltő szelek háza. Wuthering Heights, az ördögi Heathcliffe háza, aki Laurence Olivier arcával olyan félelmet keltett Merle Oberonban. A közelben Sladen Beck és a Waterfalls Brontek, a patak közepén a fotel alakú sziklával, a Bronte Chairrel. Mi változott meg mára? Nyáron zarándokok hordái sortban és szandálban jönnek megnézni a presbitert. "Hogy is hívták, kedvesem, azt a fiatal lányt?... Jane Austennek?" Nem tesz semmit. Mert a hanga ura továbbra is a nyugati szél, amelyet Shelley ódában énekelt meg, és amellyel Emily Jane eljegyezte magát. A poéták élete gyakran furcsán ér véget: Empedokleszt egy vulkán ölte meg, Rilkét egy rózsatövis, Emily azért halt meg, mert túlságosan szerette a szelet. "Milyen romantikus itt, nemde, kedvesem?" suttogja humorral egy angol. Brrr! Igen, romantikus. Csak le kellene porolni a szóról minden szépítőszert és viszszaadni neki a megszelídíthetetlen és vad, mégis gyöngéd asszonyi erőt, amely e táj sajátja. 13
