A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)

1994-08-05 / 32. szám

HÉJGONDOLKODÓ

Fotó: Prikler László

Magyar család

a nyelvhátáról!

A Nyitra-vidéki magyar falvakkal kapcsolatban 1939-ben Kodály Zoltán a következő sorokat felháborodással jegyezte le: "Mikor 30 éve — 1909-ben — a Zoboralján kezdtem népdalt gyűjteni, gyakran hallottam a csodálkozó kérdést művelt magyaroktól: mit keresek Nyitrán magyar népdalt, hiszen ott tótok laknak!" Valahányszor e sorokat olvasom, mindig eszembe jutnak hasonló jellegű, saját tapasztalataim, amikor tőlünk kicsit távolabb, nagyobb tömbben élő magyarok csodálkozva veszik tudomásul, hogy itt is élnek magyarok.

Pedig hogy vagyunk, bizonyítja a mai rezdezvény is, s hogy régóta itt vagyunk, igazolják az okiratokban található első említések is. A régi történelmi okiratok elsőként Pogrányt említik (1075, 1113-ban Csitár, Gerencsér, Gímes, Kolon, Menyhe, Szőlős és Zsére neve szerepel a feljegyzésekben). Ezenkívül pl. egy későbbi, 1664-ből származó, török adóösszeírásból többek között még az is kiderült, hogy az egyes zoboralji községekre jellemző vezetéknevek közül számos már akkor is létezett: Pogrányban a Szombat, Andocs, Csekei;

Gesztén Barát, Molnár, Pap; Zsérén Piros, Andrasko, Szórád, Dalos; Bodokon: a Fehér, Bene, Molnár; Berencsen Kónya, Mészáros, Lőrincz; Gerencsérben Sebők, Szombat, Tarkó; Csitárott Barcsa, Szórád, Péli; Gímesen Balia, Gál, Oroszi; Lédecen Varga, Mónár, Székely; Nagycétényben Kosa, Jócsik, Mészáros; Csehiben: Hajdú, Mónár, Varga; Kolonban Szórád, Császár, Bence, Sándor stb.

Habár Zoboralja az évszázadok folyamán néprajzi és nyelvjárási szempontból viszonylag egységes területté kovácsolódott, mégis léteztek és léteznek a falvak között olyan lényeges különbségek, mint pl. a múltban a népviselet és nyelvjárás, melynek alapján megtudták állapítani, ki melyik községből származik. Napjainkban azonban már nem e téren a legjellemzőbb a különbség a Nyitra-vidéki magyar nyelvsziget községei között, hanem az egyes községekben élő magyarok százalékarányában is. Legmagasabb és leggyorsabb a lemorzsolódás a nyelvsziget peremén elhelyezkedő magyar falvakban, ahol az 1991-es népszámlálási adatok alapján 20 százalék alá

csökkent a magyarság létszáma: Menyhe, Béd, Egerszeg, Vicsápapáti, Nemespann, Hind, Felsőszőlős, vagyis 6 községben. 20 és 50 százalék közötti a magyarság százalékaránya Berencsen, Felsőkirályiban, Ghýmesen, Gerencséren, Tilden, tehát 5 községben. 50 százalék fölött a következő községekben élnek magyarok: Nyitracsehiben, Csifárott, Alsóbodokon, Nyitragesztén, Kálazon, Kolonban, Lédecen, Pogrányban, Nagycétényben és Zsérén, összesen 10 községben. Nyitrán, a járási székhelyen 1,98 százalékra — 1777 lakos — zsugorodott a magyarok százalékaránya, pedig a város a lakótelepeire költözött magyarságon kívül a közigazgatásilag hozzátartozó Alsócsitár község magyarjait is fölszippantotta, s ugyanez történt Felsőahával is, amelyet Verebélyhez csatoltak. Ezzel együtt a nyitrai járásban — nem számítva a többi községben elszórtan élő magyarokat — 13 880 magyar nemzetiségű lakos él.

A továbbiakban arra keresem a választ, mivel foglalkoztak a múltban, és mivel foglalkoznak e vidék lakói ma. Az előbb már említett 1664-es török adóösszeírásból annak alapján, hogy mivel adóztak az egyes községek lakói, következtethetünk arra is, hogy mivel foglalkoztak, mi biztosította számukra a megélhetést. Mivel búzát, mustot, méhkastizedet, csőszdíjat, juh- és sertésadót, fa- és szénaadót szolgáltattak be többnyire e községek, arra következtethetünk, hogy őseink földműveléssel, állattartással, szőlőtermesztéssel, méhészettel foglalkoztak, amelyet az egyes községekben még mészégetéssel (Kolon, Csitár, Zsére) és fuvarozással is kiegészítettek. Sőt malomadót is fizettek Zsérén, Bodokon, Berencsen, Gímesen, Pogrányban, Csehiben és Nagycétényben, s a koloni asszonyok századunk első felében lyukas hímzéssel díszített népviseleti ruhadarabokat is varrtak a többi Nyitra-vidéki község lakói számára.

Mindez azonban a XX. század második felében bekövetkező politikai és gazdasági fordulat hatására teljesen megváltozott. Az erőszakos szövetkezetesítés felforgatta a hagyományos parasztgazdálkodást, s az addig földművelésből élő paraszti rétegeknek új megélhetési lehetőségeket kellett keresniük.

14