A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-14 / 3. szám
SZABADIDŐ William Webb Nem élhetünk örökké Lorna megborzongott, amikor észrevette, hogy a város leghírhedtebb pletykafészke a háza előtt ácsorog és hüvelykujját a csengőn tartja. Mégis úgy döntött, hogy beengedi, habár tudta, hogy ez a Mrs. Nagyszáj milyen unalmas, milyen csökönyös, ha valami sürgős közölnivalója van, megmondja, amit akar holnap vagy holnapután, de megmondja. Essünk tehát túl rajta — gondolta Lorna. — Magánál mindig csodálatosan érzem magamat — mondta Mrs. Nagyszáj amint elhelyezkedett a karosszékben és rágyújtott egy cigarettára. Lorna mosolygott. Valahogy kellemetlenül érezte magát, és ez az állandó szúrás a szíve tájékán nem hagyta nyugton. Valami bizonytalan fájdalom gyötörte. Ugyan mitől ez a roszszullét? Lorna tudta. Maholnap betölti az ötvenet, és ettől a születésnaptól minden asszonynak elmegy a kedve az élettől is. Természetesen a legjobban attól tartott, hogy Woody életében egyszer csak megjelenik egy nő, egy vonzó, csinos teremtés, aki mindent elvesz tőle. Lorna sokat törődött magával, mindenki ódákat mesélt arról, hogy milyen fiatalosan tartja magát, de ő tudta, hogy ez gyenge vigasz. Ötven év, az ötven év. — Darling — mondta Mrs. Nagyszáj egykedvűen —, az utóbbi időben Woody egyre sűrűbben mutatkozik a Művészeti Központban. Nem tudtad? No igen, te nem jársz oda mostanság. Honnan is tudnád?! Az asszony mosolyog. — Woody két esztendővel ezelőtt visszavonult. Otthagyta a vállalatot, és egy műtermet bérelt magának. Nagy tehetség — mondják róla —, szeret mázolgatni. Most ideje is van rá, nem? Miért ne fessen, nem igaz? Ez a hobbija. Én kertészkedem. — Elvakította a művészet, ugye drágám? Vagy a művészet vakította el, vagy pedig Louise Smart, akitől a művészi vonalvezetést tanulja? Ö a tanítómestere. Ezt nem tudtad, szegénykém? Az asszony némán felállt. Megint szúrást érzett a szíve tájékán. Fejfájásra hivatkozva visszavonult a hálószobába. Már alig várta, hogy egyedül maradhasson a gondolataival. Tehát a gyanú nem alaptalan? Az urának van valakije. Gondolhatott volna erre, mert Woody két esztendeje éjjel-nappal a műteremben tartózkodik. Egy nő társaságában? Belebámult a tükörbe, és onnan mintha Louise Smart mosolygott volna vissza. Igen, igen, Woody megcsalja. Még mindig sokat ad magára, és ha most elhagyja egy csinos macska miatt, akkor mi lesz vele? Elhatározta, hogy holnap ellátogat a Művészeti Központba. Woody csodálkozva fogadta nejét a műtermében. Pontosabban: a műterem ajtaja előtt. — Te hogy kerültél ide? Nem vártalak. Woody megcsókolta Lornát. Ezt nyilvános helyen sohasem tette meg. Ebből az asszony arra következtetett, hogy Woody bűnös valamiben. Mitől olyan ideges és ingerült? — Szeretném látni a munkáidat. — Én... — Bemehetek? — Hát persze... Louise... Louise Smart éppen most szemléli az én... Van egy új tájképem... Igen. Egy tájképem. Louise egy üveg állvány előtt állt. Elpirult, amikor az asszony ráköszönt. Elkezdett a haja körül babrálni. Láthatóan nagy zavarban volt. Lorna üres csevegést indított, de a feje majdnem szétrobbant. Hiszen ezt a tájképet Woody két hónappal ezelőtt már befejezte! Ezek azt képzelik, hogy átverhetik a legolcsóbb trükkel? Mrs. Nagyszáj igazat mondott. Mit is várhatott? A leány harminc, a férje ötvenöt. Ideális párocska. És a művészemberek mindenben megértik egymást... Végül véget vetett az értelmetlen csevegésnek, és röviden elbúcsúzott. Már tudta, hogy mi lesz a következő lépés. Nem, nem, ez a hölgy csak élje tovább léha életét, őt nem is okolhatja semmiért. A nő — az mindig nő. Woody Louise esetleges eltűnése után előbb vagy utóbb talál magának egy másik ribancot. Neki kell eltávoznia az árnyékvilágból, igen, igen, méghozzá a legrövidebb időn belül. De hogyan? Ezt még nem tudta Lorna... Az ötletet maga Woody adta, amikor azt mondta: Milyen gyönyörű holdvilágos esténk van. Gyere... Mióta Mrs. Nagyszáj nála járt, minden megváltozott. A parányi motoros felzúgott. A csónak elhagyta az öblöt. — Megfürdünk? — kérdezte az aszszony. Woody rögtön belevetette magát a vízbe. Az asszony leállította a motort, és amikor a férje mosolyogva kidugta a fejét a vízből, a nehéz evező lecsapott. Egyszer, kétszer. A harmadik ütésre már nem volt szükség. Lorna a partra érve azonnal értesítette a rendőrséget. Egész testében remegett. Össze vissza motyogott valamit. A rendőrök mégis kihámozták a lényeget, amely szerint Woody elhagyta a csónakot, és fejét beleverte egy sziklába. Töksötétben semmit sem lehetett látni. Ő persze hiába kiáltozott segítségért. Ilyenkor senki sem tartózkodik a parton. Három nappal később megtalálták Woody holttestét az öbölben. A fején az ütés nyomával. Beverte a fejét egy sziklába és vége. Hétköznapi eset, szögezte le a seriff és lezárta az ügyet. Lornát körülvették a barátnői. Mrs. Nagyszáj szünet nélkül mellette sündörgött. Természetesen nem sejtette, hogy közvetlenül Lorna okozta a tragédiát, de végeredményben mindegy, gondolta Lorna, előbb vagy utóbb ennek be kellett következnie. Az asszony ötvenedik születésnapjára korábban érkezett, mint a többi vendég. Segíteni akart. — Gyönyörű ajándékokat kapsz ma, drágám — csicseregte Mrs. Nagyszáj. — Felkészítelek a fogadásra, rendben? A legszebb ajándékot Mr. Cooper hozta, a Művészeti Központ elnöke. Többen eljöttek a művészvilágból. Köztük volt Louise Smart is. — Ezt a festményt az ön ötvenedik születésnapjára készítette Woody — mondta Mr. Cooper. — Mivel ő személyesen nem adhatja át önnek, úgy gondoltuk, hogy majd mi... szóval... helyette majd mi... — Ez kedves... — Semmiség, asszonyom. Lorna szótlanul bámult a képre. Olyan szép volt rajta, olyan légies. Ilyen csodálatos festményt csak a szerelmes ember festhet az élettársáról. — Mondhatok valamit? — kérdezte Louise. — Igen — válaszolta Lorna. — Woody hetekig, hónapokig dolgozott ezen a festményen, asszonyom. Meglepetésnek szánta... tudja, azon a napon, amikor meglátogatta a műteremben, szörnyen begyulladt, mert attól tartott, hogy ön felfedezi a féltve őrzött titkot. Megkért, hogy sürgősen dugjam el valahova a képet, tegyem az állványra azt a régi tájképet, és az ajtóhoz rohant, hogy valamivel feltartóztassa magát... — Ó... — Mi történt, asszonyom? Csak nem érzi rosszul magát?! 20 A HÉT
