A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-06-17 / 25. szám
ÉGTÁJAK M Q THEODOR HAECKER * A i az ember? Ha méltóságuk szerint soroljuk fel azokat a kérdéseket, amelyeket az ember feltehet magának, akkor az a legelőkelőbb köztük, amellyel Aquinói Szent Tamás Summa-ja kezdődik: Mi az Isten? Ez az az örök kérdés, amelynek megválaszolásától minden más lehetséges — nemcsak emberileg lehetséges — kérdés függ, le egészen a legjelentéktelenebbnek látszóig. A második kérdés, amely méltóságban közvetlenül az első után következik, ez: Mi az ember? Ezzel a második kérdéssel már nemcsak a szellemiség talaján állunk, mint az elsővel, hanem a földön is. Az ember mibenlétének megmagyarázására a felülről, a kinyilatkoztatásból jövő magyarázat nélkül: alulról, akár a mítoszból, akár a költészetből, akár a tudományból, de még magából a metafizikából sem vezethet célhoz. Mindezek a magyarázatok megfeneklenek vagy az anyagi lét lapályain, vagy pedig felvillannak és ismét sötétségbe buknak a mi megváltatlan pszichikai természetünk tarka tengerfenékvilágában, vagy tovaszállnak és bárányfelhőként szétfoszlanak valami vérszegény idealizmus vékony légkörében: Mi az ember? adni lehet, a kinyilatkoztatás válasza áll: Faciamus hominem ad imaginem et similitudinem nostram! De mit jelent ez: az Isten képére teremtve? Nos, legelőször és felejthetetlenül azt, hogy teremtve vagyunk, teremtmények vagyunk, nem önmagunktól vagyunk, hogy nem is Istennek valami emanációja, még kevésbé maga Isten vagyunk, tehát mindaz nem vagyunk, amiről évszázadok óta elméletileg és gyakorlatilag azt állítják az ezen a világon hangadó tényezők, hogy vagyunk, vagy szeretnénk lenni — de azután azt is, hogy eredetileg, az anyagi lét és létezés kellős közepén is, szellemnek vagyunk elgondolva, hogy szellemiséggel vagyunk felruházva. Mert Isten szellem, és aki az ő képére van teremtve, az teremtett szellem. Még akkor is, ha a teremtés alulról kezdődött, az anyagnak és a testnek a csodájával, és az ember nem lehet meg test nélkül az örökkévalóságban sem, mert teste is fel fog támadni. A szellem, a természetes, teremtett szellem még a természet határain belül is mintegy kiemeli az embert a testi-lelki "természet" fölé, vagyis annak végessége fölé, mert a szellem természetéhez hozzátartozik a végtelenségnek, ha még oly kis szempontja is, fölemeli, ha nem is a természetfölöttiségbe, de igenis abba a lehetőségbe, hogy Isten, ha úgy tetszik neki, közvetlenül megragadja, és ő is Istent közvetlenül megragadhassa: fölemeli az emberi természet magaslatára, amely mint "természet", nem más, mint éppen ez a valós lehetőség: Isten részesévé lenni. Mit jelent tehát az, hogy az ember Isten képe? A válasz részben bennfoglaltatik abban a néhány szóban, hogy az ember "quodammodo omnia", valamiképpen minden. Nincs-e vajon az ember annyira alávetve a fizika, mechanika és kémia törvényeinek, hogy akadtak filozófusok, akik gépnek nyilvánították? Nem tartalmaz-e annyi növényi életmozzanatot, hogy a Kelet vallásai és a Nyugat költői növénynek tették meg? Nincs-e benne annyi hasonlóság az állati élethez, hogy Spengler ragadozó állatnak és semmi többnek jelentette ki? És nincs-e végül benne annyi tiszta szellemiség, hogy Descartes az angyal és a gép szintézisévé tette meg, hogy német gondolkodók, az ismeret, sőt a dolgok teremtőjének, önmaga abszolút szabad urának, sőt Isten megteremtőjének és megváltójának tették meg? A tétel, hogy az ember ad imaginem Dei, Isten képére van teremtve, az emberiét kezdetén hangzott el és érvényét nem veszíti el az idők végezetéig. Minden igazi bölcselet, minden igazi tudomány megerősíti ezt ma, mint mindenkor a homo rectus előtt, vagyis az olyan ember előtt, aki józan ésszel gondolkodik és jóakarattal van. Aki az első tételnél megáll, egy helyben marad. Pedig ez titokban ösztönzi a továbbhaladásra. Az első tétel, hogy az ember ad imaginem Dei van teremtve, örök tétel, de mintegy statikus, nyugvó állapotban, mint ahogy a kép, még ha nyugtalanság festette is, magában véve valami statikus, nyugvó dolog. A teremtés célja a visszatérés Istenhez, a teremtés természetének megőrzésével és isteni szentesítésével — de az ember, mint Isten képmása, a teremtés mértéke, képviselője és felelős ura. A megtestesülés által, tehát azáltal, hogy maga Isten a második személyben magára öltötte az emberséget az egész örökkévalóságra, páratlan élet és dinamika költözött ebbe a tételbe. Most már nemcsak az ember létét és célját jelöli meg ennek a bolygónak a természetén belül, hanem kezdete az ember kiirthatatlan, titokzatos vágya teljesülésének is: hogy olyan legyen, mint az Isten — de nem emberi módra, hanem az Isten akarata szerint. Az ember a teremtett természetben, mint az Isten képének mása, ettől kezdve csak ez által részesülhet Isten teremtetlen természetében, aki már nem pusztán csak képe Istennek, hanem maga az Isten. Hamvas Béla fordítása 16 A HÉT
