A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-06-10 / 24. szám
Modnóka Egy — megérett a meggy. Kenő — feneketlen teknő. Három — te vagy az én párom. Négy — biz oda mégy. Öt — nagymama köt. Hat — hasad a pad. Hét — ellened vét. Nyolc üres a polc. Kilenc — kis Ferenc. Tíz-tíz tiszta víz. ha nem tiszta vidd vissza, ott a cica megissza. * Hétfő — elered az eső. Kedd — csak oda ne tedd. Szerda — ez egy ördörhorda. Csütörtök — vigyen el a kisördög. Péntek — majd utánad lépek. Szombat — vissza is hozhat. Vasárnap — nem ma. de holnap. * Kutat ástam, gyíkot láttam. A gyík farkát jól megfogtam. Rövid volt a gyikom farka. Eddig tartott a mondóka. * Tüzet vittem,* elejtettem, tűzbe majdnem beleestem. Tiiz.es volt a lapátom is. meggyulladt a kai kitöm is. Kutat ástam, kutat ástam, kút vizébe beleláttam. Kúthiin békát nem találtam, miért mondod, hogy ott láttam'/ n Víztől mertem, vizet mertem. Víztől én is vizes lettem. Mert a vízbe beleestem. Vízre többé nem mehettem. Hídon jarnwt. Iádon álltam onnan másik hidat láttam. Az én hídam hajlott, ringott, a másik hid <dig ringott. • Útra mentem, utas lettem, erdőm útját én nem lettem. Utröl, útra tekeregtem, s a jó utat mégsem leltem. * Vett egy könyvet apukám. Megköszöntem ugyebár, így illett ez apukám. Ennyi volt a modnókám. Ezeket a mondókákat a/ ipolynyéki Szedniük Márió küldte lie, akinek a kürti D' Art asztali képtartóját es egy szép könyvet küldünk. AK HI IUM LYA . VIN Játék A pontok helyébe írd be, amit a képen látsz! A kígyó és a róka Történt egyszer, hogy a róka és a kigyó barátságot kötöttek. Együtt mentek, mendegéltek, mígnem egy szép napon szélesen hömpölygő patak partjához értek. A róka elrugaszkodott a parttól és úszni kezdett a túlsó oldal felé. A kígyó viszont a parton maradt. Várt egy kicsit, majd felkiáltott: — Róka komám, kedves barátom! Látom, milyen csodás biztonsággal úszol! ... Én meg itt állok, teljesen tanácstalanul... Segíts rajtam, kérlek, vigyél át engem is a patakon. Próbáljuk meg úgy, hogy a nyakad köré kapaszkodom, így kinn maradok a vízből... És továbbra is együtt mehetnénk. — Jól van — hagyta helyben a róka. Visszafordult barátjáért, a parton gondosan a nyaka köré tekerte s újból úszni kezdett. Am alig érte el a patak közepét, amikor egyszerre csak azt érzi: szorul a nyaka körül a "hurok". — Kedves barátom — szólalt meg a róka. — Tűlon-túl félhetsz te a víztől. Olyan erősen szorítod a nyakam, hogy menten megfulla dók! Az álnok kígyó rá se hederített. Erre imigyen szólalt meg a ravasz róka: — Szépséges kígyó barátom! — Nyújtsd ki egy kissé a nyakad, hadd csodálom meg újra a bőröd. Különösen azt a szép piros pontot az állad alatt, azt nagyon szeretném látni... A kígyó tetszelegve nyújtogatta a nyakát. — Egy kicsit még! Még egy kicsit!... No, még egy keveset!... — így a róka, mígnem a kigyó feje pont az orra előtt himbálódzott. Akkor pedig hamm, elkapta a nyakát, hogy a kígyóból kiszállt minden erő. Nem fojtogathatta tovább a rókát. A róka pedig kiúszott a partra, kinyújtóztatta a tetemet s nagy mérgesen így szólt: — Ez a vége a csúszómászókkal kötött barátságnak! Ha igazi jó barát lettél volna, most valóban együtt mehetnénk tovább... S úgy hagyta ott a kígyót, hogy vissza se nézett... Török népmeséből fordította: Oláh Éva A HÉT 19
