A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-06-03 / 23. szám
OTTJÁRTUNK NEM Szép, verőfényes májusi vasárnapon érkeztünk a České Budéjovicétől csaknem húsz kilométerre lévő Zlatá Koruna községbe. Május 8-án nagy ünnepség készül a faluban. Megemlékeznek a második világháború idején a falu mentésében hősi halált halt öt magyar katonáról, és az egykori kolostor ódon falai között megnyitják a Budapesti Hadtörténeti Múzeumnak az 1848-as szabadságharcról összeállított tárlatát. Ebből az alkalomból ide látogatott Varga György, Magyarország csehországi nagykövete, a prágai Magyar Kulturális Központnak, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének, valamint a Budapesti Hadtörténeti Múzeumnak a képviselői. Az ünnepélyes megemlékezés a falu Rájov részében lévő, az első és a második világháborúban hősi halált halt katonák emlékművénél vette kezdetét. Itt a kegyelet virágait helyezte el Magyarország csehországi nagykövete és Antonín Decarli, Zlatá Koruna polgármestere. Ezt követően a temetőben koszorúzták meg az elhunyt katonák sírját. A község határában öt magyar katona halt meg a második világháború utolsó napjaiban. Mind az öten a németekkel érkeztek, majd a falu lakosai mellé álltak, ezért a fasiszták kivégezték őket. A falu polgárai nem feledkeztek el a magyar katonákról. Valamennyiüknek sírkövet állíttattak, amelyen magyarul is feltüntették nevüket és életkorukat. így tudtam meg, hogy Balázs Lajos 38 évet, Krivjanek György 24-et, Gergely Mihály 23-at, Berkes Mátyás tizedes 24-et, és Bense Pál honvéd szintén 24 évet élt. Sírjukat a falu lakosai tartják rendben. A temetőből az egykori kolostorba vezetett az utunk, ahol a Budapesti Hadtörténeti Múzeum kiállításának megnyitójára került sor. A tárlat az 1848-as magyar forradalomra, különös tekintettel Bem József tábornok születésének kétszázadik, illetve Kossuth Lajos halálának századik évfordulójára émlékeztetett. A megnyitón beszédet mondott Varga György nagykövet is. Nos, dióhéjban ennyi volt az ünnepség hivatalos része, mely után alkalmam nyílt kicsit jobban körülnézni ebben a csodálatosan szép fekvésű kis faluban. Antonín Decarli polgármestertől megtudom, hogy a településnek mindössze 632 lakosa van. A falu közepén egy gyönyörű gótikus templom áll, amely CsehorFELEJTÜNK szág harmadik legnagyobb ilyen épülete. A templom mellett, mintegy félkör alakban terül el a kolostor, melyben a cisztercita rend kapott helyet. Ezt is a szenvedélyesen építtető II. Ottokár alapította a kressenbrunni győzelem emlékére 1263-ban, s a Bécsi-erdőben épült heiligenkreutzi anyaházból hívott ide cisztercitákat. II. Ottokár halála után az osztrák csapatok habozás nélkül rabolták ki a gazdag kolostort, ugyanezt tették a husziták, majd a Rosenberg urak vittek el minden elmozdíthatót az épületből. Később a kolostor ismét az atyák kezébe került, akik újra meg újra jelentős értékeket tudtak felhalmozni lakhelyükön. Ma viszont a legművészibb középkori képek és szobrok egy részének csak másolatát látjuk itt, az eredetiek a prágai Nemzeti Galéria, illetve a dél-csehországi Hlubokákastély gyűjteményében vannak kiállítva. A cisztercita rend 1785-ben, II. József által történt feloszlatása után eltávozott a kolostorból. Az épület a Schwarzenbergeké lett, akik ipari célokra használták helyiségeit. Csehszlovákia megalakulása után kincstári tulajdonná vált, s újból rendbehozták. A kolostorban ma a České Budéjovice-i állami könyvtár egy része van elhelyezve. Ez röviden a kolostor története, mely a templommal együtt a cseh gótika egyik legértékesebb épület-együttese. A múlt után a polgármester a település jelenlegi gondjait sorolja. Szerencsére erre a környékre nem jellemző a munkanélküliség, a bűnözés elburjánzása, a falu elöljárójának a település fejlesztésére szükséges pénzösszeg előteremtése okoz fejtörést. — Sok mindent javítani, felújítani kellene, s ez pénz nélkül nem megy — mondja, majd hozzáteszi: — Manapság sokat kell kilincselni, ha az embernek valamire szüksége van, de én kitartó vagyok. Ősszel Csehországban is helyhatósági választások lesznek. A polgármestert kérdezem: jelölteti-e magát ismét? Hát persze, mondja, sok terve van még a faluval kapcsolatban. — Remélem, a falu polgárai támogatni fogják a jelölésemet, de ha ez nem így lenne, és jövőre más valaki ül majd az én helyemen, május 8-án akkor is az itt hősi halált halt magyar katonákra emlékezünk. Tehát: remélem jövőre ismét ugyanitt találkozunk — mondja búcsúzásul Antonín Decarli, Zlatá Koruna polgármestere. Az i és a II. világháborúban hősi halált halt katonák emlékműve, mellette a magyar és a cseh zászló Az öt magyar katona sírja a temetőben Varga György (balról) és Antonín Decarli (a kép jobb oldalán) a Budapesti Hadtörténeti Múzeum kiállításának megnyitóján KAMONCZA MÁRTA Fotó: a szerző A HÉT 13