A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1994-06-03 / 23. szám

ÉVFORDULÓ Valentin Mak magyar irodalmi kapcsolatai A száz évvel ezelőtt, 1894. február 19-én született Valentin Beniak a két világháború közti szlovák líra kiemelkedő reprezentánsa. Hasonló rangú kortársaival: E. B. Lukáčcsal és Ján Smrekkel ellentétben az ő kibonta­kozása nagy késéssel történt, és első verseskötete csak 1928-ban, 34 éves korá­ban jelent meg. A késést aztán hamarosan behozta: egy évtized leforgása alatt az új szlovák lírai forma egyik kialakítója, s az európai költészethez való igazítója lett. Öntudatos katolikus volt, s így a költészete a "katolikus modemá"-nak nevezett költői csoporthoz is szoros szálakkal kötődött. A községi jegyőként működő Beniak a Szlovák Állam idején a köztársasági elnöki iroda alkalmazottja lett, s ezért 1945 után hosszú hallgatásra kényszerült. Nem isme­rem a konkrét, s bizonyára túlzó vádakat, azt viszont tudom, hogy a tisoi rezsim ádáz és "hivatalos" magyargyűlöletével ellentét­ben az ő magyar irodalom iránti szeretető akkor erősödött, izzott föl; Ady-, Babits-, Juhász Gyula-, Kosztolányi-, József Atlila- és Illy és-versekkel szerepelt abban a nagy­szerű antológiában, melyet E. B. Lukáč és Szalatnai Rezső Na brehu čiernych vôd (Sötét vizek partján) címmel a modern magyar költészet szlovákra fordított verse­iből válogattak össze. Adytól Mécs Lászlóig és Győry Dezsőig 17 magyar költő szere­pelt; a kilenc szlovák fordító közül Beniak, Štefan Krčméry és Lukáč emelkedtek ki, s jelen volt már a diák Ctibor Štitnický is. A kötet 1943-ban a Ján Smrek által szerkesztett Elán folyóirat kiadásában jelent meg, s a fasiszta szlovák sajtóban éles támadásokat váltott ki. Beniak fordítói tevékenysége 1945 után folytatódott. Először Szabó Dezső monu­mentális regényét, Az elsodort falut fordí­totta le; ezt a munkát Mizina címmel 1948-ban jelentette meg a pozsonyi Orlovs­ky Kiadó. A két személyből álló kiadó névadója és tulajdonosa Jozef Orlovsky szlovák nyelvész volt, társa, lektora pedig a szomorú sorsú szlovákiai magyar nyel­vész: Arany A. László. Beniak elmarasztalása az 1948-as kom­munista fordulat után súlyosbodott, s egy ideig a fordítói munkásságát sem tartották kívánatosnak. Ez az oka annak, hogy további két jelentős magyar fordításának kiadása álneveken történt: Az ember tra­gédiájának a fordítása az egyházias Fra Makarius név alatt jelent meg, Vörösmarty Csongor és Tündéje fordításakor Beniak a mindennapos Kováč nevet használta. Ami Madách fő művét illeti, azt már Hviezdoslav is lefordította, s Beniak után nemsokára a harmadik fordító: Štitnický is színre lépett. A háromszori szlovák átültetés kétségtelenül a kiváló szerző iránti nagy megbecsülést jelenti, de a célszerűség is megnyilvánul ebben a háromszoriságban. Hviezdoslav fordítása — ismerve az ő nyelvezetének ilyen telítettségét — már a megjelenésekor túl archaikus volt, s ezért a Beniak-fordítás nyelvi frissessége, tiszta­sága jóleső meglepetésként hathatott. Hviezdoslav és Beniak hangsúlyozottan a drámai költeményt fordította le, Štitnický viszont a színpadi előadást segítő céllal a Paulay Ede által színpadhoz igazított szö­veget. A magyar irodalommal kapcsolatos utolsó nagy fölmutatása Beniaknak az az 1957-ben megjelent monumentális lírai antológia volt, amelyben a 20. század első felének élvo­nalbeli költőit sorakoztatta fel szlovák nyelven. A 470 oldalas kötet címe Večerná Blýskavica (magyarul: Esti villámlás); hét költőtől (Ady, Babits, Juhász Gyula, Kosz­tolányi, Tóth Árpád, József Attila, Illyés Gyula) összesen 234 versfordítást tartalmaz, s köztük van Babits Jónás könyvének és Kosztolányi A szegény kisgyermek pana­szainak teljes átültetése. Különleges érték a terjedelmes utószó (Doslov prekladateľa), melyben a Nyugat-mozgalmat rendkívüli elismeréssel méltatja, és a fordított költőkről csodálattal és szeretettel áthatott vallomá­sokat tesz. Ez a magas fokú elragadtatás azt bizo­nyítja, hogy Beniaknak a magyar költők fordítása rengeteg esztétikai gyönyörűséget adott, s ezt kárpótlásnak is érezhette egyéni sorsa rosszra fordulásáért. A fordítottak közül a szívéhez az Isten szegényének (Boží chudáčiknak) nevezett Juhász Gyula állt legközelebb, aki "mint ember nem találja a helyét ezen a világon. Megérinti őt a szerelem, megérinti és eltűnik, mert nem tudja magához vonzani, nem tudja akarni. Csak bánkódni tud miatta és sírni". Ady előtt mély tisztelettel hódolt, Babitsot a legkivételesebb poeta doctusok közé sorol­ta, Kosztolányi tollának mágikus erőt tulajdonított, Tóth Árpádot pedig Babits híres méltatásának legelismerőbb részlete­ivel jellemezte. Érdekes, hogy Tóth Árpád termékenyítő­én is hatott Beniakra. Bizonyára az ő példája nyomán fordította le az Aucasin et Nicolete című középkori francia széphistóriát és Oscar Wilde híres költői alkotását: A readingi fegyház balladáját. Ezek a for­dításai a fentebb említett Orlovský Kiadónál jelentek meg 1946—47-ben, s illusztrátoruk a kiváló szlovák festőművész: Ernest Zme­ták volt. Budapesti egyetemi tanulmányaim kezdő éveiben: 1939-ben és 1940-ben Zmetákkal a Toldy Ferenc utcai intemátus lakói voltunk, és összebarátkoztunk. 1947- ben aztán tőle kaptam meg a Wilde-vers­­fordítást tartalmazó kötetecskét, mely na­gyon a szívemhez nőt, s annyiszor elolvas­tam, hogy néhány strófája megragadt az emlékezetemben. Mikor másfél évtizeddel később egy társaságban Beniaknak bemu­tatták, s ő keserűen jegyezte meg, hogy a neve egy magyar irodalmárnak nem sokat mondhat, akkor én ellenbizonyításként — és nagyon meghatva őt — elrecitáltam a nagyszerű fordítás két strófáját. Mivel a szeretett kötetecskémet az utolsó kölcsön­zője magánál felejtette, itt most emlékezet­ből, s kicsit megcsonkultan idézem a szépséges sorokat, s odaállítom melléjük Tóth Árpád fordításának megfelelő részeit: Škarlátová rovnošata jak krv a mušt je preč, Krv s vínom schla mu na rukách, keď odňali mu meč pri žene, ktorú milujúc Podrezal nakoniec. Povraždíme, čo milé nám, nad tým svoj rozum tráp: tam zabíja vzhľad surový, tu Isti a jedu kvap, bozkami vraždí zbabelec A mečom, kto je chlap. Ó már skárlát egyenruhát, Vér- és bőrszínűt nem ölt, Mert vér s bor mocskolá kezét, S elfogták, sorsa betölt, A némbernél, kit szeretett, S kit ágyában megölt... De mind megöljük, amit szeretünk, Tagadni ne is akard, Van úgy, hogy zord nézés is öl, S van méreg, bókba takart, S a gyávák gyöngéd gyilka csók, De a bátrak fegyvere kard. Beniak fordítótársai: Lukáč és Smrek a magyar költészet nagyarányú szlovák nép­szerűsítéséért többszörösen kiemelt elisme-14 A HÉT

Next

/
Oldalképek
Tartalom