A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-20 / 21. szám
SZABADIDŐ Rudolf Fischer: MIKOR A HALOTT TELEFONÁL — Robert? — kérdezte egy női hang a telefonban, ahogy, felvette a kagylót. — Megismersz? Én vagyok, Tanja. Szeretnék beszélni veled! Robert Beik érezte, milyen hevesen ver a szíve. A gondolatai szinte cikáztak. Erősen markolta a kagylót, s csak ennyit bírt kinyögni: — Hazudik! Tanja halott. Bennégett. A telefon másik végéről halk kuncogás hallatszott. — Túléltem a gyilkossági kísérleted! — Hazudik! — kiabálta Robert ingerülten. — Nem! — mondta a telefonáló. — A feleséged vagyok, és lenne egy ajánlatom a számodra. Ma este keress fel! Herold utca 7. Az ajtómon a lánykori nevem találod: Tanja Hansen — azzal letette a kagylót. Robert Beik rémülten bámult maga elé. Tanja él, holott szentül hitte, hogy a gyújtogatással örökre félreállította az útjából. Hat hónappal ezelőtt történt, amikor a házasságuk rövid jobbulás után ismét zátonyra futott. Tanja vágyakozása a fényűző életmód után, iszákos hajlama és örökös szemrehányásai Róbertét a kétségbeesés szélére sodorták. Azon a hétfői estén kissé később ért haza. A felesége nagy patáliát csapott, és csúnyán szidalmazta. Látta a konyakos üvegen, hogy a neje megint alkokolba próbálta fojtani dühét. — A munka előbbre való számodra, mint én — vágta a fejéhez. — S bizonyára barátnőd is van, akivel a szabad estéid töltőd, én meg itt posvadozom a város peremén. Robert Beik tudta, hogy semmi értelme sem lenne, ha most a vállalat feszült anyagi gondjait kezdené ecsetelni — az ilyen dolgok iránt a neje sosem mutatott megértést. — Hagyd az ivást! — mondta neki parancsolón, amikor az ismét a konyakos üveg után nyúlt. Robert megragadta a vállát. A hirtelen mozdulat nyomán dulakodni kezdtek, s Tanja beleütötte a fejét a heverő sarkába. Nyomban elveszítette az eszméletét. Az üveg a padlóra esett, a konyak szétfolyt a szőnyegen. Robert Beik agyán hirtelen átvillant, hogy most lehetősége nyílna megszabadulni a kellemetlenné vált feleségtől. A hamutartó tele volt Tanja félig elszívott cigarettáival. Hogy gyakran volt ittas, azt tudták a szomszédok is, akik velük együtt itt laktak a város széli kis lakótelepen. Senki sem fog gyanakodni, ha baleset éri. Robert Beik kivett a dobozból három cigarettát, meggyújtotta valamennyit, és égő végeikkel a konyakos latyakhoz tette. Aztán távozott kedvelt belvárosi vendéglőjébe. A terve nagyszerűen bevált. Ahogy négy óra múltán hazament, a ház már csaknem teljesen leégett. A rendőrség és a tűzoltók nagy gondban voltak. Mivel az ebédlő egész mennyezete beszakadt, nem lehetett egyöntetűen megállapítani, hogy alatta a lángokban odaveszett-e valaki. A szomszédok azonban állították, hogy Tanja otthon volt. A törvényszéki orvos persze nem akarta kiállítani a halotti bizonyítványt, mert emberi tetemre utaló nyomokat nem találtak. — Tanja mégis túlélte volna a tűzesetet? — tette fel magának a kérdést Robert Beik. — Avagy a hívás csak a rendőrség trükkje volt, hogy kelepcébe csalják? Nem maradt más választása, mint hogy saját maga győződjék meg a dolgokról. Este elindult hát a telefonáló által megadott címre, s a ház bejárati ajtaján valóban meglelte a nevet — Tanja Hansen. Az egyik bérháznak épült toronyház volt ez, apró lakásokkal, alagsori garázsokkal és felvonóval. Robert Beik felvitette magát a hetedik emeletre, és becsengetett. Az asszony, aki ajtót nyitott, kétségtelenül Tanja volt. S épp olyan ittas, ahogy emlékezetében élt. — Gyere be! — mondta nehezen forgó nyelvvel. Bent lerogyott a hevemre, konyakot öntött és a cigiért nyúlt. Amikor meg akarta neki gyújtani, kikapta a kezéből az öngyújtót. — Megpróbáltál eltenni láb alól — kezdte szemrehányó hangon. — Szerencsére idejében magamhoz tértem, és a sűrű füstben észrevétlenül el tudtam hagyni a házat. Egy ismerősömnél húztam meg magam addig, amíg erre a lakásra nem akadtam. Kihívóan nézett rá. — Az újságokból tudom, hogy halottá akartál nyilváníttatni. Most megfizetsz ezért. Az első alkalommal leguberálsz tízezer márkát. Különben megyek a rendőrségre. Ha rendszeresen megkapom tőled a pénzt, nem piszkálom az ügyet. — Te őrült vagy! — tiltakozott Robert Beik. — Azonkívül ittas is — tette hozzá lenézően. — Majd holnap, ha józan leszel, újra eljövök. Ahogy távozott, a felesége még utána szólt: — A pénzt ne feledd! Más mondanivalónk már úgysincs egymáshoz. — Ebben igaza van — jegyezte meg Robert Beik tűnődve, ahogy lefelé tartott a felvonóval. Az a megoldás, amit javasolt, a lehető legjobb az adott körülmények között. Amíg Tanjának lesz pénze konyakra meg cigire, addig hallgatni fog. Lent átvágott a garázson, és zavartan viszonozta a szerelő köszönését, aki egy sportkocsit javított. Robert Beik hazaérve cigarettára akart gyújtani, s akkor jutott eszébe, hogy az öngyújtóját Tanjánál felejtette. Holnap magamhoz kell vennem, gondolta. Még mielőtt a zaciba adnál, x Másnap reggel Robert Beiknél megjelent a bűnügyi rendőrség két embere. A felügyelőt Terjungnak hívták, aki átadta Beiknek a letartóztatási parancsot. — Tegnap éjjel kiégett Tanja Hansen lakása a Herold utcában — kezdte a felügyelő. — Hansen aszszony életét vesztette. Megállapítottuk, hogy az ön felesége az illető, Tanja Beik, aki állítólag fél évvel ezelőtt meghalt, szintén tűzeset következtében. Fura ez egy kicsit, ugye, Beik úr? Tanja Hansen lakásában kiöntött konyakmaradékot és cigarettavégeket találtak, amitől feltehetőleg az alkohol meggyéit. Feltételezzük, hogy a tüzet a cigaretta és a konyak okozta. Ezenkívül a lakásban megtaláltuk az ön öngyújtóját, és az egyik szerelő tegnap látta önt a garázsban. Beik úr, velünk jön! Letartóztatjuk. Kitervelt gyilkosság és gyújtogatás vádjával. Robert Beik rémülten nézte, ahogy kattan a kezén a bilincs. Most a feleségének kellett kiöntenie a konyakot, s aztán égő cigivel elbóbiskolhatott, villant át az agyán. Olyan gyilkosságért ítélnek el, amit el sem követtem... A bűnügyiek legnagyobb ámulatára Robert Beik hangos kacagásban tört ki. Vércse Miklós fordítása J. Polák illusztrációja 26 A HÉT
