A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-20 / 21. szám
FIGYELŐ információim régebbiek. Mi a helyzet áprilisban? — Az igazság az, hogy a város önkormányzata mérlegelte a helyzetet, de el kell mondanom, hogy a lerombolt két lakótömbbel próbálkoztunk valamit tenni. Elsősorban felkínáltuk eladásra. Magánvállalkozók egy éven át biztatgattak, hogy megveszik, de a végén visszaléptek. Utána az önkormányzat foglalkozott azzal is, hogy lebontatjuk a lakótömböket, arra viszont egymillió korona kellett volna. Végül jött a belügyminisztériumból egy ajánlat, hogy öt és fél millió koronát adnak a lakások felújítására, azzal a feltétellel, ha a csernobili polgárokat befogadjuk. A feltétel az volt, hogy munkát is biztosítsunk nekik. Ez hét családot jelent, vagyis két bejárat vált lakhatóvá, de most folynak tovább a lakásfelújítások, mivel újabb családokat várunk, tehát lényegében akkor utalják át az említett összeget... A feszültségek egyre fokozódnak Nagy-Folyik a tatarozás — már lakói is vannak kapóson a humánusnak tekinthető cselekedet következtében is. A helyzet a polgármester és polgárai között annyira elmérgesedett, hogy március idusának ünnepén Pásztor István Királyhelmec polgármestere mondta az ünnepi beszédet. Az Ungi Táj áprilisi számában a szónok személyével kapcsolatban az alábbiakat írta: "Igen, ki kell mondanom, hogy polgármesterünk, Bodnár Tibor nemzeti öntudata sajnos csak a választási kampány idején erősödik fel, ilyenkor érzi becsmérlőnek, ha egyes választók nem tartják magyarnak. Egyet tudatosítani kell: minden köztisztséget vállaló személynek, hogy egy nemzethez való tartozás (lehet az magyar, szlovák vagy bármi) feladatot, kötelességet is ró az egyénre. Ezek legfontosabbika a nyílt, bátor kiállás, a hovatartozás vállalása." Nagykaposról távozóban mélyen elgondolkodtam a nagy történelmi múltú vidék gondjain-bajain, különösen annak okán, hogy érzésem szerint a városban hiányzik a belső tolerancia, a többség véleményének meghallgatása, ami aztán oda vezet, hogy bölcsnek vélt döntések — képletesen szólva — bárgyúvá teszik az embert, amely bárgyúság végül konokságba, gáncsoskodásba és bizalmatlanságba csap át. Nincs olyan ember, aki tévedhetetlen, különösen a jelen nagyon nehéz szociális és gazdasági helyzetben. Az élet megy tovább. Egyet azonban világosan kell látnia minden felelős tisztségviselőnek: a törvényt tisztelő választópolgárait képviseli. Erről az útvonalról való letérés nagyon súlyos és káros következményekkel járhat. Motesiky Árpád Hazahív Romániai magyar költők A sepsiszentgyörgyi Castrum Könyvkiadó antológia-sorozatot indított, hogy közkinccsé tegye az erdélyi magyar lira hetven esztendejének kiemelkedő lírai termését. A vállalkozás keretében jelentette meg nemrégiben az Isten kezében című kötetet, amely a sorozat indító antológiája volt, s méltó sikert aratott mind az erdélyi magyarság körében, mind Magyarországon. Második kötetként a Hazahív a hűség című antológia jelent meg, s a benne szereplő kilencven költő háromszáz verse csupa vallomás a szülőföld szeretetéröl, megtartó erejéről, vigaszt nyújtó szívhangjairól a legsanyarúbb években, évtizedekben is. Öröm és fájdalom, remény és keserűség, vágy és csalódás, menekülés és halálig tartó húség csapódik le ezekben a versekben, amelyekben hol dadogva, hol ujjongva, hol megszomorodott szívvel vallanak Erdély költői az örök eszményről, Transsylvaniáról. Az erdélyi, romániai magyarok a román uralom hét évtizedének évfordulóit, reményeit és buktatóit látják viszont a versek színeiben, zenéjében, hangulatában, sorsot, sorsokat föltáró jelenéseiben, s mindig újraéledő erejében. A továbbéléshez a közös nyelv és történelem, az összetartozás érzése és a hit adott erőt annak a népnek, néptöredéknek, amely Erdély magyarságát jelentette és jelenti. Az erdélyi magyarság szelleme igy lesz e költemények által is lebirhatatlan és továbbéltetö. A költők zengő, reményt sugárzó sorai sugallják a bizakodást és ellenállást minden időkben, mint ahogyan Reményik Sándor is meghirdette: Te is, testvérem, karszti sorsodat/ Fogadd el, s védd meg karszti földedet,/ Azt a sírodnak is kevés humuszt,/ azt a pár négyzetméternyi helyet,/ S azt a fölséges Isten-lábnyomot,/ Mit a lavina minden rohama/ Eltörölni még sohasem tudott./ Vedd ezt a talpalatnyi telkedet, Cserépkancsódat és tűzhelyedet,/ Utolsó darab száraz kenyered!/ De azt aztán foggal, tiz körömmel,/ Démoni dühvei és őrült örömmel —/ Ahogy lehet.../ Ahogy lehet... A kilencven erdélyi költő vallomáspit Lisztóczky László formálta kötetté, "hogy egyfajta verses regénnyé kerekedjen a versbe szőtt mondanivaló. A költemények egymásba áradása szinte balladisztikusra csigázza az érzelmeket, fölerősitve azokat a szivhangokat, amelyek remények és tragédiák közt oszcillálnak. Ismert és kevésbé ismert költők, ismert és kevésbé ismert versek sorjáznak a könyvben, szinte egymásba nőve, fogódzva az összetara hűség vallomásai a szülőföldről tozás jegyében, Dslda Jenő, Reményik Sándor, Áprily Lajos, Tompa László, Bartalis János és Szemere Ferenc mellett, rálapozhatunk Benedek Elekre, Ady Mariskára, Bajor Andorra, Berde Máriára, Wass Albertra, Gellért Sándorra és másokra. Olyanokra is, akik már a feledés ködében alusznak. A feledés ködét fellebbentve azonban a mának is van mondanivalójuk, mint Ady Mariska versében is tapasztalhatjuk: Reám nem adott csak koldus-palástot,/ de mégis — hazám... Erdély... legyen áldott!/ Életemnek nem volt gyöngéd szeretője,/ de ő vet ágyat örök pihenőre! A kiemelkedő, vezérszólamú költők, legtöbb verse ismerősen cseng vissza lelkűnkben. Áprily Lajos: Tetőn című költeménye is közéjük tartozik. Tankönyvek, antológiák, pódiumok adták szívtől szívig üzenetét. Befejező strófáit idézzük: Távol, hol már a hó királya hódit,/ az ég lengette örök lobogóit./ Tekintetem szárnyat repesve bontott,/ átöleltem a hullám-horizontot/ s tetőt, többet száznál és ezernél —/ s titokzatos szót mondtam akkor: Erdély. Megtaláljuk az antológiában Dsida: Csokonai sírjánál cimú, Csokonai modorában irt versét, klasszikusan zengő soraival, s az ajánlással, hogy énekszóként vegye szájára másfélmillió zarándok, az árván maradt erdélyi magyarság. De megborzongunk Dsida: Psalmus Hungaricus című tartalmas versének újraolvastán is. Az emelkedett hangú, magasztos vallomás, amely évtizedekig búvópatakként táplálta éltető nedvével a rászoruló magyar lelkeket, immár Erdélyben és másutt is szabadon áradhat mint az erdélyi magyarság zsoltára és fohásza: "Epévé változzék a víz, mit lenyelek,/ ha téged elfelejtelek!/ Nyelvemen izzó vasszeget/ üssenek át,/ mikor nem téged emleget!/ Hunyjon ki két szemem világa,/ mikor nem rád tekint,/ népem, te szent, te kárhozott, te drága!" Hasonlóan szenvedélyesek és mozgósító erejűek Reményik Sándor versei. Szinte hihetetlen, hogy a szelíd lelkűnek ismert költő, milyen erőteljesen, robusztusán tudott fölülemelkedni az élet apró-cseprő dolgain, ha a magyarság létéről volt szó. Sok költeménye ma is mélyen ég a magyar lelkekben, világítva és melegítve, fölvillantva a csodát, amely őrzi, megőrzi az erdélyi magyarságot. A Hazahív a húség olyan könyv, amelyet mindig kezébe vehet az ember, hogy vigasztalódjék és gyógyuljon, hogy mélyet lélegezzen abból az ájerből, ami Erdélyt jelenti. Dénes György A HÉT 5
