A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-13 / 20. szám
EMLEKEZES Diákköri emlékeim Göndöcs Lászlóról TURCZEL LAJOS Az 1994. március 20-án Budapesten elhunyt Göndöcs Lászlót nálunk is sokan szerették, tisztelték. A kulturális és tudományos életünket hatékonyan támogató magyarországi Rákóczi Szövetség egyik fő kitervelője, alapítója és irányítója volt, s hosszas betegeskedése ellenére többször részt vett a mi jelentősebb rendezvényeinken. Köztudott, hogy tőlünk származott át Magyarországra, de az itteni kezdeteiről, s arról, hogy az eredeti családi neve Czvank volt, ma már kevesen tudnak. Öt évvel volt idősebb nálam, s mivel a kisebbségi politikai és kulturális életünket már gimnazista koromban élénk figyelemmel kísértem, ő is bekerült szélesedő látókörömbe, s később érdekes személyes kapcsolatba is jutottunk. Eredeti nevét a harmincas évek közepén ismertem meg az Új Élet című katolikus ifjúsági folyóiratból, mely a csehszlovákiai magyar értelmiségi ifjúsági mozgalmak katolikus szárnyának, a Prohászka Köröknek a lapja volt, s 1932-től 1944-ig állott fenn. Czvank a Prohászka Körök alapító tagjai közé tartozott, s egy ideig főtitkár is volt. A Prohászka Körök abban múlták felül híres mozgalmi vetélytársaikat — a baloldali Sarlót és a nemzeti irányzatú Magyar Munkaközösséget —, hogy egyrészt olyan stabil mozgalmi fórumot teremtettek, amely nemcsak mozgalmi lapként, hanem kritikai és kultúrpolitikai szemleként is kiemelkedett, másrészt a mozgalmi munkájukba a katolikus paraszt és iparos ifjúságot is bevonták. Az utóbbi tevékenységet az könnyítette meg számukra, hogy Szlovákiában a harmincas évek közepétől katolikus paraszt és iparos ifjúsági mozgalom is létezett, s annak jól szervezett magyar tagozata: a Szlovenszkói Katolikus Ifjúsági Egyesület (SzKlE) Ifjúság címen népszerű lapot jelentetett meg. Czvank Lászlót személyesen 1939 januárjában ismertem meg. A bécsi döntéssel Magyarországhoz csatolt Dél- Szlovákia egyetemistáinak egy részével én is Budapestre kerültem, s a Toldy Ferenc utcai felvidéki kollégiumban Gzvank volt az igazgató. A kollégiumi lakásviszonyaink kaszárnyaiak voltak: tízen-tizenketten zsúfolódtunk össze egy-egy szobában, de tanulótermünk és olvasótermünk is volt, s az utóbbiban az összes jelentős magyarországi napilapot olvashattuk. Hogy a kollégiumi közszellem baráti és demokratikus volt, abban az igazgatónak is nagy volt az érdeme. Három esettel illusztrálom ezt. Egyszer — 1939 végén vagy 1940 elején — véletlen fültanúja voltam annak, amikor egyik diáktárs arról panaszkodott Czvanknak, hogy két ruszin és egy szlovák fiú az olvasóteremben éjfélkor a moszkvai rádiót, s benne az Internacionálét szokta hallgatni. Czvank meglepődött a közlésen, de aztán mosolyogva így szólt: úgy látszik, hogy az nekik nagyon tetszik. Akkortájt a náci Németország és a sztálini Szovjetunió között Lengyelország közös szétszedése révén formálisan jó viszony volt, s Magyarország is akkor kapta vissza Moszkvától az 1849-es szabadságharc idején zsákmányolt zászlókat. Mindezek ellenére bőven lett volna olyan kollégiumi igazgató, aki másként reagált volna az esetre. A másik két eset közvetlenül hozzám kötődik: A kollégiumban a Prohászka Köröknek szemináriuma működött, s abba Czvank engem is be akart kapcsolni. Arra kért, hogy tartsak ott előadást Mihelics Vid szerzetes publicistának A keresztényszocializmus című könyvéről. Arra az ellenvetésemre, hogy nekem a magántulajdonról más nézeteim vannak, mint a XIII. Leó és XI. Pius pápai enciklikáira támaszkodó keresztényszocialistáknak, azt felelte, hogy fejtsem ki ezeket a nézeteimet. Ez meg is történt, s a szemináriumot vezető fiatal jezsuita szerzetes: Pfeiffer László udvariasan úgy reagált, hogy az előadásomat, s főleg annak novellisztikus betétjét hatásos stilisztikai produkciónak tartja; ehhez gratulálni tud, de megállapítja azt is, hogy az alapnézeteim diametrális ellentétben vannak a Prohászka Körök felfogásával. Meg kell jegyeznem, hogy a publikációiban az Ikvay írói nevet is használó Pfeiffer László unokaöccse volt a csehszlovákiai magyar egyetemisták körében hatalmas népszerűségnek örvendő Pfeiffer Miklós kassai kanonoknak. Az idősebbik Pfeiffer egyébként a Prohászka Körök fő inspirálója és patrónusa volt, a szervezetre gyakorolt nagyfokú toleranciája, elfogulatlansága is kezdettől jellemző lett. Például a harmincas évek elején a Prohászka Körök és a Sarló között heves ideológiai viták dúltak, s a már végletesen radikalizálódott sarlósok vitapartnerüket nemegyszer klerikális bandának nevezték. A prohászkások ilyesmire sohasem ragadtatták magukat, s évekkel később visszanéző módon is elismerték a Sarlónak az ifjúsági mozgalmakban betöltött úttörő s termékenyítő szerepét. A magyarországi népi írók elleni perek idején a keresztényszocialista magántulajdonfelfogást meghaladva szenvedélyesen kiálltak a népiek radikális földreformkövetelése mellett, s az Új Életben közzétett nyilatkozatukban azt írták, hogy lélekben ők is ott ülnek a vádlottak padján. Az imént szóba került jezsuita Pfeiffer László a kommunizmusnak esküdt ellensége volt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy egy szovjet filmről kritikát írva a szovjet filmgyártást az akkori világszínvonal élvonalába helyezze. Hogy Czvank László kollégiumi igazgató úr a prohászkás toleranciának igazi megtestesítője volt, azt egy másik kollégiumi előadásom körülményei is bizonyítják. Akkor, 1940 tavaszán, még a felvidéki kollégiumban laktam, de már az első népi kollégiumot szervezgető Parasztfőiskolások Szövetségének tagja voltam. Elmélkedések a nép és nemzet fogalomról című előadásomat azzal kezdtem, hogy a csoportunkat a parasztsághoz való hűség hatja át és társadalmi ambícióinkat teljesen a parasztság érdekei alá rendeljük. Érdemi fejtegetéseimből aztán a nemzet fogalmának az értelmezése váltotta ki a legnagyobb vitát. Én azt a felfogást tartottam helyesnek, amely a nemzetet a nép (etnikum) magasabb képződményének, a oolitikai öntudatra ébredt népnek tartja, s ennek megfelelően élesen bíráltam a magyarországi hivatalos államnemzet koncepciót, mely Az első sorban állnak: (balról) Bertsik Géza (a felvétel készítője) és Turczel Lajos. Ülnek.’ 1. Štefan Borovský bölcsész, 5. Czvank László. Az utolsó sorban állnak.' (balról) 3. Prohászka László, 4. Ernest Zmeták 10 A HET
