A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-22 / 17. szám
ÍGY TANÍTUNK MI -Sok lakásban láttam már, hogy üres kólás- és sörösdobozokat raknak a szekrény tetejére. Sőt, a minap egy olyan lakásban jártam, ahol fogkrémek és kozmetikai cikkek üres papírdobozát rakták ki az előszobában álló tükör fölötti polcra. A háziaknak biztosan tetszik. ízlés dolga. Olyan óvodában is jártam, ahol a rikító színű szekrényekre a gyerekek különböző műanyagpoharakból összetákolt "játékokat" raktak ki. Már ez önmagában is szörnyű látvány volt. A narancssárga szekrények mellett piros színű kis műanyagasztalkák voltak, amelyeket fehér-piros térítőkkel borítottak. Az összhatás olyan volt, hogy szinte menekülve távoztam az óvodából. Úgy tűnik a gyerekek sem érezhették ott igazán jól magukat, mert az óvónők a beszélgetés során szinte egyfolytában a kis létszámra panaszkodtak. Egy ilyen tapasztalat után nem csoda, hogy a Kassa-vidéki járás egyik községének, Buzitának az óvodájába már nem igazán szívesen mentem. A falu közepén, egy családi házban rendezkedett be az óvoda, s már a ház kertjében uralkodó rendezettség, a fegyelmezetten játszó gyerekek látványa kellemesen meglepi a látogatót. Az óvodáról nem is beszélve... Itt ugyanis csak természetes anyagok vannak, mellőzik a műanyagot és a készjátékokat. Az óvodában finom pasztellszínek az uralkodók, a vázákban gyerekek által szedett faágak és virágok. Boda Ferencné, az óvoda igazgatónője és munkatársai igazán büszkék lehetnek "birodalmukra". — Az 1990/91-es tanévben kezdtünk a Waldorf-módszerrel tanítani — meséli az igazgatónő. — Ez dr. Dohányos Marianna járási tanfelügyelő ötlete volt. Ez az egyedüli óvoda a Kassa-vidéki járásban, ahol ezzel a módszerrel oktatunk. Pontosabban: a Waldorf-módszert a helyi feltételeket figyelembe véve alkalmazzuk. Én ugyanis jártam egy sárospataki óvodában, ahol ezt a módszert teljes mértékben alkalmazzák, de ott van padlófűtés. A gyerekek ott szivacson alszanak, ami nálunk megvalósíthatatlan, mert itt villanyfűtés van, és a kicsik megfáznának a szivacson. — Mi a Waldorf-módszer lényege? — Röviden összefoglalva: a dolgos hétköznapokat próbáljuk ünnepélyesebbé tenni. Itt a gyerekek például kalácsot sütnek. Az egyiket megszórjuk cukorral — ezt az kapja, aki ünnepel valamit, a másik kalácsot megszórjuk mákkal — ez a hétköznapi. Mi az egyik foglalkozásból a másikba énekléssel megyünk át. Először én kezdem az éneklést, a gyerekek meg csatlakoznak. Aztán leülünk és elkezdünk — mondjuk — kukoricát morzsolni. Ezt csináljuk egy darabig, aztán újból énekelni kezdünk, majd lassan behúzzuk a függönyöket, meggyújtjuk a gyertyákat, és mesélünk a gyerekeknek. Nálunk mindig gyertyafény mellett történik a meseolvasás. Két hétig olvasunk egy mesét, de már volt rá példa, hogy a gyerekek a két hét eltelte után is ugyanazt a mesét kérték. A Waldorf-módszerhez tartozik az is, hogy halkan beszéljünk a gyerekekkel. A kicsik sokkal jobban figyelnek arra, aki halkan beszél, mint arra, aki hangosabban szól hozzájuk, mert akkor ők még hangosabban válaszolnak. Természetesen ezzel a módszerrel sem tudunk valamennyi gyereket egyformán belevonni a foglalkozásokba. A passzív gyerekekkel külön foglalkozunk. Az igazgatónő dicséri a Waldorf-módszert. Olyan lelkesen beszél, hogy azt egyszerűen képtelenség szavakba önteni. Nagyon szereti a munkáját. Ez számomra már akkor nyilvánvalóvávált, amikor beszélgetni kezdtünk. S ebben az óvodában tett sétám is megerősített. Az ilyen ízlésesen berendezett helyiségekben öröm lehet dolgozni az óvónőknek, játszani, tanulni a kicsiknek. Egy darabig néztem a gyerekeket, ahogy játszanak, az óvónőket, ahogy foglalkoznak a csemetékkel. Meggyőződhettem arról, hogy az itt dolgozók teljes mértékben magukévá tették Platón szavait: "... ne kényszerrel oktasd a gyermekeket, hanem játszva, úgy, hogy előbb fürkészd ki a hajlamaikat." — Mi itt a gyerekeket felkészítjük az iskolai oktatásra. Nem parancsolunk nekik, hanem kérünk tőlük. Igazi szeretettel neveljük a gyerekeket, s ők ezt érzik — mondja Boda Ferencné. Büszkén mutatja milyen ötletes figurákat készítenek az ovisok a felolvasztott gyertyából. — Nem használunk gyurmát, csak vízben felolvasztott gyertyát. Ezt addig lehet formálni, amíg meleg. A gyerekek szívesen dolgoznak olyan anyagokkal, amelyek melegítik a kezüket — állítja az igazgatónő. Búcsúzás előtt még egyszer körülnézek az óvodában. A sok remek ötlettel készített játékok, ízléses szobadekorálások láttán nyugodtan állíthatom: a buzitai óvoda nemcsak az iskolára készíti fel a gyerekeket, hanem kitűnő ízlésnevelő is. Arról, hogy az óvodából kikerült gyerekek hogyan állják meg a helyüket az iskolában, Kovács Zoltánt, a Buzitai Alapiskola igazgatóját kérdeztük. — Iskolánkban, az elsőtől egészen a nyolcadikig kétszáz diák tanul. Van egy szlovák osztályunk is. Ebben összesen tizenkét diák tanul, akik a negyedik évfolyamba már Csicsre járnak. Örömmel állíthatom, hogy diákjaink jól szerepelnek a Kazinczy Napokon, és országos sportversenyeken is részt vesznek. A napokban például a járási tanfelügyelő a természettudományi tárgyakból íratott felmérőt, amely a diákok szlovák nyelvtudását is vizsgálta. Növendékeink kb. 80 százalékos OTTJÁRTUNK BUZITÁN Egy sarok az óvodában eredményt értek el, ehhez még a tanfelügyelő is gratulált. Ahhoz, hogy diákjaink az olimpiákon, próza- és versmondó versenyeken jó eredményt érnek el, az is hozzájárul, hogy oktatóink túlnyomó része — az öt—nyolcadik évfolyamban 86 százalékuk — szakképzett pedagógus. Az eredmények mellett az igazgató a gondokról is szólt. A rendszerváltást követően egy fillért sem kaptak az iskola épületének javítására, a segédeszközökre és a belső díszítésre. Az igazgató azonban optimista. Mint mondja, a pedagógiai munkát másképpen nem is lehet végezni. KAMONCZA MÁRTA Motesiky Arpád felvételei A HÉT 3
