A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1994-04-15 / 16. szám

A szegény ember, aki túljárt az ördög eszén Régen, nagyon régen, a Cang­­po folyó vidékén egy völgyben élt egy szegény ember, Agvan volt a neve. Apját, anyját még gyerekkorában elvesztette, nem volt senkije, se rokona, se barátja. A szüleitől maradt rá egy kis darab föld, egy tehénke meg egy kutya. Eléldegélhetett vol­na szegényen, de békesség­ben, ha nem félt volna annyira az ördögöktől. Folyton-folyvást attól rettegett, hogy egy éjjelen megjelenik előtte az ördög, és magával viszi. "Ha én lennék a menybéli isten, aki az ördögök sorsát igazítja — gondolta magában sokszor —, hát én bizony hamuvá égetném a beste fér­get mind, ahány csak van, a hamut meg jó mélyen elásnám a földbe, nem hagynám, hogy az embereket sanyargassák." így gondolkodott Agvan az ördögökről, de ezzel nagy bajt idézett a fejére. Egy estén, mikor a hegy mögött már felkelt a hold ezüst korongja, egyszer csak felvonított Agvan kutyája. Mintha bottal suhintot­tak volna végig rajta. Aztán a távolból patakopogás hallat­szott. Egyre hangosabban, egyre közelebbről... Kinézett Agvan az ablakon, s a hold fényénél meglátott egy selyembe-brokátba öltö­zött férfit, fekete lovon. "Ördög ez, nem ember — gondolta rémülten —, nemhiába, hogy úgy vonított a kutya." Az ördög ezalatt — mert tényleg ördög volt — odaért Agvan kunyhója elé, leugrott a lováról, s egy rúgással betaszította az ajtót. Agvan rémülten hajolt földig előtte, a nyelvét is kinyújtotta tisztelete jeléül — az egyszerű tibetiek így köszöntik az előkelő ven­déget —, s reszkető hangon így szólt: — Tessék, kerüljön beljebb! Tüstént megkínálom jó vajas teával... Elnevette magát az ördög, és így felelt: — Ma éjjel a te gyáva szívedet akartam megenni va­csorára. De mivel ilyen tiszte­lettudóan fogadtál, most még meghagyom az életedet. Várj rám hét nap múlva, akkor újra eljövök. Azzal felpattant a lovára, és elvágtatott. Egész éjjel hány­kolódott Agvan, nem jött álom a szemére. Végül is döntésre jutott: "Nem ülhetek összetett kézzel, tétlenül várva a halált. El kell szöknöm valahová. Holnap reggel útra kelek, el­hagyom ezt a vidéket, elindu­lok szerencsét próbálni oda, ahol nincsenek ördögök." Másnap aztán útra készítette a tehénkét meg a kutyát, búcsút vett a kunyhójától, s elindult a kanyargós patakocs­ka mentén messze, más vi­dékre. Két nap, két éjjel vándorolt meg sem állva, mikor egy nagy, vörös kapus ház elé érkezett. Be akart kéretőzni éjjeli szállásra, de eszébe ötlött az öregek szava, hogy az ördögök legszívesebben vörös kapus házban laknak, így az­tán sürgősen továbbállt. Újabb öt napon át vándorolt Agvan, még csak meg nem pillantott egy fehér kapus fehér házat. "No, itt már csak nem lelek ördögöt" — gondolta, és bátran benyitott. De alig lépte át a küszöböt, majd holtra vált rémületében... A szoba köze­pén magas karszékben ter­peszkedett éppen az az ördög, aki elől meg akart szökni. A szegény embernek nem volt vesztenivalója, hát vakmerő terv született meg az agyában. Odalépett az ördöghöz, és így szólt: — Ma van a napja, hogy értem kellene jönnöd. Gondol­tam, megkíméllek a fárasztó úttól, hát eljöttem én magam. — Hahaha! — nevetett az ördög. — Ha már ennyire megadod nekem a tiszteletet, viszonzásul meghagyom az életedet. Itt maradsz nálam mindörökre, a lovaimat, tehe­neimet, jakjaimat gondozni. De válaszolj egy kérdésemre: hol tartod a szívedet? — Itt — felelte Agvan a mellére mutatva. — Hát a tiéd hol van? — Az enyém a tömjénfüstö­lőben — válaszolt az ördög, és mindjárt kiadta a parancsot: — Gyorsan nyergeid fel a lovamat. A szomszéd faluba indulok, ott van beszédem a többi ördöggel, csak késő éjjel jövök haza. Addig te lásd el a jószágot, és főzz nekem va­csorát. — Jól van, jól — mondta Agvan, de közben ezt gondol­ta: "Eredj csak ahová kedved tartja, most már tudom, hogy bánok el veled." Elment az ördög, Agvan meg nem késlekedett, szaporán do­loghoz látott. Összegyűjtött egy nagy halom rozsét, meg­locsolta olvasztott vajjal, és hatalmas tüzet gyújtott. Aztán fogta a füstölőt — valóban benne volt az ördög gonosz, fekete szíve —, és behajította a lángok közé. Megreszketett a tűz csóvája, szikrák hányód­tak szerteszét, és bűzös füst­oszlop csapott fel az égre. Ekkor jött el az ördög halálá­nak perce. Agvan pedig összeszedte az ördögnek minden jószágát, és visszatért a kunyhójába. Attól kezdve sose félt az ördögöktől. (tibeti mese, Balassa Anna fordítása) ••••••••••••• — hogy, a leghosszabb biciklit Belgiumban készítették, 35 ülést szerkesztettek rá, és a hossza elérte a húsz métert. — hogy, a legnagyobb egykerekű három centi híján 14 méter magas. — hogy, a legnagyobb sebesség, melyet ke­rékpárral elértek, óránként 226,1 kilo­méter volt. — hogy, a világ legnagyobb kerékpárjá­nak elöl 64, hátul 20 kereke van. Az el­ső kerekek átmérője 162,5 centiméter, a hátsóké 50,8 cm. — hogy, a világ legkisebb hajtható bicikli­jét egy cirkuszi akrobata építette. A ke­rekek átmérője 4 és fél centiméter, a kerékpár súlya 1050 gramm.

Next

/
Oldalképek
Tartalom