A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-15 / 16. szám
EGTAJAK Miután hiába békítették őket, a figyelem újra a szarvasokra terelődött. A nagyobbik még mindig büszkén, magasan tartotta a fejét, a kisebbik azonban, mintha lefelé húzná, időnként elmerült. — Belefullad, belefullad — jajgatott a lófarkos leány, és az egyik embertől a másikhoz futott, de azok csak a vállukat vonogatták, hiszen ez nyilvánvaló volt. A kisebbik szarvas feje elmerült, majd felbukkant a vízen, mint valami parafadugó. — Belefullad — zokogta a lány. A kisebbik szarvas feje még egyszer feltűnt a víz színén, mielőtt végleg elsüllyedt volna. A verekedők egymással voltak elfoglalva, az út porában hemperegtek. Észre sem vették, hogy a verekedés közben eltávolodtak a parttól. Már nem érdekelte őket a szarvas elmerülése. A lány ekkor futásnak eredt. Az emberek kíváncsiak voltak, vajon hova szalad. A fiú kifakadt, hogy már nem érti az egész zűrzavart. A lány a homokúton a gyorsforgalmi út felé futott. Amikor odaért, sétálni kezdett az úttesten. Tudta, hogy az autósok hamarosan panaszt tesznek a rendőröknek. Jól számított. Két perc múlva már ott is termett a riadóautó. Egy rendőr kiugrott a kocsiból, hogy behajtsa a lányon a büntetést a közlekedési kihágásért. A másik rendőr a kocsiban maradt, és dörmögött, hogy milyen buták és fafejűek a lányok. — Inkább hallgatnának meg — bőgött a lány. — Egy szarvas úszik az öbölben! — Na és aztán? — kérdezte a rendőr közömbösen, és megnyalta ceruzája hegyét. — Oda kell jönniük! Igenis! A kisebbik szarvas már elmerült, s a nagyobbik is hamarosan belefullad a vízbe. Az emberek nem akarnak elmenni a partról! A rendőr habozott, kocsiban ülő társa hallgatott. A lófarkos lány tudta, hogy a rendőrök nem tétováznának, ha nem lánnyal volna dolguk. — Jöjjenek, nézzék meg! Én is beülök magukkal a kocsiba! Ha nincs ott a szarvas, megbüntethetnek! — Akár van ott szarvas, akár nincs, az úttesten nem szabad sétálgatni. — De mindjárt belefullad a másik is — bőgött a lány. A rendőr szíve meglágyult; intett, hogy ugorjon be hátul a kocsiba. Még mielőtt egy szót is szólhatott volna, a lány már a kocsiban ült, és indulásra sürgette őket. A nagyobbik szarvas is elfáradt. Már nem tartotta büszkén a fejét, de még úszott. A víz mellett ácsorgó kíváncsiak és azok, akik a partról hátrább húzódtak, az emberi butaságon vitatkoztak. Valaki haszontalan csontkollekciónak nevezte a szarvast. A két férfi belefáradt a verekedésbe, egyikük ingujjával törölgette az orra vérét. A rendőrök kiugrottak a kocsiból, és felszólították a kíváncsiakat, hogy húzódjanak beljebb a parttól. Azonban senki sem mozdult, sőt még a távolabb állók is közelebb jöttek a rendőrökhöz. — Nem hallják, mit parancsolnak a rendőrök? — ordította a lány. A fiú odasúgta neki, hogy minek hozza őket kellemetlen helyzetbe. — Távozzanak! — szólította fel a tömeget az egyik rendőr, és megpróbálta útját állni azoknak, akik kerülővel akartak a partra visszajutni. — Van ám nekünk hatóságunk! — Hatalom ez, akár a Gestapo! — Vagy a Cseka — vetette közbe egy nagy csontú férfi, majd észrevéve a Gestapóról beszélő férfi tekintetét, sietve hozzátette: — Csak az elfogulatlanság végett mondom. —- Csak idejönnek és taszigálják a tisztességes embereket, ők maguk pedig itt maradnak, hogy közelről lássák, hogyan úszik ki a szarvas a partra. — Nem úszik ki, ha nem mennek odébb! — Belefullad ez is! — nyöszörgött a lány. A hangoskodó férfi megvetőleg végigmérte, látszott, hogy csak bajkeverőnek tartja. A szarvas már csaknem abbahagyta az úszást, de azután közelebb úszott a parthoz, mintha csak megérezte volna a rendőri intézkedést. De még nem érte el a szilárd talajt. — Mozgás, szedjék a lábukat! — kiabáltak a rendőrök. — Tulajdonképpen milyen jogon taszigálnak bennünket? — Finnország szabad ország! — Ezt ugyan kétségbe lehet vonni! — El innen! — kiáltott rá az idősebb rendőr a kíváncsiskodókra. A lány ekkor szemügyre vette a hátuk mögött levő házat. Az emberek ott szorongtak az erkélyen. Az első erkélyen egy magányos férfi ült fonottszéken, és célzásra emelte távcsöves puskáját. — Tegye le azt a puskát! — kiáltott fel a lány. — Ne légy már olyan dilis! — szólt rá a fiúja türelmetlenül. — Az az ember csak gyakorol, anélkül, hogy lőne! —- Addig-addig gyakorol, amíg elsüti a puskát! — vágta vissza a lány haragosan. Amikor az emberek úgy vélték, hogy elég messzire mentek a parttól, megálltak, mint akiknek földbe gyökerezett a lábuk, de a lány meg a két rendőr tehetetlen volt velük szemben, meg sem mozdultak. Az egyik férfi fenyegetőzött, hogy panaszt tesz a rendőrparancsnoknak, aki jó ismerőse. Egy házaspár azt hajtogatta, hogy írni fog az országgyűlés jogügyi bizottságának. A rendőrök csak nevettek, és a fecsegéssel mit sem törődve, a szarvast figyelték. Az állat óvatosan közeledett a parthoz. A lány sírt örömében, amikor látta, hogy a szarvas megmenekül. Az űzött vad kikecmergett a partra, és a földre rogyott. — Az ördögbe is, ez aztán a szarvas! — szólalt meg a véres orrú verekedő. Volt, aki megtapsolta a szarvas teljesítményét. A másik verekedő a földre köpött: —Jobban festene a bőre a falon! Odavaló. A ház lakói visszamentek lakásukba, a puskás ember is eltűnt. Csak a gyermekek nézték tovább a parton pihenő állatot. A kimerült szarvas nem kelt fel, még a fejét sem mozdította meg, amikor egy-egy induló autó kereke apró köveket szórt felé. A lófarkos lány maradt utolsónak a parton a rendőrökkel. A szarvas óvatosan feltápászkodott, és lassan az erdő felé indult. A lány a fiújához lépett mosolyogva, és felült a bicikli csomagtartójára. A rendőrök mellett húztak el. Az egyik rendőr már éppen szólni akart, hogy tilos a csomagtartón ülni, de aztán csak nevetett, amikor a lány menet közben odaszalutált. Oláh József fordítása Németh Ilona grafikája * Kortárs finn író ^ ^ ^ M M H n Nem értem a fejedelmeket, akik oly könnyen elhiszik magukról, hogy csak ok 1 számítanak, sem a népeket, amelyek oly készségesen elhiszik magukról, hogy 1 Mily fájdalmas a/ emberi sors! Szellemünk alighogy megérik, testünk mái 1 Figyeljük csak meg: az értelmes dolgok csak igen ritkán az értelem művei, I I A gyönyör a nagyuraké, az öröm a népé.: j Aki a szellemre vadászik, az ostobaságot ejti foglyul. j A nők, akik egyszer Párizsban nők voltak, sehol másutt nem tudnak többé, l így szóltam Chatelet asszonyhoz: "Őn nem tud aludni, mivel a filozófiát | tanulmányozza. Tanulmányozza a filozófiát inkább abból a célból, hogy aludni * •T- i Sokat kell althoz tanulnunk, hogy egy keveset is tudjunk. I A fejedelmek es a miniszterek legtöbbször igen jótndulatúak, csak éppen nem I tudnak mit kezdeni a jóindulatukkal. | Ha az embernek mérsékelt alapelvei vannak, úgy jár, mint én. Fratwíaországban I nem tartanak eléggé vallásosnak, Angliában túlságosan annak tartattak. A HÉT 17
