A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-01 / 14. szám
GONDOLKODÓ VACYINK ÉS LESZÜNK Újból tudatosítom, egyre jobban hiányzik nekünk a szlovákiai magyarság történelemkönyve. Egyre jobban hiányzik egy olyan rövid, vonzó füzetke is, amelyet az alapiskolákban, középiskolákban gyerekeink kezébe adhatnánk, hogy ne utólag, nagyon esetleges módon kelljen információkat szerezniük arról, min mentünk keresztül az elmúlt hetvenöt évben (s ezáltal önértékelésünk valós alapokra helyeződjön, önmagunk vállalása pedig a maximális tudatosságig emelkedjen), hanem gyerekeink azt a tananyag részeként az iskolában megkapják, s műveltségük részévé váljon. Egyre jobban hiányzik az egyetemes magyar történelem oktatása is iskoláinkban, amelynek alapjaira a fentieket ráépíthetjük. S oly sok mindenünk hiányzik még — mondom sóvárogva, négy évvel 1989 decembere után. Még szerencse, hogy vannak nagyon fontos hiánypótló művek, amelyek segítségével az ember hozzájuthat az egyébként nem mindig elérhető forrásanyaghoz. Ilyen a Kalligram Kiadó által megjelentetett Vagyunk és leszünk című válogatás, amely a szlovenszkói magyarság 1918 és 1945 közötti történelméről kíván átfogó képet adni. Tegyük mindjárt hozzá: sikerrel. Impozáns a szerzői gárda, s az összegyűjtött témák valóban esélyt adnak arra, hogy az olvasó viszonylag átfogó képet kaphat a szlovákiai magyarság sorsának alakulásáról a fenti időszakban. Amit a részletesebb ismertetés előtt mindenképpen el kell mondani: figyelemre méltó a tanulmányok nagy részének, elsősorban a politikai elemzéseknek kritikus hangvétele. Amint azt Ölvedi János: A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza című munkájában nagyon plasztikusan kifejti, az 1919-es impériumváltás után hat—nyolc évnyi tespedtség, bénultság, csodavárás volt jellemző az itt maradt magyarságra. Csak a húszas évek második felében indult be az újraszerveződés, s ez is csak a harmincas évek második felére jutott olyan stádiumba, amely több-kevesebb joggal már felnőttkornak tekinthető. Ennek a növekedésnek egyik serkentője az a szellemi közeg, amelyet a harmincas évekre sikerült kialakítaniuk, s amelyet — amelynek termékeit — a kötetbe beválogatott írások is jelentik. Nem beszélnek mellé, nem próbálják meg szépíteni a valóságot; kritikusan és önkritikusan szólnak dolgainkról. A szerzők pedig maguk is neves politikusok vagy közéleti emberek; a nyíltságot azonban, úgy látszik, munkamódszerünknek tartják, s a problémák feltárását az előrehaladás egyik előfeltételének. Révay István a demográfia, Varga Imre a statisztika tükrében vizsgálja a szlovenszkói — és külön a kárpátaljai — magyarság számarányának alakulását a századelőtől a harmincas évek végéig. Duka Zólyomi Norbert két írással is szerepel a kötetben; az egyikben az asszimilálódás veszélyével, a másikban a szórványmagyarokkal foglalkozik. Maiéter István: A magyar kisebbség problémája a Csehszlovák Köztársaságban című előadásának szövege impozáns teljesítmény; 1933. június 2-án hangzott el német nyelven a Csehszlovák Kisebbségi Intézet ülésén, amelyen illusztris vendégek is részt vettek. Az összeállítás mai szemmel nézve is számos értékes elemmel bír; egyetlen hiányossága talán a csupán magyar történelmi szemszögből való problémaláttatás, talán e miatt nem ért el jelentősebb sikert. A továbbiakban Darvas János: Politikai életünk húsz éve, illetve Hantos László: Gazdasági életünk húsz éve című tanulságos írások következnek; tartalmuk napjainkban is példát szolgáltathat az önépítésre. A felvidéki magyar társadalom elemzését hat írás vállalja fel, amelyben a szerzők a polgárság, a parasztság, a katolikusok, a reformátusok, az evangélikusok és a magyar zsidóság helyzetével és szerepével foglalkoznak. S hogy a harmincas években élt eleink számára is világos volt, nem lehet gondjainkat csak a mi szempontunkból, izoláltan elemezni, bizonyítják Vájtok Sándor, Dobossy László, Krammer Jenő és Borsody István írásai, melyekben a szlovákok és magyarok, csehek és magyarok, Európa és a csehszlovákiai magyarság, valamint Magyarország és a csehszlovákiai magyarság viszonyával foglalkoznak. 1994-ben, a család nemzetközi évében akár sláger is lehet Esterházy János írása a szlovákiai magyar család életéről a második sorsfordulón. Peéry Rezső: Peremmagyarok az idő sodrában című írása a nyelvhatár fölött élő magyarok helyzetével foglalkozik; eme írás témája mára sajnos, végleg történelmi értékűvé vált, tekintettel arra, hogy az észak-szlovákiai magyarság napjainkra szinte teljesen felmorzsolódott. A kötetet Szalatnai Rezső ismert memoranduma zárja, szomorú véget adva annak; s ami talán még szomorúbb, hogy néhány kitétele szinte máig nem vesztett aktualitásából. Álljon ez a kötet figyelmeztető s egyben inspiráló például mindannyiunk számára. Jelenünk minden politikusának és közéleti személyiségének el kellene olvasnia, tanulságul, okulásul. Jelenünk értelmiségének pedig figyelmeztetésül: ha nem leszünk képesek legalább ilyen szintű összeszedettségre, alaposságra, professzionális megközelítésre, az önépítés ama formáinak megvalósítására, amelyek e kötetben is szerepelnek, félő, hogy fejlődésünk várása a jelenlegi körülmények között megreked a naiv csodavárás szintjén. CSÁKY PÁL A HÉT 15 Szabó Gyula: Tavaszi szántóföldek (1952, olaj)
