A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-01 / 14. szám
ÉGTÁJAK lllillllillil! immím IHL WMmmmMiM Menj, már harangoznak. De vigyázz, nehogy csintalankodj a templomban, mert akkor isten megbüntet. Anyám a kiadásokra néhány darab rézpénzt dug a zsebembe, aztán megfeledkezve rólam, tüstént a konyhába fut, mert fél, hogy kihűl a vasalója. Én nagyon jól tudom, hogy gyónás után nem kapok sem enni, sem inni, éppen ezért, mielőtt elmegyek hazulról, egy karéj fehérkenyeret erőltetek magamba, és megiszom két pohár vizet. Odakünn egészen tavaszias az idő. A kocsiutakat barna latyak borítja, és már kezdenek mutatkozni a majdani ösvények; a háztetők és a járdák szárazak; a kerítések alján zsenge, zöld füvecskék vergődnek keresztül a tavalyi rothadt gizgazon. Az árkokban, vidáman csörgedezve és bugyborékolva, piszkos víz folyik, amelyben, csöppet sem undorodva, napsugarak fürdenek. Forgácsok, szalmaszálak, üres napraforgómagok rohannak a sebes árral, forognak és belekapaszkodnak a piszkos tajtékba. Hová, hová úsznak ezek a forgácsok? Nagyon könnyen lehetséges, hogy az árokból a folyóba jutnak, a folyóból a tengerbe, a tengerből az óceánba... Gondolatban szeretném végigkísérni őket ezen a félelmetes, hosszú úton, de képzelőerőm csődöt mond, nem jut el a tengerig. most sűrűbbnek és komorabbnak rémlik, mint valaha, erőt vesz rajtam bűnösségem és semmiségem érzése. Mindenekelőtt szembetűnik a nagy feszület, két oldalán az istenanyával és szent Jánossal. A magasan függő csillárok és a zsaluk fekete gyászhuzatokkal bevonva, a kis lámpások félénken és homályosan pislognak, a napfény pedig mintha szándékosan kerülné a templomablakokat. Az istenanya és Jézus Krisztus szeretett tanítója — mindketten profilban ábrázolva — némán nézik a Keresztrefeszített elviselhetetlen szenvedését, és észre sem veszik az én jelenlétemet; úgy érzem, az ő számukra én idegen, fölösleges és észrevétlen vagyok, hogy nem tudok segíteni rajtuk se szóval, se tettel, hogy gonosz, elvetemült, gyalázatos kisfiú vagyok, aki egyébre se képes, mint rosszalkodásra, gorombáskodásra és árulkodásra. Gondolatban sorra veszek mindenkit, akit csak ismerek, és valamennyit silánynak, ostobának, gonosznak ítélem, és képtelennek arra, hogy akár csak egy mákszemnyivel is enyhítse a rettentő szenvedést, amelyet most magam előtt látok; a templomi homály még sűrűbbé, még komorabbá válik, és az Istenanya meg szent János olyan elhagyottnak látszik. A gyertyás-szekrény mögött áll Prokofij Ignaties, öreg leszerelt katona, a templomi Bérkocsis hajt az utcán. Csettint, megrándítja a gyeplőt, és nem látja, hogy hátul két utcagyerek kapaszkodott a kocsijára. Szeretnék csatlakozni hozzájuk, de eszembe jut a gyónás, mire a gyerekek mindjárt nagy bűnösöknek tűnnek fel a szememben. "Az utolsó ítéletkor meg fogják kérdezni tőlük: miért rosszalkodtatok, miért szedtétek rá a szegény bérkocsist? — gondolom magamban. — Erre ők mentegetőzni kezdenek, ám a gonosz lelkek lecsapnak rájuk, és elhurcolják őket az örök tűzbe. De ha szót fogadnak szüleiknek, és adnak a koldusoknak egy-egy kopejkát vagy perecet, akkor isten megkönyörül rajtuk, és beengedi őket a mennyországba." A templomtornácon, amely száraz és napfényben úszik, nincs egy lélek sem. Határozatlanul nyitom ki az ajtót, és bemegyek a templomba. Ott, a homályban, amely elöljáró segítője. Szemöldökét felhúzva és szakállát simogatva halk, szinte suttogó hangon magyarázza valami öregasszonynak: —■ A reggeli istentisztelet már ma este kezdődik, rögtön a vecsernye után. És holnap nyolc órakor kongatják meg a harangot. Értetted? Nyolckor. Jobbra pedig két széles oszlop között, ott, ahol Varvara vértanú mellékoltára kezdődik, egy spanyolfal mellett állnak a gyónni készülők, és várják, hogy sorra kerüljenek... Ugyanott áll Mityka is, rongyos ruhájú kisfiú, haja rosszul nyírt, füle szétálló, apró szemei nagyon gonoszul villognak. Nasztaszja napszámosasszony fia, kötekedő, erőszakos fickó, aki almát szokott lopni a kofák ládájából, és tőlem is nemegyszer elvette a golyóimat. Dühösen néz rám, és úgy látom, kárörömmel, hogy ő előbb kerül sorra, mint 16 A HÉT
