A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-01 / 14. szám
ÉLŐ MÚLT TÖRÖKVILÁG UDVARDON A mohácsi vész után (1526) már nem volt komolyabb akadálya a török területhódításnak Magyarországon. 1530. szeptember végén a török hadak átkeltek a Dunán, és két irányban támadtak észak felé. Az egyik csoport Udvardon és Nyárhídon át vonult a Vág völgye felé. A támadást a törökök 1530 decemberében megismételték. Istvánffy Miklós "Pannonii historiarum de rebus hungaricis, libri I— XXXIV" (Köln, 1622) című művében arról ír, hogy a törökök rengeteg embert legyilkoltak, ezreket pedig rabságba hurcoltak. 1533-ban a török dúlás megismétlődött, majd az 1541 -ben Morvaország ellen vonuló hadak ismét megsarcolták Udvardot és a környékbeli falvakat. 1550-ben a török hordák újból megtámadták Udvardot. Ekkor a város szomszédságában levő Szent Márton halmon, ahol az egykori királyi kúria, kápolna és egy kolostor állott, lerombolták a védősáncokat, és felgyújtották a Szent Márton-kápolnát. Mivel éppen gabonaérés ideje volt, a török seregben szolgáló krími tatárok felgyújtották a lábon álló gabonát. A támadásnak több mint száz udvardi lakos esett áldozatul, további mintegy száz személyt rabságba hurcoltak, és több mint kétszáz szarvasmarhát elhajtottak. A törökök fokozatosan megszállták a várost, 1570-ben már adót kellett fizetni a török hatóságnak, és 1572-ben Udvard teljesen török megszállás alá került. De miért is szenvedett a város ennyit a törököktől? Tudni kell, hogy 1545-ben a Nyitra folyó bal partján Nyárhíd térségében az esztergomi érsek léki birtokán megépült Újvár (Casteilum Novum Vestrum), melyet Várday Pál esztergomi érsek alapított. A vár mint végvár volt hivatott védelmet nyújtani a török támadások ellen. A bécsi udvar azonban nem találta elég ellenállónak, ezért a császári biztosok új erőd építését javasolták. Az olasz Baldigara testvérek tervei alapján 1573-tól 1580-ig felépült Érsekújvár vára, s ez lett az itteni térség legjelentősebb végvára. A törökök számtalanszor vonultak a végvár ellen, azonban sikertelenül. A támadások előtt és után a seregek többnyire Udvardon vonultak át, és kisebb-nagyobb pusztításokat végeztek a városban. Nem kímélte Udvardot a császári katonaság sem és a Bocskai István fejedelem vezette csapatok sem. 16Ó5 tavaszán Homonnai Drugeth Bálint, Bocskai hadvezére, ostrom alá vette Érsekújvárt, és serege végigrekvirálta a térséget. Udvard sem volt kivétel, és végül 1605. október 17-én elfoglalták Érsekújvárt. A tizenöt éves háború folyamán (1591 — 1606) Ibrahim vezérpasa hadai vonultak át Udvardon, és főképp a serege egy részét képező krími tatárok végeztek nagy pusztítást Udvardon és környékén. A zsitvatoroki békekötés után (1606. XI. 11.) Udvard török fennhatóság alatt maradt. Ekkor némileg javult a helyzete, egészen 1663-ig, amikor a törökök sikeresen megostromolták Érsekújvárt. 1663 augusztusában az albán származású Ahmed Köprüliizáde Fázil pasa — nagyvezír, Udvardra küldte Ali, Kaplan, Musztafa és Huszeyin pasákat, hogy csapataikkal építsenek hidat Udvardnál a Zsitván és Nyárfádnál a Nyitrán, hogy azokon átkelhessen a török tüzérség Érsekújvár megostromolásához. Ezután a nagyvezír táborozott le Udvardon hatalmas, mintegy 51 000 harcost számláló seregével. A török sereghez 1663. augusztus 26- án a krími tatár kán fia, Ahmed Gerey is csatlakozott több mint 10 000 harcosával. A tatárok áthaladva Udvardon végigpusztították a várost. 1663. szeptember 24-én a törökök elfoglalták Érsekújvárt. Ezután a nagyvezír október 27- én Újvárból újra Udvaréra költözött, és november 3-án Léva felé indult seregeivel. Elképzelhető, hogy milyen borzasztó teher volt Udvard lakosainak a támadás előtt és után itt-tartózkodó török sereg. A lakosságot csaknem mindenéből kifosztották. Ezután Érsekújvár Uyvar néven lett a legnyugatibb török tartomány (ejálet), és megszűnt az addigi közigazgatási rendszer. A török megszállás idejére megszűnt az 1462-ben alakult Üdvardi járás, és Udvardot a nyárhídi körzethez (náhije) csatolták. IV. Mehmed szultán utasította a budai helytartót és a defterdárt (a szultán tartományi pénzügyi hivatalának tisztségviselője), hogy Udvardon és Bajcson új hidakat építtessenek. A hídépítésben és Uyvar bástyáinak és védőfalainak helyrehozatalában az udvardi jobbágyoknak is részt kellett venniük. Újvár megszállása 22 évig tartott. Ebben az időszakban gyakran portyáztak a vár környékén császári csapatok. Sajnos ők sem kímélték a lakosságot. 1664-ben a francia származású Louis de Souchez császári tábornok portyázott seregével Udvard vidékén. Tudni kell, hogy a környező városokból és falvakból kötelesek voltak a jobbágyok élelmet, takarmányt és tűzifát szállítani az érsekújvári várba a törökök számára. Ezt viszont de Souchez tábornok megtiltotta a városoknak és községeknek. így történt, hogy Török cserépedény amikor az udvardi jobbágyok és zsellérek éppen élelmet és takarmányt szállítottak a várba, Souchez elfogatta őket, 30 jobbágyot felakasztatott, 40-nek pedig levágatta orrát és fülét. 1685 augusztusában Lotharingiai Károly fővezérletével Aeneas Caprara tábornagy parancsnoksága alatt megindult a végső felszabadító támadás Újvár ellen. 1685. augusztus 19-én kétórai öldöklő harc után az ostromló seregek kitűzték falaira és bástyáira a császári lobogókat. Érsekújvár felszabadult, és a következő napon Udvard is szabad lett. Persze ennek is megvolt az ára. A császári seregek élelmezése a már amúgy is megnyomorított lakosságra hárult, és súlyos teher volt a hadsereg felfegyverzésére és felszerelésére kirótt adó is. A kivonuló törökök kiadták utolsó dühüket. Dúltak, fosztogattak, elhajtották a még megmaradt juhokat, kecskéket, szarvasmarhákat, elvették az utolsó gabonát, úgyhogy szegény jobbágyoknak még vetőmagjuk sem maradt. Udvard teljes török megszállása 113 évig tartott. Hogy ezalatt mennyire pusztult a város, arról tanúskodik az 1570-ben és 1664-ben végzett török adóösszehasonlítás. Míg 1570- ben 101 adófizető jobbágy (rája) volt Udvardon, 1664-ben már csupán 30. A török megszállásra emlékeztet ma is Udvard egyik részének a neve. A törökök azt a községvagy városrészt, ahol a legszegényebb emberek, zsellérek és alzsellérek laktak, "gürdalnak" nevezték. Ezt alakította a saját szájaíze szerint az udvardi jobbágy "gurgyalra" és ez ma is Udvard egy részét képezi. Udvardnak janicsár aga (megfelel az ezredesi rangnak) volt a parancsnoka, aki a város határában nagy szarvasmarhagyűjtő-telepet létesített az elhajtott, elrabolt állatok számára. Innen árusították az állatokat. A határ nagy részét legelővé és kaszálóvá változtatták, és az udvardi mezőgazdaság nagyon visszaesett. A városban török mecset létesült a helyőrség számára. A törökidőkre emlékeztet az udvardi határ északi részében levő Lévai strázsa dűlő. A város elöljárósága ezen a magaslaton fatomyot építtetett, ahonnan minden irányba jó kilátás nyílt. Ha a toronyban az őrség észlelte a törökök közeledtét, lovas küldönc vitte a hírt a városbírónak, hogy a lakosság felkészülhessen a védekezésre. A törökök Udvard lakosságát sokféle adóval terhelték. Ebben igen leleményesek voltak, az adóterheket állandóan fokozták. Míg 1570-ben 101 fejadófizető 50 háztartásból 20 000 akcsa adót fizetett, 1664-ben 30 fejadófizető 16 660 akcsa adót volt köteles fizetni. Az akcsa kis ezüstérme volt, az oszmán birodalom alappétizegysége. Ebből az időből maradt fent egy jövevényszavunk, a "harács", amely a török "haradzs" szóból származik, és az egyik alapadót képezte. Nagyon nehéz volt az udvardiak számára a 113 éves török megszállás és a 155 éves török zaklatás. Szinte a csodával határos, hogy mindezek ellenére fennmaradt Udvard városa és a csaknem teljes pusztulás után újra tudta építeni és gyarapítani szűkebb pátriáját. ANGYEL MIKLÓS 14 A HÉT
