A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-01 / 14. szám
KRÓNIKA küldetését ekképp fogalmazta meg: megmaradni embernek, megmaradni magyarnak! 1949-ben 63 szervezet jött létre 3800 taggal. 1950-ben a krónika már 200 szervezetről és 15 ezer tagról tud. 1953-ban a Csemadok már 453 községben van jelen, a tagok száma pedig megközelítette az 50 ezret. Az egész egy nagy robbanáshoz hasonlított, olyan volt, mint a filmből ismert Kalahári-sivatag az eső után. A kiszáradt föld kizöldült és kivirágzott. De erre már a kommunista párt is felfigyelt, s ezzel eljutottunk a második időponthoz. 1954. március 22-én, öt évvel az alakuló közgyűlés után az SZLKP KB egy rezolúciót fogadott el a Csemadok munkájáról; ennek a lényege a következő: — Azonnal át kell szervezni a Csemadok munkáját, hogy a helyi szervezetek tevékenysége az olyan kulturális munkára összpontosuljon, amely a magyar dolgozókat a köztársaság iránti szeretetre és a szocialista hazafiságra, valamint a magyar burzsoá nacionalizmus és irredentizmus megnyilvánulásai elleni harcra nevelje. — Azonnal be kell szüntetni a Csemadok-taggyűléseket, mert ezek elvonják a figyelmet a Csemadok fő feladatának a teljesítéséről. Minderre azért van szükség — így az indoklás —, mert az alapszervezetek egyre-másra gyűléseket szerveznek, ahol a szövetkezetek gazdasági kérdéseivel foglalkoznak, a pártszervezetek munkáját elemzik, nyilvánosan kritizálják a községek vezetőit, sőt, gyakran a párt funkcionáriusait is. A tagsági gyűlések elvonják az emberek figyelmét a szocialista kultúra terjesztéséről. A község dolgaival, az iskolákkal és óvodákkal foglalkoznak, így aztán a Csemadok-tagok azt hiszik, hogy a Csemadok a magyarság érdekvédelmi szervezete. — A Csemadok vezetésébe sok helyen kispolgári elemek kerültek, akik klasszikusokat és egyéb ártalmas színdarabokat és operetteket tűznek műsorra, sőt egyes helyeken megünnepelték március 15-ét is. A rezolúció a továbbiakban megállapítja: a legnagyobb baj az, hogy a Csemadokban stagnál a csehszlovák szocialista hazafiságra és a proletár internacionalizmusra való nevelés, nem folyik viszont harc a magyar burzsoá nacionalizmus és az irredentizmus ellen. Egyes Csemadokfunkcionáriusok, főleg a járásokon, többet foglalkoznak a szlovák burzsoá nacionalizmussal, mint a sajátjukéval. így aztán csökken az éberségük, s a nacionalizmus olyan kirívó példáját sem ismerik fel, hogy a magyar fiatalok inkább a Csemadokba lépnének be, mint a Csehszlovák Ifjúsági Szövetségbe. Nem folytatom e tanulságos rezolúció ismertetését; azt hiszem ennyi is elég annak a bizonyítására, hogy a kommunista párt által megalapított Csemadok kínálta lehetőségeket felhasználva, a Csemadok tagsága más úton indult el, mint amit fentről gondosan kijelöltek a számára. 1949. március 5-én megalakult egy felülről kezdeményezett Csemadok, de néhány hétre rá, március 20-án Érsekújvárott, majd Muzslán, Rozsnyón, Nagykéren, Kovácsiban, Somorján, Szímőn, Nagykesziben, Komáromban, s ezt követően sok-sok faluban és városban helyi kezdeményezésre, mintegy alulról építkezve jött létre a "másik" Csemadok. Ennek a másik Csemadoknak köszönhető, hogy lassan oldódtak a görcsök, egyenesedett a derék, enyhült a félelem. Előadók járták a falvakat, művelődési klubok szerveződtek, körzeti, járási, kerületi és országos rendezvényeken találtak egymásra az emberek. Erősödött a tájegységekhez kötődő lokálpatriotizmus, és az önazonosság tudata kötötte össze Csallóközt Bodrogközzel, Gömört Mátyusfölddel. Nem használtuk — mert talán nem is ismertük — a fogalmat, de (így visszanézve elmondható): alakultak a régiók. Ez a folymat és az ennek hatására megszilárduló öntudat már túlnőtt azon a határon, hogy parancsokkal irányíthassák. Győzött a másik, a "lenti", az élő Csemadok, s ezt tudomásul kellett vennie, ehhez igazodnia kellett a Csemadok-központnak is. Ezzel elérkeztünk a harmadik időponthoz. Az egypártrendszer keretében a Csemadok élni tudott 1968-ban azzal a történelmi lehetőséggel, hogy az egész magyarság nevében megfogalmazza és előterjessze a csehszlovákiai magyarok követeléseit és a sorsunk megoldását célzó javaslatait a kollektív jogok és az önigazgatás alapelveinek az alkotmánytörvénybe foglalásával. Ez az akkori idők elképzeléseit és európai normáit messze túlnövő — és sajnos még mindig aktuális — dokumentum a Csemadok tagságának és valamennyi szervezetének a véleményét fejezte ki. 1968 tavaszáról és nyaráról több ezer levél, 1968 őszéről pedig a tiltakozások özöne tükrözi a Csemadok akkori véleményét és ténykedését. Azt hiszem, ekkor olvadt először össze — hacsak rövid időre — igazán a két Csemadok: a fentről kinevezett és a tömegek szívében élő. Ekkor döbbentek rá a pártközpontban is, hogy eredeti tervük nem vált be: a Csemadok soha nem lesz a magyarság asszimilálója, a nemzetállam létrehozásának a rafinált eszköze. A retorzió nem is váratott magára sokáig. Mindenkit el kellett kergetni, aki a kultúra művelésével, a hagyományok ápolásával ügyködött a magyarságtudat megtartásán. A legsúlyosabb csapásokat a Csemadok "napszámosaira", a színjátszó csoportok rendezőire, az énekkarok karnagyaira, a tánccsoportok vezetőire, a szavaló- és prózamondó versenyek rendezőire, hagyományaink életben tartóira, anyanyelvűnk ápolóira — a tanítókra mérték. A magyarság asszimilálása új és célravezető eszközeként egyébként is éppen az iskolákat szemelték ki. A terv egyszerűnek látszott. A konszolidáció légkörében megfélemlített iskolákat először is közös igazgatás alá kell helyezni, majd be kell vezetni a kétnyelvű oktatást. Innen már nincs messze az egynyelvű iskola — s ahol a hajszálgyökerek elsorvadnak, ott már csupán idő kérdése, mikor szárad ki a fa. De a fa mégsem száradt ki. A Kisebbségi Jogvédő Bizottság kiállásához csatlakozott a Csemadok KB, meghátrálásra késztetve a romboló erőket. A negyedik dátum: 1989. december 6-a. Ekkor egy új időszak kezdődött a Csemadokban. A KB e napon tartott ülésén rehabilitálta és kooptálta azokat a volt tagjait, akiket 1968-ban tanúsított állásfoglalásukért kizártak nemcsak a testületből, hanem a Csemadokból is. Az így megújult KB döntött arról, hogy 1990. mácius 15-ig össze kell hívni a Csemadok rendkívüli országos közgyűlését, hogy a szövetség e legfelsőbb szerve elhatárolja magát a múlt hibáitól, megváljon azok hordozóitól, és meghatározza azt az utat, amelyen a jövőben haladni kíván. A feladat az volt, hogy lelkiismeretünkre hallgatva a legjobb tudásunk szerint feleletet adjunk arra a kérdésre, amelyet a történelem állított elénk, hogy a helyes utat válasszuk az események kínálta, illetve kikényszerítette lehetőségek közül. A kérdés az volt: Mi legyen a Csemadok? Párt, politikai mozgalom, esetleg maradjon meg kulturális-társadalmi szervezetnek? Meggyőződésem, hogy akkor, az adott körülmények között és politikai helyzetben, a magyarság akkori elvárásait figyelembe véve jól döntöttünk. A megalakult pártok mellett szükség volt egy olyan szervezetre, amely hagyományaink életben tartását, nyelvünk ápolását, kultúránk fejlesztését, összetartozástudatunk elmélyítését pártsemleges alapon biztosítja. E megemlékezés létjogosultságát a jövőtervezés adja meg. Jövőt tervezni azonban csak a tények ismeretében lehet. Gyorsan változó mikrovilágunk azt a feladatot rója ránk, hogy az adott helyzetből kiindulva keressük a legjobb megoldásokat. Ezt tette az 1989 óta megtartott két kongresszusunk akkor, amikor új alapszabályt fogadott el és az egész szervezetet úgy építette át, hogy az alapszervezetek teljesen autonómok, s a Csemadok valóban alulról épülő szövetséggé vált, amelyet fentről, "rezolúciókkal" nem lehet megregulázni, s amelyet a tagság irányít. A fő irányvonal meghatározása, az alapszabály kidolgozása, a program csiszolása, az országos rendezvények megszervezése — s ha a helyzet ismét arra kényszerítené a Csemadokot —, a döntés meghozatala mindenkor központi feladat. Ez alól bennünket, az OV tagjait senki sem mentheti fel! Az egészért, mint olyanért, helyünk meghatározásáért, tagságunk akaratának megvalósításáért mi vagyunk felelősek. Mondom ezt annak ellenére, hogy tudom: a Csemadok nem mi vagyunk, hanem a helyi szervezetek, ahol a művelődési munka folyik, ahol a "tüzet őrzik", és az őrzők a strázsán a Csemadok-tagok. (Elhangzott a Csemadok OV ülésén, 1994. március 5-én) A HÉT 3
