A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-01 / 14. szám
EGYRE HUBE AZ AUGITBAV Az országot járva gyakran hallok olyan dolgokról és jelenségekről, amelyek nemcsak elgondolkoztatóak, hanem egyenesen felháboritóak. Sajnos az újság terjedelme korlátozott és a tollforgató energiája is véges, így sokszor előfordul, hogy egy-egy eset, történet nem lát nyomdafestéket, hanem megmarad jobb sorsra érdemes feljegyzésnek az újságíró noteszában. Nemrégen Bodrogszerdahelyen járt Duka Zólyomi Arpád, az Együttélés parlamenti frakciójának vezetője, és elbeszélgetett a mintegy háromezer lakosú község polgáraival azokról a gondokról, amelyek megkeserítik mindennapjaikat. Megdöbbenve hallottam, hogy a helység munkaképes lakosságának kb. 45 százaléka (!) munkanélküli, s ez a szám várhatóan tovább emelkedik majd, ha megkezdődnek az elbocsátások a környék mezőgazdasági üzemeiből. A munka nélkül maradtak között sok a jól képzett szakember is; ők a saját szakmájukban hasztalan keresnek munkalehetőséget, de arra sincs sok esélyük, hogy más szakmában elhelyezkedjenek, mert egymás után mennek csődbe a vállalatok. A Bodrogközi régió egyébként is az ország mostohagyereke, a kormány nem sokat törődik az itt élők problémáival, s ha mégis elvetődik ide egy-egy magas rangú politikus — mint legutóbb Keltošová miniszterasszony —, akkor üres közhelyeknél és teljesíthetetlen ígérgetéseknél többre nem futja a tehetségéből. A helyi kultúrház faliújságján még olyan fényképek díszelegnek, amelyekről Húsúk és Jakeš elvtárs mosolyog a bámészkodó idegenre. Lehet, hogy egyszerű nemtörődömségről van szó, ki tudja. Mindenesetre jelképesnek érzem a dolgot; mintha az itt élők még nem tudatosították volna, hogy 1989 novemberében mégiscsak több történt egyszerű személycseréknél, s ma már ők is aktív részesei lehetnek a saját sorsuk alakításának. Sajnos ezt a lehetőséget csak nagyon kevesen ismerték fel. A többség még mindig fentről várja a megoldást, azt, hogy a pozsonyi politikusok meg a minisztériumok majd intézkednek, és jobbra fordul a helyzet. Persze szükség lenne az összefogásra, az emberi szolidaritásra. Bodrogszerdahely a magyar határ közelében fekszik, de nincs messze ide Ukrajna és Románia sem, sőt ha jól meggondoljuk még Lengyelország is sokkal közelebb van, mint Pozsony. Az itt élők tudatosítják is, hogy a térség gondjainak megoldását nagymértékben elősegítené a határmenti régiók együttműködése, ám a szlovák kormány bizalmatlan az efféle törekvésekkel szemben, más kiutat viszont nem tud mutatni. Az egyik önkormányzati képviselő őszintén bevallotta, hogy azért nem ment el január 8-án Komáromba, mert megfélemlítették. A szlovák sajtó masszív kampánya és nem utolsósorban a Demokratikus Baloldal Pártja egyik magyar nemzetiségű képviselőjének félrevezető manőverei elhintették a kétkedés és a félelem csíráit az emberekben, pedig amint utólag megbizonyosodhattak felőle, a komáromi nagygyűlésen a nagyon is égető problémákról volt szó, éppen azokról a bajokról, amelyektől olyan sokan szenvednek — és nem csupán itt. A DBP vezetői nem is tagadják, hogy Dél-Szlovákiában szeretnék növelni a befolyásukat, s ehhez kapóra jön az óriási munkanélküliség, a kiábrándulás és az apátia. Aki figyelemmel kísérte Weissék parlamenti manővereit az utóbbi hetekben, annak a napnál is világosabb, hogy a DBP a nagy lehetőségre vár, s a választásokig igazából nem kíván kormányozni, mert azzal esetleg csökkenne a népszerűsége, és elveszítené támogatói egy részét. Peter Weiss azzal is számol, hogy a magyarországi választásokon a Hóm Gyula vezette szocialisták győznek, s ez talán a szlovákiai magyarokat is megosztja, már csak azért is, mivel Hóm Gyula volt az, aki a magyar autonómiatörekvések mellett is nyíltan szót emelt a DBP egyik közgyűlésén. Arról persze Weiss úr már hallgat, hogy ez a kérés ott akkor szinte süket fülekre talált, mindazonáltal előszeretettel célozgat arra, milyen jók a kapcsolatai az MSZP-vel. Látnunk kell, hogy a szocialista restauráció nem oldja meg az ország vagy a térség gazdasági problémáit, de arra esetleg kapóra jöhet, hogy a magyar kisebbségek jogos követelései egy időre háttérbe szoruljanak. A DBP persze arra nagyon ügyel, hogy hangosan ne támadja a magyarokat; arra it van a DSZM és az SZNP. E pártok emberei azok, akik fenyegető leveleket imák a magyar iskolák igazgatóinak és pedagógusainak, akik rendőrkopókat megszégyenítő módszerekkel nyomoznak és feljelentenek. Az ember szinte elképed, mi minden meg nem történik mostanában vidéken. Felelősségre vonnak embereket azért, mert kifüggesztették azt a felhívást, amelyben szó esik a kétszáz koronás egyszeri támogatásról és arról, hogy a magyar gyereknek magyar iskolában a helye. Ezt még a sokat kritizált szlovák alkotmány sem tiltja, sőt kimondja, hogy jogunk van anyanyelvűnkön tanulni és képezni magunkat. Akkor vajon ki követ el itt törvénysértést? Bezzeg a népszavazást támogató aláírások gyűjtésének módszereit senki sem vizsgálta! Pedig közismert dolog, hogy számos településen a hangosbemondóban maga a polgármester szólította fel a lakosságot, hogy fáradjon be a községházára aláimi a petíciós lapokat. Az állami intézmények és a közhivatalok élén ma már a DSZM-hívők vannak többségben, s magyart még az abszolút többségben magyarok lakta vidékeken is csak mutatóban találni. A parlamentben néhány nacionalista honatya állandóan amiatt kesereg, hogy a kisebbségben élő szlovákok nem jutnak be a helyi önkormányzatokba a számarányuknak megfelelően. Azt bezzeg egy szóval sem említik, hogy az államigazgatásban, ahol nem választják, hanem kinevezik az embereket, senki sem törődik a proporciókkal. Szlovákia súlyos gazdasági és erkölcsi válságban van. A most leváltott kormányfő politizálási módszerei óhatatlanul kihatnak a helyi szintű politizálásra is, s ha eddig még békesség is volt a különböző nemzetiségű emberek között, számosjel mutat arra, hogy sikerült már felpiszkálni a szunnyadó oroszlánt. Sajnos éppen azok a szlovákok a legvehemensebbek, akiket a húszas években telepítettek be a színmagyar vidékre, de a Magyarországról áttelepült szlovákok leszármazottai között is sokan mozgolódnak mostanában. A módszeres hangulatkeltés egyik legújabb eszköze az a magyar nyelvű cikkeket is közreadó "maticás"-szellemű folyóirat, amely a sokat sejtető Slovenský Juh címet kapta. Vajon mit akartak elérni ezzel a förmedvénnyel a lap kiadói és szerkesztői? Ettől remélik a két nép közeledését? Nagyon tartok tőle, hogy ezekkel a felelőtlen és sokszor vérlázító magyarellenes megnyilvánulásokkal hosszú évtizedekre lehetetlenné teszik a szlovák—magyar megbékélést és kiegyezést. Azt tapasztaltam ugyanis — s ezt nagyon kelletlenül írom le —, hogy bizony a magyarok türelme is fogytán van, s megelégelték már a sértegetések özönét. Nem csoda, ha sokan őszintén aggódnak iskoláink és intézményeink jövője miatt, hiszen az a lincshangulat, amelyet egyes Mečiar-párti politikusoknak sikerült kialakítaniuk, kisértetiesen emlékeztet a jogfosztoltság éveinek állapotaira. Az államfő a parlamentben elmondott beszédében rámutatott azokra az antidemokratikus módszerekre, amelyekkel Vladimír Meéiar manipulálta nemcsak a környezetét, hanem talán az egész nemzetet is, s közben olyan nehéz helyzetbe sodorta az országot, hogy kérdéses: sikerül-e legalább az ezredfordulóig megállítani a hanyatlást. Nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy egyre inkább haladunk az alagút belsejébe, s egyelőre csak azt a végét látni, ahol bejöttünk... LACZA TIHAMÉR (Fotó: a szerző) Bodrogszerdahelyi fiatalok Duka Zólyomi Árpádot hallgatják 4 A HÉT
