A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-18 / 12. szám
Cécile Lemon: Roblótámodó/ délidőben Rudolf már várta, amikor Lissy kilépett a kávéház ajtaján, ahol délelőttönként nyolctól tizenkettőig dolgozott. — Félek, hogy rosszul sülnek el a dolgok — aggályoskodott. — Mindenre gondoltam, kedveském — nyugtatgatta a barátja. — Ismerem jól az ékszerüzlet minden zugát, hiszen három évig magam is abban a házban laktam. Tudom, hogy az üzlet tizenkettőtől kettőig zárva van, s az egyetlen alkalmazott akkor jár ebédre. A nálam maradt kulccsal játszva bejutok abba a boltba. Mindketten Lissy lakására mentek, hogy még egyszer részletesen megbeszéljék a dolgokat. Rudolf szerelőként dolgozott egy autójavító műhelyben. Egytől kettőig tart náluk az ebédidő. — Holnap a főnököm nincs itt, hát csúsztathatok is. Lissy riadtan nézett rá: — Ez azt jelenti, hogy már holnap akarod... — Világos. Minél előbb, annál jobb. De a biztonság kedvéért holnap még kapcsolatba lépünk, hiszen az utolsó pillanatban is közbe jöhet valami. Röviddel tizenkettő Egy sporttáskába selyemharisnyát dugott, amelyet majd utolsó pillanatban az arcára húz. Az ékszerbolt a városközpont peremterületén volt az egyik csendes mellékutcácskában. Rudolf gyalog ment. Jobb kezében a vállára dobott könnyű dzsekit meg a fegyvert szorongatta. Pont egykor ért az utcácskába, s egy perccel később már a bolt előtt állt. Elég volt egy röpke pillantás, hogy lássa, az ajtók zárva. Ebédidő. Rudolf megkerülte a házat. A hátsó ajtó — várakozása szerint — szintén zárva volt. Elővett a zsebéből egy kulcscsomót, és ügyesen kinyitotta az ajtót. Máris az ékszerbolt hátsó ajtaja előtt állt, ami szintén zárva volt. De ahhoz is volt kulcsa. S akkor a lépcsők felől lépteket hallott. A nemjóját! Ez azt jelenti, hogy gyorsan kell cselekedni: kulcsot a zárba, elő a harisnyát a sportzsákból, be kell lépnie, a harisnyát a fejére kell húznia! Az ajtó becsukódott mögötte, s a léptek kint egyre távolodtak. Rudolf föllélegzett, de abban a pillanatban a másik oldalról is léptek hallatszottak. J ^ te- ^ után telefonálsz, és ha minden rendben megy, egy és kettő között itthon tartózkodói a lakásodban. Lissy megígérte, hogy úgy lesz. Ez lesz az első nagyobb balhéja. Idáig csak kisebb lopások voltak a számláján, amelyeket az önkiszolgáló boltokban követett el. — S ha kérdezősködni fognak, természetesen azt mondod, hogy nálad voltam — figyelmeztette Rudolf. XXX Másnap Lissy pont tizenkettőkor távozott a kávéházból. A legközelebbi telefonfülkéből felhívta a javítóműhelyt. Rudolf volt a telefonnál: — Minden rendben, indulok! — Még elugrom az önkiszolgálóba, aztán megyek haza — mondta Lissy, és letette a kagylót. Rudolf várt még húsz percet, aztán távozott a műhelyből. Levetette a szerelőruhát, és trikót meg nadrágot vett magára. — Ki van itt? — kérdezte egy hang a boltból. — Maga az, Betty? — Nyisd ki a páncélszekrényt! — sziszegte Rudolf, és fegyverét az aranyművesre szegezte. Reszketősen, roggyant vállal és csoszogó léptekkel indult az aranyműves a páncélszekrény felé. Rudolf utána: — Ne ilyen lassan, öreg, mert nem éred meg az estét! — Nem bírok... a szívem... — A pumpád nem érdekel. Ide a kulcsot! Az ékszerész elővett a zsebéből egy kulcscsomót. — Mindjárt, mindjárt, már nyitom is. — Gyorsabban! — sürgette Rudolf. Közben-közben az ajtóra pillantott. Ha megjelenne az elárusítónő, veszve minden. Végre kinyílt a széf ajtaja. Rudolf az ékszerész kezébe nyomta a sportzsákot: — Rakd bele! Előbb a drágaköveket! Az ékszerész szót fogadott. — Gyorsabban! Rudolf is benyúlt a széfbe, hogy segítsen. S ekkor történt a baj. Az arcán csiklandást érzett. Előbb finoman, aztán egyre erősödőn. Odanyúlt a kezével: lyuk a harisnyán! aztán még... és még több is... Az ékszerész meredten nézett rá: — Tudtam, hogy ismerem. Későn eszmélt rá, hogy ezzel hibázott. Rudolf felemelt karja lecsapott. Az ékszerész ájultan rogyott a földre. Rudolf még egyszer benyúlt a széfbe, és a sportzsákba hányta, amit csak talált. Abban a pillanatban fordult a kulcs a külső zárban. Rudolf megdermedt. Betty bármelyik pillanatban beléphet. Ó felismeri. Épp akkor nyitotta ki az ékszerész is a szemét. Rudolf megrettent, és lőtt. Hallotta Betty kiáltását, és a hátsó ajtóhoz rohant. Sikerült úgy eltűnnie a házból, hogy senki sem látta, és a gyalogos zónában elkeveredett a járókelők között. Bár kicsit késett, de Rudolf tartotta magát a megbeszélt tervhez. Előbb átadta a zsákmányt az orgazdájának, csak aztán tért vissza a műhelybe. Tíz perccel később érkezett, de szerencséje volt. Senki sem volt még ott. Átöltözött a szerelőruhába, és az emelőgép plátóján álló teherautó alá feküdt. Most már bizonyítékkal kell szolgálniuk. Az öreg halott, más pedig nem látott. De ha mégis, Lissy azt mondja majd, hogy nála voltam. Amikor megjelent a műhelyben a rendőrség, nyugtatgatta magát: fő a nyugalom! Minden a terv szerint történt. Két civilruhás nyomozó állt meg fölötte: — Urban felügyelő, a gyilkossági osztályról — mutatkozott be az idősebbik. Rudolf adta az értetlent: — Mi közöm nekem a gyilkossághoz? — Az ékszerész túlélte — mondta Urban. — Még a kórházba menet vallomást tett, hogy ma délben megtámadta és kirabolta őt. Egy és két óra között. — Ez hazugság! — hördült fel Rudolf. — Ebéd alatt a barátnőmnél voltam. Háromnegyed egytől kettőig. — Neve és címe? A felügyelő feljegyezte az adatokat, és távoztak. Rudolf döbbenten nézett utánuk. Aztán a körültekintését dicsérte. Milyen jó, hogy gondoskodott alibiről! Még egy óra sem telt bele, újra megjelent a felügyelő és a társa. — Ellenőriztük az alibijét. — Na és? — kérdezte Rudolf kötekedve. — Igazolta Lissy, hogy nála voltam? — Nem. Rudolf megtántorodott. — Nem igazolhatta, mert egy és két óra közt a barátnője az egyik rendőrőrszobán tartózkodott. Fél egykor lopáson érték tetten az egyik önkiszolgálóban. — Ez... ez nem lehet igaz... — motyogta Rudolf. — Ez egyszerűen hihetetlen. Vércse Miklós fordítása J. Polák illusztrációja
