A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-18 / 12. szám
SZABADIDŐ! Adomák Kossuthról Száz esztendeje hunyt cl Kossuth Lajos. De meghalt-e valóban? Hiszen a nép lelkében tovább élt, s él ma is. Neve, sorsa, pályafutása óhatatlanul összeforrott a magyar nemzet szabadságvágyával, szabadságharcával. Ma is megrezdül szívünkben valami, ha halljuk vagy olvassuk a legismertebb Kossuth-nótát: "Kossuth Lajos azt izente/ Nincsen elég regimentje./ Ha még egyszer azt izem/ Mindnyájunknak el kell menni/ Éljen a magyar." Persze nem csak beszédeiből, írásaiból ismerjük Kossuth Lajost, az emlékezetben megragadt regék, adomák is őrzik hirét-nevét. Az adomákból azonban nem a komoly, töprengő vagy harcra buzdító Kossuth néz ránk, hanem a derűs, mosolygó néptribün... Abban az. időben, amikor a 48-as forradalmi kormány Debrecenbe tette át a székhelyét, 1849 januárjának fagyos téli éjszakáján, Kossuth Lajos éppen a miniszterek tanácsából igyekezett hazafelé. Útközben az egyik épület kapualjában megpillantott egy dideregve őrködő honvédet. — Fiam, te nagyon fázol. — Bizony, eléggé. Több mint négy órája vagyok őrhelyemen, s még nem érkezett meg, aki felváltana. — Mennyi ideig kell itt állnod? — Egy órán át. — Ejnye, ejnye — csóválta a fejét Kossuth, majd hirtelen ötlettől vezérelve azt mondta a honvédnek. — Tudod, mit, én majd fölváltalak. — Isten őrizz! — felelte a katona. — Ha átadnám a helyemet, főbe lőnének. — Ettől sose félj! Add át fölszerelésedet, főfedődet, én meg odaadom neked az én köpönyegemet, kalpagomat. S majd ebben jelentkezz a napos tiszt előtt. — Nem tehetem, tisztelt uram. Nekem becsülettel helyt kell állnom. — Ez igaz. De most én azt parancsolom neked, add át a fegyvered és csákód. Engedelmeskedj hát! A honvéd nem mert tovább ellenkezni, mert látta, valami nagyúrral áll szemben. így hát Kossuth átvette a katona felszerelését, ő meg átadta a saját köpenyét, kalpagját, s elfoglalta az őrhelyet. Mijcor a honvéd megjelent a napos tiszt előtt, az elképedve rivalít rá: — Hé, közlegény! Ki engedte meg, hogy elhagyd az őrhelyedet? — Ne haragudjon rám uram, engem fölváltottak. — Elment az eszed!? Ki váltott volna föl? — Nem ismerem az. illetőt. De nagyon nagy úr lehetett, mert keményen rám parancsolt. — Nocsak. És mi az az izé a fejeden? Miféle föveget viselsz? — Az az úr tette a fejemre, aki fölváltott. A tiszt balsejtelmektől sarkallva rohant az őrhelyre, s bizony nem csalatkozott, mert a honvéd helyén Kossuth sétált le s föl fegyverrel az oldalán. Megrökönyödve tisztelgett Kossuth előtt, aki mogorván kérdezte: — Ön itt a napos tiszt? — Én vagyok, uram. — Akkor vegye át iziben a puskát, s megparancsolom, reggel nyolcig nem hagyhatja el őrhelyét... És máskor ne feledkezzen meg kötelességéről. A szabadságharc idején egy társaságban Kossuth egy dicsekvő és nagyhangú ifjúra figyelt föl, aki éppen a rácok elleni hadjáratból tért haza. A fiatalember fennhangon jelentette ki. — Alaposan kivettem részem a küzdelemből. Két rácnak nyisszantottam le a lábát. A fiú nagybátyja fejcsóválva kérdezte: — Mért nem inkább a fejét kaszaboltad le? — Mert az már le volt vágva! — szólt közbe szemhunyorítva Kossuth Lajos. Mint annak idején a francia forradalom vezérei, Kossuth is tegezve szólt a Fenséges Néphez. Ezt leginkább a politikai összejöveteleken gyakorolta. Ugyanezt a modort vette föl a debreceni országgyűlés egyik tagja, Madarász László, akit Kossuth eléggé demagógnak tartott. A kormányzó szemére is vetette Madarásznak, hogy komázik a néppel. De az gyorsan visszavágott: — De hát Őn is tegezi a tömeget a népgyűléscken! — Ez igaz — válaszolta Kossuth. — Nekem azonban megvan mindehhez a presztízsem, de Önnek ilyesmi nincs. Én tehát tegezhetem a népet, mert az sohasem fog engem visszategezni, de Önt visszategezi. És ez nagy különbség. * • * Kossuth a dicső negyvennyolcas időkben sok nagyszájú és felelőtlen emberrel találkozott, akik leatrális és dagályos beszédeikben mindenféle nagy ígéretekkel szédítették meg hallgatóságukat. Minden lehetőt megígértek a leendő győzelem elérésének érdekében, s nem győzték ismételgetni, utolsó csöpp vérüket is feláldozzák szent hazájuk oltárán. Kossuth hamarosan ráunt e felelőtlen ígéretekre, s néhány nagyhangú előtt ki is jelentette: — Uraim, önök mindig az utolsó csepp vérüket ajánlják föl a hazának. Most már szeretném azt az embert látni, aki az első cseppet áldozza föl a haza oltárán. « • • Egy ízben jelentették Kossuthnak, hogy az egyik magyar főúr nem egyezik bele, hogy hozzá honvédeket szállásoljanak be. Ezt a szándékát azzal indokolta, ő különb ember másoknál, s nem köteles núndenféle jöttmentnek szállást adni. Kossuth erre a hírre dühbe gurult, és megparancsolta, a gőgös főnemeshez most már kétszer annyi honvédet szállásoljanak be. S úgy is történt, ahogyan mondotta. D. Gy. Hárman meghaltak Tüzes ballonstart Három ember vesztette életét Baden-Württemberg német tartományban hőlégballon-szerencsétlenségben. A ballon Mosbach településen emelkedett a magasba. Közvetlenül a start előtt a szerkezet többször a földhöz csapódott, nagy robajjal lángok törtek elő, a ballon egy lift sebességével tört a magasba. A kosár utasai közül egy embernek még sikerült a villámstart előtt kiugrania, kisebb sérülésekkel úszta meg. Két másik személy 40—70 méter magasból ugrott ki lángolva, mindketten szörnyethaltak. A negyedik utas elszenesedett hulláját a kosárban találták meg húsz kilométerrel arrébb egy hegyoldalban. Nem egyformák! Nem bizony, mert az ügyes rajzolónak köszönhetően a két, látszólag egyforma rajz között huszonöt kis különbség van. A HÉT 27
