A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1994-03-18 / 12. szám

ram a m

m von

Száz éve halt meg Kossuth Lajos

Némely visszaemlékezők állítása szerint a Magyarországra érkező halálhírt nemcsak gyász és fájdalom, hanem hitetlenség is fogadta: sokak számára merőben valószerűtlennek tűnt, hogy a földi élet törvényei Kossuth Lajosra is vonatkoznak. A nevével egyet jelentő forradalom már régen a nemzeti legendárium dicső fejezete volt, de nem több; az 1894-ben élt magyarok legtöbbje csak az apák és nagyapák elbeszélései révén és a szépirodalomnak, a memoároknak köszönhetően alkothatott képet magának a hajdani küzdelemről, melyet Arany János túlzás nélkül nevezhetett világcsodának a Bolond Istókban. A dualizmus korabeli Magyarországon a millennium évének közeledtével nagy keletje lett a történelmi múlt hőstörténeteinek, Kossuthnak azonban a legkevésbé sem volt szüksége a honfiúi lelkesedés táplálta hőskultuszra, a leginkább szóvirágokban és tömjénfüstfelhőkben megnyilvánuló apoteózisra: a múló idő csak — Marcus Aurelius szavaival szólva — a romlandó testnek árthatott, nevének és művének semmiképp sem. A kortársak a fogalom hétköznapi értelmében is halhatatlannak látták: elmúltak a Bachrendszer nyomasztó évei, a történelemkönyvekbe került a kiegyezés históriája, a nemzet nagy halottainak névsorába már Eötvös, Deák és Klapka nevét is bevésték, de a hazájától csaknem fél évszázada távol élő száműzött változatlan elszántsággal küldözgette leveleit, cikkeit és üzeneteit Magyarországra; a törvény betűje szerint 1890 óta hontalannak volt tekintendő, de a törvény szellemének nem tudtak érvényt szerezni megalkotói: a turini remete továbbra is otthon volt — a szívekben. Amikor 1894. március 20-án, életének kilencvenkettedik évében örökre lehunyta a szemét, az idő előbb megállni, majd visszafordulni látszott: nyíltan és burkoltan, nemes pátosszal és óvatoskodva mindenki 1848 emlékét idézte. Az április 1-jén lezajlott temetésen százezrek vettek részt: a leírhatatlanul impozáns, méltóságteljes szertartás nem veszélyeztette a pofaszakállas császárkirály uralmát, de tudomásul kellett vennie, hogy magyar alattvalói a számkivetett és hajlíthatatlan rebellist szentként tisztelik Kossuth Lajos történelmünk s a világtörténelem azon szereplői közé tartozik, akiknek a jelentőségét semmilyen politikai divat, kurzus- és rendszerváltás nem tudta kisebbíteni. Tetteinek megítélése körül természetesen sokszor föllángolt a vita; vele is gyakran megtörtént, hogy életművének, hagyatékának csak egy részét méltányolták és fogadták el; a különböző "aktualizáló" és "pragmatikus" értelmezések olykor elhomályosítottak egyegy vonást az arcán, visszaéltek vele és rágalmazták, de nagyságának megkérdőjelezésével legfeljebb gyűlölködő ellenségei által megvásárolt bértollnokok kísérleteztek. Lenyűgöző egyénisége, csodálatos és megismételhetetlen pályafutása kiválóan alkalmassá tette arra, hogy mondabeli hérosszá, félistenné legyen, holott csak ember volt: egyike a legnagyobbaknak, akiket a magyarság adott a világnak.

Életútja örök érvényű példa és tanulság: a tehetséges ügyvéd a fennálló rend megbízható támasza lehetett volna, őt azonban a történelmi fejlődés arra predesztinálta, hogy beteljesítse egyik sárospataki professzorának a jóslatát, aki a következő figyelmeztetéssel fordult a "diáklázadást" kezdeményező szép reményű

joghallgatóhoz: "Konstatálnom kell, hogy a dominus Kossuthból, ha meg nem javul, még nagy országháborító válik!" Az "országháborításra" első ízben 1832-ben nyílt alkalma, amikor az országgyűlésről távol maradó főnemesek képviseletében megjelenhetett a pozsonyi diétán. A reformkorszak nyitányára érkezett, s meglehetősen hamar kiderült, hogy nem csupán nézőként: ő indítja meg a reformellenzék szócsövévé lett Országgyűlési Tudósításokat. A lap sikerénél csak jelentősége nagyobb, s ezt a kortársak némelyike is felismeri: Kölcsey Ferenc és Wesselényi Miklós a harcostársai, Metternich az ellenségei közé sorolja a veszedelmes toliforgatót, aki a jobbágyság megszüntetéséről és a törvény előtti egyenlőségről értekezik. A nagy hatalmú kancellár nem nevezhető ragyogó intellektusnak, de pontosan tudja, hogy a "polgári jogokról", "boldogító szabadságról" s "a törvény egyenlő oltalmáról" szónoklók bajt okozhatnak. A bajkeverők elleni védekezésül a börtön látszik legcélravezetőbbnek: Kossuth 1837 és 1840 között a birodalom "statusfoglyainak" igencsak keserű kenyerét eszi, de a

lecke nem használ: alig hét hónappal szabadon bocsátása után, 1841 januárjában már a reformkor legjelentősebb sajtóorgánumává s az egyre erősebb ellenzék leghatékonyabb fegyverévé lett Pesti Hírlap szerkesztőjeként lépett a nyilvánosság elé. A lap sikere példátlan, a Kossuth "radikalizmusát" ellenségesen szemlélő Széchenyi rövid idő múltán könyvet ír ellene, a Kelet népét, melyben többek között leszögezi, hogy "Kossuth Lajos kezében egy, az ország legtávolabb részeibe és rögtön elható hírlap nem lehet egyéb, mint a lehető legélesebb fegyver; de ez, fájdalom, nem operálni, nem mirigyeiből kitisztítani, de meggyilkolni fogja a hazát... s pedig szoros tudományilag azért, mert az érzelem s nem az értelem köréből emeli roppant hatású szózatát..." Széchenyi szózata is "roppant hatású" volt, de az általa megindított reformmozgalom képviselői ezúttal már nem neki, hanem Kossuthnak adtak igazat; a negyvenes években már ő az újat akarók táborának vezéregyénisége.

A hatalom most nem bebörtönzéssel reagált Kossuth "forradalmi agitációjára", hanem a lapot vette el tőle. Metternich megpróbálja behálózni, de Kossuth válasza egyszer s mindenkorra véget vet az effajta próbálkozásoknak: "Koplalni tudok, de eladó nem vagyok. Akinek hírlapja nincs, még azért sem szája dugva, sem keze kötve nincsen." A leleményes és fáradhatatlan "izgató" új tevékenységi területet talál, korántsem csak magának: az iparfejlesztés jelentőségét felismerve 1844-ben létrehozza a honi ipar fellendítéséért tevékenykedő Védegyletet. Fő célkitűzése azonban változatlanul a politikai rendszer átalakítása, mindenekelőtt pedig egy új Magyarország alapjainak a lerakása. 1844 nyarán Pest megye közgyűlésén így beszélt erről: "Mit teszen e szó: átalakulás, nemzeti újjászületés? Aki honunkban nem csak divatból, vagy majmolásból, vagy képmutatásból vallja magát a reform barátjának... annak e szó... mást nem tehet, mint azt, hogy honunkban az alkotmányos szabadság ne legyen privilegiált osztályoknak a nép szolgaságán épülő kiváltsága, hanem legyen az egész magyar népnek közös, osztatlan tulajdona."

Az általa s még oly sokak által elképzelt, megálmodott Magyarország megteremtésére 1848 tavasza hozta meg a történelmi lehetőséget. Kossuthnak oroszlánrésze volt abban, hogy a reformerők élni tudtak a lehetőséggel, és kiharcolták a független magyar kormány létrehozását, a jobbágyfelszabadítást s a közteherviselést kimondó törvényeket, amelyek által — Kossuth szavai szerint — "letétetett a szabadság talpköve, a felelős független magyar ministerium alakítása által feltétetett az alkotmány boltozatának zárköve, készen áll az épület, melynek falain belül egy egész nép ütheti fel boldogságának tanyáját".

2 A HÉT