A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-11 / 11. szám
ÉGTÁJAK egyre többször hívott meg papokat a szomszédos plébániákról, hogy a vasárnapi misén prédikáljanak. A plébános celebrálta a misét, és az aznapra rendelt evangélium után a vendégpap előlépett, és elmondta a prédikációt. Azon a vasárnapon, mikor már a harmadik misét mondták Hóbortos Fernsért, a vendégpap nem érkezett meg idejében. A hívők türelmetlenül vártak, a plébános pedig, aki a misét celebrálta, idegesen izgett-mozgott, és azon töprengett, ne mondjon-e rögtönzött prédikációt. De végre megjött a vendégpap, és fölhágott a szószékre. — Kedves testvéreim — kezdett hozzá a beszédhez. — Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cseiekedjétek azokkal: ezek a mai napra rendelt evangélium igéi. Vajon megtorpantatok-e valaha, hogy eltűnődjetek, mi rejlik Krisztus szavainak mélyén? A mai különleges órán, Krisztus mennybemenetele után ötven nappal, szánjuk el magunkat ismét arra, hogy föltegyük magunknak a kérdést, mit jelentenek ezen krisztusi szavak. — Azt jelentik, kedves testvéreim, hogy nagyon meg kell becsülnünk a mise csodálatos áldozatát. Gondoljátok csak el milyen nagy adománya ez az úrnak! A mise csodálatos áldozata nélkül hogyan is egyesülhetnénk a Szentlélekkel, a mi Alkotónkkal? Hogy volnánk rá képesek, hogy legalább heti egy napot szenteljünk az úristennek? Mi, vétkesek, nem vagyunk tudatában annak, milyen nagy adományokat juttatott nekünk az Úr. Az emberek elkalandozó gondolatokkal, mereven bámultak maguk elé. Néhány hívő elszundított. — Hah! — kiáltotta a prédikátor. — Pontosan úgy van, ahogy gondoltam. Eljöttök a templomba minden vasárnap a legjobb ruhátokban, és egy szemernyit sem figyeltek arra, hogy mi történik. Számotokra az Isten valamifajta üzletfél, aki nem ad tőkét a vállalkozáshoz, ha nem szórakoztatják legalább egyszer egy héten. Önműködő gépek vagytok! Alvajárók! Néhány perccel ezelőtt logikailag egyáltalán össze nem függő mondatokat mondtam, és ti nem vettétek észre! — Tudjátok meg, felebarátaim, hogy a legtöbb paptársamnak kisipari prédikációs felszerelése van. Ebben a felszerelésben kártyalapokra kimásolt bibliai frázisok és kitételek vannak. Kollégáim tudják, hogy ti nem figyeltek arra, amit mondanak, ezért minden mise előtt egyszerűen csak kiemelnek néhány kártyát, és kész a prédikáció! A gyülekezet most már teljesen ébren volt. Még a helybeli pap is ámultán figyelt. — Gondoljunk bele a változatosság kedvéért — mondta a prédikátor —, mit mondott valójában Krisztus. Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cseiekedjétek azokkal. Ezek nem a mai napra rendelt evangélium igéi, mindazonáltal Krisztus mondta őket. Nyilván észreveszitek, hogy Krisztus nem azt mondta: amit akartok azért, hogy a keresztények tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cseiekedjétek azokkal — keresztények helyett Krisztus emberekről beszélt. Ez pedig azt jelenti, hogy minden felabarátunkkal emberségesen kell bánnunk, akkor is, ha azok nem hisznek az anyaszentegyházban. S ahelyett például, hogy templomi adományokat gyűjtünk, hogy még nagyobb templomokat és katedrálisokat építsünk, oda kellene adnunk a pénzt a rászorulóknak. Még ennél is jobb volna, ha úgy segítenénk a nyomorgókon, hogy munkásságunkkal fedél alá juttatjuk őket, segítenénk nekik, hogy állást kapjanak, hogy megálljának a lábukon. Mert senki sem élhet önérzet és önbecsülés nélkül. — Miért van szükség ennyi templomra, ennyi szoborra? Vajon Krisztus folyton templomban, imaházban töltötte az idejét? Vajon kedvét lelte-e az efféle szobrokban, mint amilyenek ezt a templomot is cicomázzák? Kijelölt-e Krisztus meghatározott napokat, kijelölte-e az imádságok formáit, s elítélte-e azokat, akik nem követik az előírást? Vajon az irgalmas szamaritánus példázatából azt tanuljuk-e, hogy csak a keresztény a rendes ember? Szemfényvesztő, aki azt állítja, hogy Krisztus neve ezt jelenti! A gyülekezet tagjai kimeredt szemmel ültek. Ebben a pillanatban egy másik ismeretlen pap lépett be a templomajtón. Valaki felkiáltott: — Hóbortos Ferns! Ő az, ő az! Az az ember ott nem pap. Hát igen, valóban Horace Fernandes volt. A pap és a gyülekezet tekintélyes polgárai felugráltak, és körülvették a szószéket. Horace Fernandes, úgy látszik, nem bírt magán uralkodni tovább. — Krisztus, légy a tanúm! — üvöltötte. — Ez az egyház nem a Tiéd! A gyarmatosítók a te nevedben ültek inkvizíciót Goában, halálra kínozták és legyilkolták őseinket! S aki túlélte, és elmenekült India más részeibe, igazi keresztényeket talált, olyanokat, akik mindaddig hírét sem hallották a kereszténységnek! Időközben néhány hivő felmászott a szószékre, hogy lelökje Fernandest. A szószéket a gyülekezet számára készítették, de nem arra, hogy elbírja a gyülekezetét, így aztán a szószék összeroskadt. A hívők egy kupacban hevertek a padlón. A zűrzavarban Horace Fernandes eltűnt. Szerencsére nem esett sérülés, csak az emberek méltóságán. Honnan tudta Hóbortos Ferns, hogy a vendégprédikátor kocsija defektet kap az úton, s a pap nem érkezik meg a templomba idejében? Hogy volt képes felölteni a reverendát úgy, hogy a sekrestyés ebből nem látott semmit? Az öreg hölgyek nem mondottak misét Hóbortos Fernsért többé. Nem mindig lehet az ördögöt legyőzni. Gergely Ágnes fordítása SIMONYI IMRE* Nem volt árulás Nem nem volt árulás szivem! Sem az hogy: "Te", sem az hogy: "Te". (Mármint hogy: "én—Te", mármint hogy: "Te—én".) Sem az hogy: "Én", sem az hogy: "Én". (Mármint hogy: "én—Téged", mármint hogy "Te—engem".) Sem az hogy: "Egymást—És—Örökké". Sem az hogy: "Egymásért—Örökké". Sem az hogy: "Egymásért—Az—Örökké". Nem volt árulás! Csupán az történhetett szivem hogy az a kettőzött örökké nem élt egyikünket sem túl! Vagy csak egyikünket — külön? Vagy csak másikunkat — külön? S még az is meglehet szivem Hogy túlélt bennünket — de külön! — az a "Te" az az "En" az az Örökké. Amiként az is meglehet hogy mindketten őt éltük túl: — te meg én — azt az Örökkét! Am örökké: külon-külön... S akkor beesteledett ... aztán beesteledett. De előbb még volt egy alkony s egy kora délután. S volt az hogy: "tudod majd holnapután!" S volt: "szóval négykor a mozi előtt légy!" Aztán volt még (az időben előrébb) az első kézcsók az első sután eldadogott bók s gyors egymásután két szemlesütött "örökké". — Verőbb fényt nem küldött még a mennybolt: ily sugárzót! S két ily pirulást! — Nyáreleji sugár volt: Szerelem-eleji-virradat! — Fellegek gyűltek aztán (honnét?) és többé nem volt: "mozi előtt" se "te” se "én" se "mennybolt" se "örökké" S akkor beesteledett. * 74 éves korában, 1994. február 11-én elhunyt Simonyi Imre József Attila-dijas költő. Az 1920. szeptember 14-én Simonyifalván született költő Gyulán érettségizett. Volt újságíró, szerkesztő, segédmunkás; 1957-től szabadúszóként dolgozott. A József Attila-díjat 1974-ben kapta meg. Költészetében a tragikus és ironikus elemeket egyaránt megtalálhatjuk. Néhány verskötete: Önéletrajz helyett, Ne sírjatok, Gyulai krétarajzok, Forgácsok egy fakeresztről, Két szerelem, Különvélemény. A HÉT 17
