A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-11 / 11. szám
OTT JÁRTUNK nyitása alatt. Ha győzöm idővel, energiával, akkor számítanak rám a "La Manche lovagjában" is, a nyári játékok során. Közben a főiskolán Huba tanár úrral próbáljuk a "Mizantrópot", amelyben Petrik Szilárddal együtt játsszuk a két főszerepet, és más feladataink is vannak. Pár filmben is játszottam (pl.: Vak Geromino, Játék a szerelemről és a halálról), amelyeket a tanáraink rendeztek. Mivel a filmszínészet rutin kérdése, én a színpadi játékot sokkal többre tartom... A főiskola elvégzése után Kassára vagy Komáromba szeretnék szerződni. A Thália az anyaszínházam, a család is közelebb lenne, viszont a Jókai Színházban profibbak a körülmények, és egyelőre vonzóbb ajánlatokkal kecsegtetnek... Még van gondolkodási időm. PETRIK SZILÁRD, harmadéves hallgató: — Kassán végeztem az alapiskolát és a gimit is, de a szokásostól eltérően nem jártam a társaim által említett versenyekre, és nem akartam színész lenni. A Nyitrai Pedagógiai Főiskolára, magyar nyelv—zene szakra jelentkeztem, de mivel nem tudtam hangszeren játszani, ezért el sem mentem a felvételire. Akkor olvastam a komáromi tehetségkutató pályázatról, majd a sikeres megmérettetés után felvettek a komáromi társulathoz. SKRONKA TIBOR alaposan felkészített a főiskolai felvételire, ahová egyéves gyakorlat után felvettek. Sok jót mesélhetnék a főiskolán szerzett ismeretekről, ám a játék az alapja, hogy önmagamat természetesen adjam az előadásban. Az iskolában nemcsak színészmesterséget, hanem többek között gondolkodni is tanulunk. A szlovák nyelvvel kezdettől fogva keményen birkózom, de a tanáraink türelmesek. Azt tartják, hogy úgyis magyar színházhoz szerződünk... Én nem szerződnék szlovák színházhoz, mert félnék a nyelvi problémáktól, és hát mentalitásbeli különbségek is vannak a két nemzet között. A diákéveim előtt játszottam a "Holdbéli csónakos"-ban, a "Caliguló"-ban, a "Csókos asszonyban". Később a "Kassai polgárokéban és a "Klapkában", az idén pedig Frantiseket alakítottam a "Popfesztivál"-ban. Azt tapasztaltam, hogy a főiskolán sokkal felszabadultabb hangulat honol, mint a színházban, ahol már a magánéleti és egyéb gondok is gátolják az igazi művészi alkotó légkör kialakulását... Az idén Kassán az említett Laloha-darabban, Komáromban pedig a "Csibében" (férfi főszerepet) is fogok játszani. Eközben néhány kisebb filmszerep is utolér, amiből egy kis zsebpénz is csurrancseppen. Érdekes, hogy rádiózni sosem hívnak bennünket — az okát nem tudjuk... Nyaranta Böszörményi Péter alias Pöce, Prágában tanuló barátommal különféle HÚSBUNI-összeállításokkal szórakoztatjuk a táborlakókat. Műsorainkban a tökéletes értelmetlenséget akarjuk színpadra vinni. (Ugye érthető?) Hát egyelőre eddig jutottam az ÚTON. Hogy merre tovább? Ez a hároméves dilemmám. Sok érv szól mindkét színházunk mellett. Azonban még nem akarom elkötelezni magam sehová, nehogy később megbánjam az elhamarkodott döntésemet. Egyelőre hagyom sodortatni magam az árral... Ismerkedett: MISKÓ ILDIKÓ Fotó: a szerző »9 9 y lehel! A következő történetet akár úgy is kezdhetném, hogy hol volt, hol nem volt, hiszen egy olyan fiatalemberről van szó benne, akinek az eddigi élete szinte mesébe illő. Hol volt, hol nem volt egy huszonéves ambiciózus ifjú ember, akinek szülőföldje, Szlovákia keleti része túl kicsinek bizonyult álmai megvalósításához. Ezért gondolt egyet, és Prágába utazott szerencsét próbálni. A fiatalembert Lázár Lórántnak hívják, és 1978-tól él Csehország fővárosában. Mivel közgazdasági szakközépiskolában érettségizett, Prágában is olyan szakmát keresett magának, amely összefügg a gazdasággal. Több próbálkozás után végül is 1982-ben a vendéglátóiparnál kötött ki. — Pincérként kezdtem — emlékszik vissza. — Aztán fokozatosan lépegettem felfelé a ranglétrán. Most is azt vallom: ha valaki meg akarja ismerni egy szakma csínját-bínját, a legjobb iskola a számára az, hogyha legalulról kezdi, és fokozatosan halad felfelé. Amikor már úgy éreztem, van elég tapasztalatom ahhoz, hogy önálló céget alapítsak, létrehoztam a Loran Kft. Ez 1989-ben történt. A kft. az elmúlt évek alatt több éttermet és kávéházat üzemeltetett. Jelenleg Prága központjában, a volt Szlovák Kulturális Központban van egy éttermünk. Lázár Lóránt elmeséli, hogyan került tulajdonába az étterem. Először csak bérelte, aztán fokozatosan, részletenként kifizette az egészet. Jelenleg az étterem a berendezéssel együtt néhány millió cseh koronát ér. Ebből kifolyólag a bevétel sem kevés. Ám erről a tulajdonos nemigen beszél. De hát nem is ez a lényeg. Engem inkább az érdekel, hogyan tudta magát a röpke tíz év alatt feltornázni egy jól menő étterem tulajdonosává Európa egyik legszebb fővárosának a szívében. — Nehéz ezt röviden összefoglalni — mondja. — Én mindig ügyeltem arra, nehogy eladósodjak. Nekem mind a mai napig nincs semmiféle kölcsönöm. Szerintem az is nagyon fontos, hogy az ember jól ismerje azt a területet, amelyen vállalkozni szeretne, és szeresse a munkáját. Én reggel mindig úgy kelek fel, hogy már előre örülök annak, hogy ismét munkába mehetek. Tudom, mindez közhelyszerűen hangzik, de nem tudok mást mondani. Dióhéjban tehát ennyit egy jól menő cég történetéről. Részletekbe nem érdemes belemenni, hiszen ez a kft. nem Szlovákiában működik. Csehországban más feltételek vannak a vállalkozók számára. Egy valami azonban mindenütt érvényes, országhatároktól függetlenül: a tulajdonos filozófiája. Főleg napjainkban, amikor az ember szinte mindenütt panaszözönnel találkozik, jó olyan embert hallgatni, akinek lételeme az optimizmus. Nem elfogult saját magával szemben, nem dicsekszik az autójával, házával. Egy dologra büszke, a családjára. Vallja: a sikerhez a biztos családi háttér is éppúgy hozzátartozik, mint a szorgalom és a kitartás. Kamoncza Márta A HÉT 3
