A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-11 / 11. szám
PÓDIUM ílégyen - rivaldafényben A négylevelű lóhere a szerencse jele — jutott az eszembe a pozsonyi Színművészeti Főiskola négy magyar hallgatójának "Képzelt riport..."-beli közös játékáról a KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZBAN. Ugyanis nem csalódtam, sőt...! A társulatnak szerencsét hozott ez a "négylevelű lóhere", azaz a négy tehetséges, ambiciózus fiatal. Néhány magyarországi, illetve szlovák színházhoz szerződött elődjükre gondolva abban reménykedhetünk (?), hogy még jópárszor élvezhetjük a produkciójukat — valamelyik szlovákiai magyar színtársulatunk kötelékében. Addig is meséljenek az ÚTRÓL, amely mindegyikük esetében máshonnan és talán máshová vezet. STUBENDEK KATALIN, harmadéves hallgató: — A komáromi diákéveim alatt először a próza-, később a verskategóriában is sikeresen szerepeltem a Duna Menti Tavaszon. Már akkor csak színésznő szerettem volna lenni. Azután a gimis színjátszó körrel többször felléptem a Jókai Napokon, ahonnan egyszer a legjobb női epizódszerepért járó díjat vittem el. Negyedikesként a pesti és pozsonyi Színművészeti Főiskolára is jelentkeztem. Az előbbin a nyolcszáz felvételiző közül negyvenen maradtunk bent az utolsó körben, de csak húsz diákot vettek fel. Engem nem, ezért Pozsonyban kötöttem ki. Nem bántam meg, mert nagyon tetszik a fősuli felszabadult légköre, a sok érdekes tantárgy és a társaság is. A tizepegy harmadikos közül hárman vagyunk magyarok. Eleinte több nyelvi nehézségünk volt, és hát az olvasópróbák alatt még mindig a szlovák szöveggel párhuzamosan olvassuk a magyart is, hogy könnyebben elsajátítsuk. Szerencsére, a társaink és a tanárok is segítenek, toleránsak. Állítólag a tanárok azért szeretik a magyar diákokat, mert Popfesztivál-kosztümben: (balról jobbra) Tóth Tibor, Stubendek Katalin, Benko Géza és Petrik Szilárd temperamentumosabbak, igyekvőbbek, mint a szlovák fiatalok. Tavaly egyezmény született a budapesti és a pozsonyi főiskola között, aminek köszönhetően tavaly áprilistól a szemeszter végéig Budapesten tanulhattunk, és az ottani tanároknál vizsgáztunk. Ők más munkamódszerrel dolgoznak: amíg Pozsonyban főleg a színészmesterség oktatására helyeznek hangsúlyt, addig odaát inkább a beszéd- és mozgástechnikára. Szerintem a pozsonyi tanárok közvetlenebbek. A diákévek alatt is szerepelgetek, mert az első évfolyam után már engedélyezett, és a tanáraink értékelik is a játékunkat. Először az első évfolyam után a "Kassai polgárodban Genovénát alakítottam. Később kisebb statisztaszerepeket is vállaltam — szlovák nyelven, de hátrányt jelentett az akcentusom. Ebben az évadban pedig a "Popfesztivál" Juanáját játszom. Mivel a darabban sok fiatal játszik, szinte úgy érzem magam a színházban, mint a fősulin. Néhány tanárunk megtekintette az előadást, és elégedetten távozott. Komáromban felajánlották, hogy Móricz "Csibéjében" a címszerepet alakíthatom. Áprilisban kezdődnek a próbák, én igyekezni fogok... Most úgy gondolom, hogy az iskola sikeres elvégzése után akár a komáromi, akár a kassai társulathoz szívesen szerződnék. Nem kívánkozom szlovák társulathoz, hiszen szlovák beszédtechnikaóráink sem voltak, és hát minket visszavárnak magyar társulataink... BENKO GÉZA, negyedéves hallgató: — Én szinte a színpadon nőttem fel, és régóta tudom, hogy színész akarok lenni. A bodrogszerdahelyi alapiskola után a királyhelmeci gimnázium következett. Magyar, szlovák és orosz szavalóversenyek, műkedvelő színielőadások (pl. a VOX HUMANÁban stb.) töltötték ki a szabadidőmet. Később egy évig a prágai teológián református lelkésznövendékként tanultam, mivel érdekeltek(-nek) a világvallások. Azonban ott csak a kereszténységgel foglalkoztak részletesebben, és mivel nem a papi hivatás vonzott, ezért távoztam a teológiáról. Ezután egy évig színpadtechnikus voltam a Tháliánál, majd a komáromi színészfelvételi után bekerültem a komáromi társulathoz, másodszori jelentkezés után pedig a pozsonyi főiskolára. Nagyon elégedett vagyok mindazzal, amit ez az iskola nyújt nekünk. Elsősorban megadja a tévedés jogát — még ronthatunk, a hibáinkból tanulhatunk, ami már egy profi társulatnál nem engedhető meg. A legnagyobb köszönettel ONDREJ ŠOTH koreográfus tanáromnak tartozom, akitől három évig mozgás-színjátszást tanultam. Mivel én egyedüli magyar vagyok a csoportunkban, ezért a társaim fél éven belül "belémverték" a szlovák nyelvet, már nincsenek nyelvi nehézségeim. Eljutottam olyan szintre, hogy a filmekben önmagamat szinkronizálom szlovákra... Merthogy akadtak-akadnak filmezési lehetőségeim. Először pályázat útján kerestek egy típust Martin Sulik "Gyöngédség" című filmjébe. Megfeleltem, aláírtam a szerződést, és egyszer csak ott álltam a kamera előtt Cserhalmi Györggyel és Mária Pakulisszal. Kicsit berezeltem, de fokozatosan megszoktam a filmezést. Azután a fősulin tanuló rendezők vizsgafilmjeiben — rövid játékfilmekben szerepelgettem. Utána főszerepet kaptam a "Baščovanský és % sógora", majd epizódszerepet a "Bukva udvarán" című filmben. Jelenleg Miroslav Luther rendezővel a "Gyónás" című filmet forgatjuk, amelyben megbízott a negatív férfi főszereppel. Később is sokat szeretnék filmezni, de nem a színház rovására. Diákként színházakban keveset játszottam, de tananyagként sok darabot betanulunk, rendezéssel is próbálkozunk. Tavaly egy általunk rendezett mozgás — színházi előadással a prágai Na zábradlí-n is bemutatkoztunk. Az idei évadban már a harmadik szerepet kaptam a Jókai Színházban — a "Popfesztiváľ'-beli René és a "Godot"-beli Lucky után a "Két úr szolgájában" Truffaldinot alakítom. Hogy miként döntök a diplomaszerzés után? Bár kaptam állásajánlatot Komáromban is, de lehetőségem nyílna a nagyszombati színházhoz szerződni, Pozsonyhoz köt a filmezés, tervezek egy szlovák nyelvű önálló estet... Miért ne élnék a kínálkozó lehetőségekkel? Valójában minden művész önző — önmagának szeretné a legjobbat. Még véglegesen nem döntöttem... Ember tervez, Isten végez. TÓTH TIBOR, harmadéves hallgató: — Sorolom az előzményeket: diákévek Nagyszelmencen és a nagykaposi gimiben, érettségi 1984-ben. Közben versmondó versenyek — igazságtalan döntésekkel átszőve, szerepelgetés a gimis irodalmi körben stb. Majd jelentkeztem a katonai orvosira, de meggondoltam magam, így a felvételire nem mentem el. A hajdani magyar tanárom beszervezett volna a kassai Tháliába, de nem éltem ezzel a lehetőséggel. Inkább egy évig fizikai munkát végeztem. 1985-ben egy tehetségkutató pályázat során felvettek a Tháliába, de közbejött két év katonaság. Azután különféle munkahelyeken próbálkoztam, kerestem a helyemet, töprengtem, hogy mégis színészként folytassam-e az életemet. Mire a színházat választottam, már csak technikusi állást tudtak ajánlani, de elvállaltam. Később átminősítettek színésszé, és három évig tartó színházi munka után felvettek a főiskolára. Szerintem a főiskolán szerzett tudás megsokszorozza a színész tehetségét, ezért ajánlom mindenkinek! Kitágult a látóköröm, nagyon jó kezekbe: MARTIN HUBÁHOZ, VAŠÁRYOVÁHOZ, THURZONOVOVÁHOZ kerültem, és egyetlen magyar tanárnőmnek, THIRRING VIOLÁNAK is sokat köszönhetek. A nyelvi nehézségek és időhiány miatt szlovák színházakban még nem játszottam, pedig hívtak az Új Színpadra és társaimmal együtt Zólyomba is. Talán hamarosan bemutatunk egy darabot a Štúdio S-ben. A régebbi Thália-beli darabok közül legszívesebben az "Egerek és emberek"-re emlékszem vissza, amelyben még elsős főiskolásként játszottam. Komáromban ebben az évadban a "Popfesztivál"-ban szerepelek (Pokol Angyala és Nyilas Madár), és hívnak a "Csibébe" is. Kassáról is több ajánlat érkezett. Márciustól próbáljuk L. Lahola "Napfoltok" című darabját, Forgács Miklós diák-rendező irá-2 A HÉT
