A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-04 / 10. szám
Á tprogramozták a magyar királyi koronát? A Magyar Televízió közelmúltban sugárzott Vízöntő című műsorában olyan meghökkentő dolgokat mondott Csathó Pál grafikus a magyar királyi koronáról, amelyeket egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni. Csathó Pál szerint a koronát "átprogramozták"! Véleménye szerint ugyanis a magyar királyi korona felépítését és alakját tekintve tulajdonképpen azonos a sámánkoronával, s korántsem véletlen, hogy míg más országokban méretre is készítettek koronát, magyar király csak az lehetett, akit ezzel a koronával koronáztak meg. A világ összes koronáját tartalmazó Koronaatlaszban utalást találunk arra, hogy a magyar korona semmilyen más koronára nem hasonlít. Két darabból áll: az alsó része Bizáncból származik, és görög szentek, illetve arkangyalok portréit tartalmazza. A felső része egészen más minőségű aranyból készült, és a kiképzése is egészen más jellegre utal. Apostolok képmásai láthatók rajta latin felirattal. A korona vizsgálata során rengeteg meglepetés érte a kutatókat. Az elsőt, mely szerint a korona azonos az ázsiai sámánkoronával, már említettük: erre utalnak egyebek között a függők, a ferde kereszt, a keresztpánt. A koronázás által a sámán olyan tudás birtokába jutott, hogy az anyagi és transzcendens világ között is képes volt közlekedni. A korona tehát nem csupán ékszer volt, hanem konkrét energiatranszformáló (-előállító). A magyar koronát egészen az 1600-as évekig nem írhatta le senki részletesen, ugyanis senki sem férkőzhetett a közelébe, csak a koronázás napján vehették elő. Lévay Péter, aki koronaőr volt, s a koronát is a kezében tarthatta, 1613-ban kiadott egy, a korona részletes leírását tartalmazó könyvet. Megemlíti benne, hogy a korona alsó pántján található Krisztussal szemben egy másik pánton Szűz Mária képe látható. Ez ma nem így van, a képet tehát kicserélték. Hiszen lehetetlen, hogy Szűz Mária koronáján maga Szűz Mária ne lenne rajta! A feltételezések szerint a cserét a kalapos király, II. József hajtotta végre, aki sohasem koronáztatta meg magát. Ha megvizsgáljuk a különböző koronázási szertartásokat, érdekes dolgokra bukkanunk. A magyar koronázási szertartás kétféle ordó (rend, rituálé) szerint történik. A mainzi ordó részletes leírásában pl. az is benne van, hogy a koronát az oltárra kell tenni, hogy az égnek erejével feltöltessék. A királynak mezítelenül kell feküdnie az oltár alatt, s a beavató szerszám által olyan típusú energiát kap, amely rendkívüli tulajdonságokkal ruházza őt fel, de akár kárt is tehet benne. A korona mint egységes egész egy programot hajtott végre. A nemzet szempontjából tehát a koronának roppant nagy szerepe volt; aki király szeretett volna lenni Magyarországon, tudatosította, hogy csak a korona által lehet azzá, ezért mindent megtett, hogy a koronát megszerezze. II. József és köre, amely főleg szabadkőművesekből állt, tisztában volt azzal, hogy a korona megváltoztatásával komoly tragédiákat idézhet elő a magyar nemzet életében. Csathó szerint itt az ideje, hogy visszaállítsák a magyar nemzet számára készült eredeti programot. Ennyi tömören a magyar koronával foglalkozó legeslegújabb elmélet. A fentebb említettek alapján most már magyarázatot kaphatunk az 1848—49-es szabadságharc bukására, Trianonra, a II. világháborúban való tragikus részvételre, '56-ra. Ám ha elfogadjuk Csathó Pál és munkatársai elméletét a korona átprogramozásáról, ugyan mivel magyarázzuk a tatárdúlást, a mohácsi vészt vagy a 150 éves török uralmat? Persze lehet, hogy azokban az időkben nem tartották be a koronázási rítusokat, bár azokat ebből a szempontból valószínűleg még senki sem vizsgálta. Reméljük azonban, hogy ezek után akad bátor és kíváncsi vállalkozó, aki alapos kutatómunkával előbbutóbb a felvetett kérdésekre is kielégítő magyarázatot talál. (melaj) Slovpressfoto ’93 Nem kis hiányérzettel távoztam az 1993-as év legjobb sajtófotóinak kiállításáról. A pozsonyi Focus Galériában megrendezett tárlat megnyitóján Ján Lofaj, a Szlovák Újságírószövetség fotóklubjának titkára a kiállítás szerényebb voltát, s az ezzel járó minőségi változást azzal magyarázta, hogy kevesen küldtek anyagot, így csak abból válogathattak, ami beérkezett. A négy kategórián kívül (aktualitás, portré, történet, hétköznap) kiosztották még a fődíjat és a Szlovák Fényképészek Szövetségének díját is. A fődíjat egyenletesen magas színvonalú munkájáért Jozef Baran (Pravda) kapta. Fenntartásaim jórészt az aktualitásportré kategória kiállított képeire vonatkoznak, amelyeknél szerintem a politikai hovatartozás deklarálása, és nem a művészi megítélés volt a döntő. A jó értelemben vett profizmus nem egy fotós esetében önismétléssel és semmitmondással társul; a szellemeskedés nem pótolhatja a humort, a hatásvadászat pedig néhány esetben százalékban is lemérhető. A politikusok portréi mellett jóval kisebb számban láthatunk néhány művészportrét (például Jozef Kroner színészét és Karel Kryl énekes portréját). Jól sikerültek Alan Hyža sportfotói (aktualitás). Az előbb említett két csoporton kívül sokkal színesebb, tematikailag változatosabb a hétköznapok és a témául választott történetek képi megjelenítése. A hétköznap-kategória első díját Vlado Martinka (Pravda) szlovákiai életképek-sorozata kapta. Jozef Baran II. díjas sorozata, a Kijev — a kapitalizmus építésének hétköznapjai című ciklusát jóval erőtlenebbnek tartom, amely egy ötlet négyféle változatát illusztrálja. A történet-kategória első díját Milan Gross: Zsák a foltját... Ján Kuchtának (Smena) ítélte a zsűri Öt perccel leszállás előtt című sorozatáért. A sorozat képei a cselekmény drámaisága ellenére megmaradnak a dokumentatív-leíró szinten. A megszokottól eltérő, hatásosabb a fiatalabb korosztályt képviselő Milan Gross szociofotósorozata, az Éjféli cowboy, amely ebben a kategóriában a második díjat nyerte el. A privigyei fotós egyedül képviselte a pozsonyi kollégák között a vidéki lapokat. Csak remélni lehet, hogy az elkövetkező évek változást hoznak majd ebben a műfajban is, s hogy a szlovák sajtófotó fiatal képviselői felzárkóznak a méltán híres és elismert fiatal szlovák művészfotó-generáció képviselői mellé. OROSZ MÁRTA Vladimír Martinka: Szlovákiában szlovákul! (Na Slovensku po slovensky!) 18 A HET
