A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-04 / 10. szám
KRONIKA Településlexikon MAGYAROK NYOMÁBAN — DUNASZERDAHELYI JÁRÁS SOMORJA (Šamorín) A Dunaszerdahelyi járás legtöbb írásos emlékkel rendelkező települése; mezőváros, volt járási székhely, sőt, történelme során szabad királyi város is. E gazdag történelmi múltra visszatekintő város nevével először egy 1285-ből származó oklevélben találkozunk Villa Sancte Marie alakban. Egyházát azonban már egy 1238-ban kelt oklevél említi ecclesia Sancte Marie néven. A XIII. századi falualapítások számos esetben a védőszentek tiszteletére emelt templomok építésével kapcsolódtak egybe, s több esetben a falut e templom védőszentjéről nevezték el; s ha a templomot Szent Mária tiszteletére emelték, mint ez Somorja esetében is történt, akkor a falu a Sancta Maria — Szent Mária (Zenthmaria) nevet kapta. Nevének további megjelenési formái: 1287- ben Zenthmaria, 1293-ban Zenthmarya, 1390- ben Villa Marie, illetve Samaria, 1397-ben Zenthmarja, 1399-ben Zenthmaria, 1406-ban Sand Marien, 1411-ben Sendmarey, 1436-ban Samaria, illetve Zenthmereyn, 1513-ban Samaria a.n. Zenth Maria, 1526-ban Zamaria, 1567-ben Sumarein, 1736-ban S(ancta) Maria, Somorja, Sumarein, illetve Schomorin, 1786- ban Samarja, Somorein, illetve Ssamorin, 1920-ban Šamorín. Az 1285. évi oklevél egy Arnold nevezetű plébánost említ "Szentmária falvából" — az oklevélben: de villa sancte Marie —, aki a pozsonyi káptalan nevében járt el. Ez idő tájt mint királyi birtok szerepel. Két évvel később IV. (Kun) László kiveszi a községet a pozsonyi várbirtokok közül, és — a "Zenthmaria nevű lakott földet” — Sándor fia Károly pozsonyi várispánnak adományozza. A kialakulófélben levő település, illetve faluközösség azonban nem sokáig maradt magánföldesúri kézen, mert hat évvel későb, 1293-ban, III. András újra visszaveszi a pozsonyi várbirtokok közé, s a város polgárainak adományozza a Marcsamagyar nevű földet. Ezzel az okirattal kezdődött a város gazdag középkori levéltára, amely egy múlt századi közlés szerint 48,1938-ban azonban már csak 34 középkori okiratot őrzött. Az elkövetkező két évszázad alatt kiállított adománylevelek arról tanúskodnak, hogy a Mária-templom környéki települést az uralkodók következetesen fejlesztették. 1318-ban Erzsébet királyné Barlabás földjét adományozta Somorjának, 1328-ban pedig a város révjogot nyert a Dunán, ami komoly jövedelemhez juttatta. 1405-ben Zsigmond király vámmentességet biztosítottt Somorjának. A város fejlődését és polgárainak gazdagodását hathatósan segítette a Zsigmondtól 1411-ben kapott, évenként két országos vásár tartására jogosító, engedély is. 1415-ben Zsigmond a várost szabad királyi várossá tette. Ettől kezdve már Somorja is rendelkezett mindazon jogokkal, amelyekkel Pozsony. Ez a rang azonban nemcsak előnyökkel járt, hanem azzal a kötelezettséggel is, hogy a várost falakkal és védőárkokkal kellett megerősíteni. Visszalépve a XIV. századba, meg kell emítenünk az 1397-ben és 1399-ben kiadott okleveleket, melyek a zenthmariai civisekről és királyi hospesekről tesznek említést. Ez utóbbiak bizonyos kiváltságok fejében megtelepült polgárok — nyilván németek — voltak. Erre főként az a körülmény utal, hogy a XV. századtól kezdődően a város német neve (Sendmarey) is rendszeresen feltűnik az okiratokban. A Mária-templom körül kialakuló Zenthmaria falu — a XIV. század vége felé már mezőváros — tehát fokozatosan jelentős számú német telepest fogadott be. A nyelvükben elkülönülő két lakócsoport két polgári közösség kialakulását idézte elő; éspedig az eredeti faluhely magvában összpontosuló, kiváltságokat kivivő német és a település peremére kiszoruló, de a későbbiekben erősen gyarapodó magyar lakosság körét. Ez az elkülönülési folyamat a XIV. század végén már tagadhatatlan, hiszen a magyar lakosságnak saját temploma és papja is volt, s mintegy párhuzamosan egy új községet alakítottak Szentmária mellett. Ezt az állapotot tükrözi az 1390. évi oklevél is, melyben már a Zenthmaria mellett kialakult magyar falu nevét is megismerhetjük; a falu a Samaria nevet viseli. E két város határozottan elkülönített városi igazgatással bírt. Az oklevélben, amely Pozsony vármegye plébániáit sorolja fel következetesen, a mai Somorjáról két külön ízben esik szó: először a samarjai Szent György-templom rektoráról — (rector ecclesie) de S. Georgie in Samarie —, másodszor pedig a szentmáriafalvi templom rektoráról — (rector ecclesie) de Villa Marie. A felsorolás tehát két különböző településről szól: az egyik, mint az okirat is mondja, Samaria, ahol a Szent Györgyről elnevezett templom áll, a másik Villa Marie, azaz Máriafalva, ahol pedig a Szent Máriáról elnevezett egyház áll. Ez utóbbi gótikus stílusú templom a mai napig áll; a templomot 1789-ben, II. József idejében a kormány átengedte a református egyháznak. A Szent Mária falu, majd mezőváros következésképpen a mai kálvinista templom környékén állt. A mai Somorja tehát két település, a Zenthmaria és a szintén önálló plébániával bíró, feltételezhetően önálló önkormányzatú Samaria összeolvadásából keletkezett. E két település egyesülésére vagy egyesítésére feltehetően 1415-ben került sor, amikor is Zsigmond Somorját királyi városi címmel ruházta fel. Ettől az időponttól kezdődően a Zenthmaria név végleg eltűnt az okiratokból, s helyére a latin és a magyar oklevelekben a Samaria lép; a város német neve azonban továbbra is a régi Zenthmaria név német változata, a Sendmerei maradt. A XVIII. századtól kezdődően pedig már Somorja nevének szlovák változatával is találkozunk: Schomorin, illetve Ssamorin alakban. Zsigmond azonban, mint fentebb láttuk, nemcsak különböző adománylevelekkel és kiváltságokkal látta el Somorját, hanem több ízben személyesen is meglátogatta a várost, s itt országos ügyeket is intézett és adott ki királyi intézedéseket: mint az 1411. október 15-én és 1425. március 6-án itt keltezett okleveleket. Zsigmond szabadalmait Albert, majd 1450-ben Hunyadi János kormányzó is megerősítette, s ez utóbbi még vámmentességet is adott a város lakosainak. Fia, Hunyadi László is megerősítette Zsigmond és Albert szabadalmait, 1456-ban átírva azokat, sőt, különböző oltalomlevelekkel ki is bővítette. 1461-ben Mátyás király a szapi praediumot adományozta a városnak, és szintén megerősítette elődei szabadalmait. Somorját Mátyás is meglátogatta: 1466. november 9—10-én. II. Ulászló szintén megerősítette elődei szabadalmait, de az országban beállt politikai változások következtében kénytelen volt a várost elzálogosítani a Szentgyörgyi és Bazini grófoknak; ez 1492-ben történt. Ezzel Somorja elvesztette királyi városi jogait, minek következtében a virágzó város élete erősen hanyatlani kezdett. Pozsony város polgárai sem nézték jó szemmel az erős vetélytársat, s csak az alkalomra vártak, hogy lecsapjanak a városra. 1513-ban úgy érezték, hogy ez elérkezett, s a királyi szabadalmak alapján magtartott somorjai vásár alkalmával a pozsonyi iparosok, polgárok és kereskedők megrohanták a várost, betörték a házak kapuit, s elrabolták a vásárra felvonult kereskedők kirakott portékáit. Egyéb károk is érték a várost. 1516-ban tűz pusztította el házainak nagy részét, majd a rákövetkező évben bekövetkezett szárazság következtében olyan éhínség és nyomorúság sújtotta, hogy II. Lajos kénytelen volt a város lakóit mindenféle adózás alól felmenteni. Ez az 1517. évben keltezett oklevél tizenkét évre szóló mentességet biztosított, s még ebben az évben megerősítette az eddigi szabadalomleveleket is. 1518-ban oltalomlevelet kaptak tőle, 1519-ben pedig engedélyezte a városnak régi pecsétje használatát. II. Lajos is járt Somorján, bizonyítja ezt 1526. január 3-án itt keltezett két levele. A királyi kegy azonban nem sokkal később elfordult Somorjától, s a királyi akarat megfosztotta a várost évszázadokon át szerzett jogaitól, s királyi birtokként a pozsonyi várhoz csatolták. 1527-ben Somorja meghódolt Ferdinándnak, és letette a hűségesküt. Ekkor Ferdinánd megerősítette elődei szabadalmait, 1534-ben pedig a somorjai vásárokat látogatók számára királyi oltalomlevelet bocsátott ki. Rudolf 1538. január 4-én kelt levelében visszahelyezte a várost régi jogaiba, 1545. november 20-án kelt oklevelében pedig a sóra adott a somorjaiaknak vám- és harmincadmentességet. Az 1553. évi portális összeírásban 110 portával szerepel, 1588-ban azonban már csak 69-cel. Nem kerülték el a várost a török pusztításai sem, főként Győr eleste után gyakren keltek át a Dunán a portyázó török rablócsapatok, s okoztak mérhetetlen szenvedést, míg Pálffy Miklós és Schwarzenberg Adolf a töröktől vissza nem foglalták Győrt. Az itt és a török háborúban szerzett érdemei elismeréséül kapta meg Pálffy Mikós a török kiűzése után Pozsony vármegye örökös főispánságát, s a pozsonyi váruradalomhoz tartozó birtokokat, közöttük Somorját is. Az 1541-ben Buda ostrománál megsebesült Roffendorf fővezért Bécs felé menet Somorján érte utol a halál. 1683-ban a Bécs alól visszavonuló megvert török sereg a várost kifosztotta, és felgyújtotta. 10 A HÉT
