A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-24 / 8. szám - 1994-02-18 / 9. szám
HÍRMONDÓ VEDEKEZES A BETÖRÖK ELLEN Aki olvassa az újságok rendőrségi krónikáit, tudja, hogy a betörők és a rablók fantáziája kiapadhatatlan. Egy magát megnevezni nem kívánó autótolvaj egyik napilapunknak nyilatkozva állította: nincsen olyan autó, amit ne lehetne ellopni. Ezt igazolni látszik az a tény is, hogy minap a szlovák főváros villanegyedéből szinte a tulajdonos ablaka elől loptak el egy kormányzárral, elektromos riasztóval felszerelt négymillió koronát érő BMV-ét. A lakásbetörések esetében is hasonló a helyzet. Tavaly saját szememmel láttam egy olyan lakótelepi lakást, ahonnan a bútorokat, szőnyegeket, elektronikai cikkeket, sőt még a vízcsapokat is elvitték. Mindez fényes nappal történt. A szomszédok otthon voltak, de csak azt hallották — saját bevallásuk szerint —, hogy a szomszédban valaki hangosan bömbölteti a rádiót. Mi hát a megoldás? Hogyan védekezzünk a betörők ellen? A Pozsonyban működő Setech Kft. riasztókat és egyéb, vagyonunk védelmére alkalmas eszközök forgalmazásával foglalkozik. Földes László, a kft műszaki igazgatója elsőként a véleményét mondja el arról, hogy milyen nálunk a lakások, autók, egyéb ingatlanok és ingóságok védelme. — Gyakorlatilag a védelem még messze nem felel meg annak, amilyennek lennie kellene. Ahhoz, hogy az ember biztonságban tudja vagyontárgyait, fontos mind a mechanikai, mind az elektromos védelem. Pszichológiailag nagyon hatásos a sziréna. De ha csak ez van, a betörő még bejuthat a lakásba, és néhány értékes dolgot elvihet. Ha megszólal a sziréna, és az illetőnek még a mechanikai védelem is az útjában áll, szinte kizárt, hogy jut ideje a rablásra. Leghatásosabb módszernek a szomszédokkal való megegyezést tartom. Ebben az esetben nagyon hatásos védelemnek bizonyul a sziréna. Sajnos, sokszor előfordul olyan eset, hogy a sziréna percekig szól, a betörő ezalatt nyugodtan kirámolja a lakást, és a szomszédoknak még csak eszükbe sem jut a rendőrség értesítése. — Gyakran hallani, hogy egy-egy autóban hosszan szól a riasztó, és nemhogy a szomszéd, de még a tulajdonos sem siet a járműhöz. — Az autóknál más a helyzet. A piacon az utóbbi időben nagyon elterjedtek az olcsó és a megbízhatatlan riasztók. — Volt már arra példa, hogy valakinek felszerelték a riasztót és röviddel utána kirabolták a lakást? — Arra már akadt példa, hogy betörtek a lakásba, megszólalt a riasztó, de a tolvajoknak még volt idejük, hogy néhány tárgyat elvigyenek. Természetesen ez nem történt volna meg akkor, ha van megfelelő mechanikus védelem. Az viszont még nem fordult elő, hogy a riasztót — amelyet mi előzőleg felszereltük — sikerült volna kiiktatniuk. — Milyen garanciákat vállalnak? —Tizenkét hónapos teljes mértékű garanciát vállalunk. Utána évente kell revíziót végezni, ám ezt a tulajdonos is meg tudja csinálni. Az általunk forgalmazott riasztók már olyan tökéletes kivitelezésűek, hogy körülbelül öt—hat évig kell működniük karbantartás nélkül. — A bűnözés növekedése gondolom, kihatással van a munkájukra. — Szerencsére a cégünk forgalmának növekedése jóval gyorsabb ütemben halad, mint a bűnözés növekedése. Négy—öt évvel ezelőtt még jóval kevesebb vállalat volt, mint ma és az emberek vagyona is kisebb volt. Most sok a magáncég, az emberek is nagyobb vagyonnal rendelkeznek, így szükség van a munkánkra. Véleményem szerint ezen a téren a piac telítettsége még messze van. — Tehát kevés a konkurencia... — Van konkurencia. Sokan foglalkoznak riasztók és vagyontárgyak őrzésére, védelmére alkalmas eszközök forgalmazásával. Úgy gondolom, hogy a vásárló, az ügyfél dönti majd el, melyik cégnek van létjogosultsága. — A kft 1991-ben kezdte meg működését. Ekkor minek alapján döntöttek úgy, hogy ilyen jellegű tevékenységbe fognak? — A céget hárman hoztuk létre. Mind a hárman elektromérnökök vagyunk, és már régebben vállalkoztunk, egyenként. 1991-ben úgy döntöttünk, hogy konzorciumba tömörítjük vállalatainkat, majd ebből alakult ki a kft. Biztonságtechnikával először egy budapesti kiállításon találkoztunk. Ott tanultuk meg gyakorlatilag azokat a technológiai folyamatokat, amelyek elengedhetetlenül fontosak a riasztók felszereléséhez. Nálunk riasztókat korábban csak a rendőrség telepített és kizárólag a Tesla Liberec által gyártott készülékeket. Ezek viszonylag drágák és csak nagyobb bankok, középületek felszereléséhez voltak alkalmasak. 1991-ben kezdtek betörni a hazai piacra a külföldi riasztók, amelyek olcsóbbak és ugyanolyan megbízhatóak voltak, mint a Tesla Liberec által gyártottak. Mi korán megtanultuk ezeknek a riasztóknak a felszerelését. — Önök magánlakásba is szerelnek riasztót, vagy csak középületekbe? — Mi inkább kisebb középületek, magánvállalatok helyiségeibe, lakásokba szerelünk riasztót. Az árfekvésünk is ennek a kategóriának felel meg. — A jövőben tervezik a cég bővítését? — Mindenképpen bővíteni szeretnénk a szerelőgárdánk létszámát. Eleinte mi magunk szereltük fel a riasztókat, jelenleg a kft-nek nyolc alkalmazottja van. Egyelőre húsz főre emelnénk a cég munkatársainak létszámát, de a jövőben — az igényeknek megfelelően — esetleg további bővítésről is lehet szó. KAMONCZA MÁRTA Prikler László felvételei A HÉT 9