A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-24 / 8. szám - 1994-02-18 / 9. szám
Háromból kettő... Holtponton a gyermekáldás — látogatóban Nyitragesztén "Legyen szólónk bó gyümölcsös, bó termést adó földjeinkben megteremjen mind mi tápláló, boldogság lakjék velünk minden szükségeinkben..." {Ünnepnapi könyörgés) Brathová Emília irodavezető és Gál Erzsébet polgármester asszony Lent: A gesztet folklórcsoport Akik figyelemmel kísérték az utolsó demokratikus parlamenti választásokat, észlelhették, hogy a Nyitrai járásban majdnem ezer szavazatot kapott az MPP, ám a választók zöme a magyar és vegyes ajkú falvakban az MKDM, az Együttélés és a Magyar Néppárt koalícióra adta le szavazatát. Mindezek Nyitragesztére való kiszállásom alkalmával jutottak eszembe, amikor Pogrányban, Alsóbodokon és Gesztén is, a régi — villanypóznákra ragasztott —, választási plakátok kissé már elmosódott szövegét véltem felfedezni... A régi krónikák szerint 1644-ben a portyázó török a falu lakosságának nagy részét rabláncra verte és elhurcolta. Am az 1664-es évből fennmaradt török adólevelekből tudjuk, hogy Gesztén 23 fejadófizető személy és 19 háztartás volt. A legutolsó népszámlálás adatai szerint a községnek 402 lakosából 367 személy vallotta magát magyarnak, a januári beiratkozásnál 3 gyermeket vezettek be az elsősök közé, abból ketten magyarba jelentkeztek... Ámde ne vágjunk a dolgok elé, egyelőre még csak ott tartunk, hogy a Nyitráról fél tízkor induló busz, hangulatos, melengető napsütésben döcögött velünk Alsóbodok felé, mert Nyitragesztére csak úgy jutunk el, hogyha Pogrányból először Bodokra megyünk, majd onnan vissza, és Pográny szélén elkanyarodik velünk a jármű Geszte felé. A határban emberek dolgoztak, a keskeny parcellákból úgy gondolom a sajátjukat művelték, sőt, egy kukoricásban most, januárban törték a kukoricát, nyilván a fácánok bánkódnak majd a betakarított csemege után. Bevallom, Gesztén valamikor 1974 nyarán jártam utoljára, így hát jól esett — a pogrányi dombokon áthágva — megpillantani a "Gesztéi patak" völgyében meghúzódó falucskát. A buszból velem együtt kiszálltak néhányan, de hamar szétszéledtek az emberek, ám nem szorultam eligazításra, hiszen egykoron gyakran megfordultam a Hajabács tanító házaspárnál: Baltazár (Szentpéterről származott) volt az igazgató, a magyar osztályokat tanította, felesége pedig szlovák asszony lévén (felsőelefánti illetőségű), a szlovákba jelentkező gyerekeket oktatta, de jól beszélt magyarul, ismerte a népszokásokat, kultúrműsorokat szerveztek, színdarabokat tanítottak. A nyolcvanas években az iskola megszűnt, a tanító házaspár elköltözött a faluból, azóta a gyerekek Bodokra, illetve Pogrányba járnak a magyar osztályokba... A községi hivatalban Gál Erzsébet polgármester asszony fogadott, feltűnt, hogy az irodavezető szlovákul fogadta köszönésemet. Mint megtudtam, Brathová Emilia —vagy harminc esztendeje Árvából jött feleségnek a zoboraljai kis magyar községbe, de félig cseh származású. — Hogy' érzi magát a magyarok között? — kérdeztem. — Most már Nyitrán lakunk, de mindenkinek mondom és ajánlom, hogy nem ártana, ha vegyes házasságban, akár háztartásban élnének, akkor megtanulnák egymást becsülni, tisztelni. Nekem nagyon jó magyar ember volt a férjem, sajnos meghalt, de ugyanazt mondhatom az anyósomról és az egész rokonságról. Gyakoriak itt a vegyes házasságok, de az emberek békében élnek, a politikusok szítják az ellentéteket! — mondta a beszédes szlovákcseh asszony. A polgármester asszonyt már évek óta ismerem, de mélyebb kapcsolatunk 1989 után kezdődött, amikor bekerültem a Csemadok TV választmányába, illetve a rendkívüli járási konferencia elnökévé választott. De arról, hogy miként indult az MPP színeiben a választásokon, amikor a Zoboraljára az MKDM és az Együttélés támogatása volt jellemző — még nem beszélgettünk. — Az FMK volt az első magyar politikai szerveződés és fiataljaink Brath Zoltánnal az élén nyomban mozogni kezdtek. Ám nemcsak Gesztén, hanem Bodokon, Pogrányban és különösen Kolonban vert gyökeret az FMK, az MPP elődje. Az Együttélés és az MKDM csak később szerveződött, valahogy nem akartam gyorsan kabátot cserélni, maradtam az első mozgalom, illetve párt mellett. Az emberek megértették és rám szavaztak. — A polgármesteri teendők mellett marad idő a kultúrára is? — A Csemadok alapszervezetének elnöke, de a területi választmány vezetőségének is tagja vagyok. Azonkívül szervezzük a folklórcsoportot, de mellettünk működik a gyermekcsoport is. Sajnos színdarabot már kilenc éve nem játszottunk. Egyszerűen nincs kivel, a magyar fiatalok Pozsonyban, Komáromban, Újvárban és más helyeken tanulnak. Csak a hétvégeken látogatnak haza, de akkor is tanulással töltik az időt. Látom a lányomon, Pozsonyban a Duna utcai gimnáziumban tanul. A szlovákok, pontosabban azok, akik szlovák iskolába jártak, arra hivatkoznak, hogy nem tudnak irodalmilag magyarul, tehát a magyar kultúra már nem az övék, de még a szlovák sem. — Hány elsősük lesz? — Nekünk egy sem, mert nincs iskolánk, de értettem a kérdést, tehát jövőre a három elsősből ketten: Molnár Ildikó és Kazán Péter az alsóbodoki magyar kisiskolába jár majd. — Hallottam valamit a Nyitra város és vidéke alapítvány támogatásáról... — Igen, a nevezett alapítvány kuratóriumának tagja vagyok. Levelünket megküldtük az iskoláknak, hivataloknak, óvodáknak és szülői közösségeknek, amelyben felvázoltuk elképzeléseinket. A lényeg az, hogy minden magyar osztályba lépő elsős tanulót, a tanszerek vásárlására 200 koronával támogatunk, de vállaljuk a bejáró tanulók útiköltségének megtérítését is. Egyelőre még nem tudjuk mennyi pénz kell majd az útiköltségekre, de a Gesztéről Bodokra, Bodokról Pogrányba, Kolonból és Zséréről, Lédecről Gímesre, valamint Nyitracsehiből Nagycéténybe, vagy Nyitráról valamelyik környékbeli magyar iskolába járó gyerekek útiköltségeit fedezzük. De szó van arról is, hogy a Bábindali, Kalászi és Verebély környéki magyar gyerekeket busszal szállítják majd a legközelebbi (Nagycétény) magyar iskolába, ez azonban még távlati terv, reméljük hamarosan megoldódik! — Miből élnek az emberek, visszakapták földjeiket? — Az élet egyre nehezebb. Községünkben a munkanélküliek száma harminc körül mozog, ami mondhatnám sok ebben a kis faluban. Az építkezések is ennél fogva lassabban folynak. Egy új utcasort kezdtünk, ahol öt ház már áll, egy lakható is, de egyelőre újabb érdeklődők nincsenek, ami a mostani árviszonyok és kedvezmények megszűnése után érthető is. Komolyabb gazdának Brath Gyula tekinthető, aki 10 hektár saját földje mellé még bérel további tíz hektárt. A kerteket, kisebb területeken, 1—2 hektárt visszakaptak az emberek, de azt mondják, hogy 20—30 ár földért nem érdemes az irodákat bújni és az illetékeket fizetni. Pedig nagy kár, mert ha a föld nem lesz névlegesítve, akkor az államé marad. Az állam "bácsi" pedig tudni fogja, hogy mit kezdjen a földjével. — Az emberek közösségi élete, vonzódása? — A közösségi élet fogalma, de inkább a tartalma is az elmúlt négy-öt év alatt megváltozott. De számítani lehet az emberekre. Például tavaly újítottuk fel templomunkat. Licskó Bálint atya felszólítására és a mi kérelmünkre is adakoztak, de személyesen is bekapcsolódtak a munkákba. Az elmúlt esztendőben nagyon szép ünnepség volt a szőlőhegyen, az Orbán-szobor szentelésén, amelyet Brath Mihály állítatott. Talán majd áldást hoz, de nagyon jó lenne, ha "gyermekáldást" is hozna, mert a Zoboralján — nemcsak Gesztén —, bizony hamarosan hiányozni fog az utánpótlás, a felnövekvő nemzedék, akinek örökségünket, néphagyományainkat átadhatnánk... Nyitragesztóről távozóban, a csillogó napsütésben megszépült a táj. Nyugat felől a Zobor hegy csúcsai, keletről a gímesi Forgáchok sasfószke integetett felénk. A környező dombokon pedig a szőlőskertek várják a tavaszi ébredést. MOTESIKY ÁRPÁD
