A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-09-17 / 38. szám
OTTJÁRTUNK Mátyás király fája és Pálffy János könnyei A fák, különösen a nagy öreg fák tisztelete évszázadok múltán is megmaradt bennünk, noha manapság már kevesen gondolunk arra, hogy ez a tisztelet még az ősi pogány időkből való. Őseink az öreg "szent fák" alatt tartották szertartásaikat. Az öreg fák pogány tisztelete még a kereszténység felvétele után is tovább tartott, amire Szent László királyunk úgy reagált, hogy törvényileg tiltotta a szent fák alatti áldozást. Sok olyan fáról tudunk, amelyről úgy szól a rege, hogy egykoron Mátyás király vagy Rákóczi pihent meg alatta. A bajmóci öreg hárs története azonban nem legenda, lombos koronája alatt egykoron Mátyás királyunk pihengetett. A lombsátor alatti pihenésen túl Mátyásnak öröme telhetett a fürdőzésben és az erdők rengetegében megbúvó vad űzésében is. Megmaradt okmányok bizonyítják állításunkat; az egyiken a keltezés helyén az alábbiakat olvashatjuk: "sub tilia nostra bajmociensi", ami magyarul annyit jelent, hogy az oklevél "a mi bajmóci hársfánk alatt" kelt. Mátyás halála után (1490) a bajmóci várat utóda, Korvin János örökölte, aki Poky Pétert nevezte ki a várnagyi tisztségbe. Am Poky Péter nem bizonyult hűséges alattvalónak, Korvin Jánost orvul el akarta tenni láb alól. Mártonvölgyi László, a Nyitra völgyének legendáit alaposan ismerő nyitrai író így írt erről: "Korvin János az első nap fáradalmai után első sétája a fürdőbe vezetett, hogy sajgó lábára gyógyírt találjon. Gondtalanul lépegetett a fácános fövenyén, ám egyszeriben riadtan visszahökkent: az • A bajmóci kastély madártávlatból egyik bokorból puskacső meredt felé. Éppen jókor ugrott félre, a lövés máris eldördült. Ha egy kicsit megkésik, holtan marad a fövenyen, Korvin János nem volt gyáva ember. Az orgyilkosra vetette magát, kicsavarta kezéből a fegyvert, még mielőtt a másik lövését leadhatta volna, s legyűrte. Meglepetten ismerte fel az alattomos gyilkosban »hűséges« várnagyát." A történet folytatása egyszerű, a merénylőt vasban Budára szállították, ahol Ulászló királynál más bűnei is kiderültek, majd beteljesült rajta a legendabeli koldus harmadik átka, kegyetlen halállal halt... • Mátyás király fája Ezúttal azonban nem a legendák keltették fel bennem a bajmóci vár, fürdő és állatkert iránti érdeklődést, hanem egy újságcikk, vagy inkább rövidke hír arról, hogy veszélyben a hétszáz éves hárs, Mátyás király fája, amelynek magassága egykoron 28 méter volt, átmérője pedig 12 méter. Az újsághír szerint az idei nyári viharok kárt tettek benne, ágát letörték, az öreg fa gyors beavatkozásra szorul. Első dolgom volt, hogy alaposan körbejárjam Mátyás király fáját és néhány felvételt is készítettem róla. Ám sem a helyszínen, sem a fényképeken a vihar utáni nyomokat, letört, megsérült ágak csonkjait nem találtam. Helyszínelés közben alaposan kinyitottam a szemem, de megkérdeztem a fával szemben, majdnem az árnyékában kupeckedő árusokat is, hogy tudnak-e valamit a fát ért "inzultusról". Csodálkozva és nem kis megrökönyödéssel bámultak rám, de kijelentették, hogy a fával az idén az égvilágon semmi sem történt... Utána elindultam az állatkertbe. Érdekesek a ragadozó nagymadarak, de a mellettük levő tavacska vízivilágának a látványa sem lebecsülendő. A jegesmedvék játéka is vonzza a közönséget. A majomketrecek üresek voltak, de bent, a pavilonban — üvegen át — megpillanthattuk a dinnyét falatozó majmokat. A struccok, kenguruk, antilopok, tevék domboldalban épült kifutói és a hiúzketrecek majdnem üresen tátongnak, az állatok a kiadós augusztusi melegben megbújtak hűs rejtekeikben. A bandukoló lovacskák körül a gyerekek apraja-nagyja tolong kíváncsian. A gyerkőcök huszár módjára, de kissé megilletődve ülik meg a lovacskákat, mert ugye ezek mégsem azok a falovacskák, amelyeken a körhintán szoktak ülni búcsúkor. Az egyik gondozótól kérdezem, hogyan állnak anyagilag? "Megvagyunk — mondja, majd hozzáfűzi — élünk, de fejlesztésre, esetleg új állatok vásárlására nincs pénz." Hová lettek a bölények? — "Hová lettek?" — kérdezett vissza. De kanyarodjunk vissza a bajmóci várhoz, amelynek termei, bútorai és festményei csodálatos módon megmaradtak, átvészelték az idők és korok változásait. Az utolsó várúr, Pálffy János gróf igazi műgonddal, a legjobb mesterekkel építtette, szépíttette a várkastélyt, gyűjtötte műkincseit. Kitartó ember volt, gondosan ügyelt mindenre. A látogatók legtöbbje manapság a könnyező Pálffyszarkofág "csodájára" kíváncsi. Azt beszélik, hogy az utolsó várúr, akivel a Pálffyak évszázados várurasága véget ért, a múltat siratja. Pálffy János temetése nem mindennapi módon történt, felelevenítésére ismét Mártonvölgyi Lászlót hívjuk segítségül: "A Pálffy-sarj utolsó bajmóci ura, Pálffy János gróf különös külsőségek között tért meg a túlvilágra. Mintha utolsó útján is fel akarta volna idézni a középkor komor szépségeit, ahová az utolsó várúr családfája a mából visszanyúlt. Éjszaka temették, koporsóját hat fekete ló vontatta az állomásról Bajmócra s a gyászmenetet kísértetiesen lobogó fáklyasor követte kétoldalt: a vár szolgaszemélyzete. A misztikus menet körüljárta az ősi várfalat, majd az utolsó várurat elhelyezték a szarkofágba." Bajmóc történelmi értékei mellett gyógyvizei sem lebecsülendők. A fürdőt és a várat nyugat felől kürülölelő Kis- Magura erdőkoszorúja pompás látványt nyújt Privigye felől és a Nyitra völgye minden irányából. Az idei nyár is bizonyította, hogy Bajmócot a kirándulók, turisták, üdülők és gyógyulni vágyók a ránk nehezedő terhek ellenére is felkeresik és szeretik. Motesiky Árpád
