A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-12-24 / 52. szám
EGTAJAK KRÚDY GYULA A magyar betegség Két testvér lakott Módon. Mégpedig ikertestvérek — még ha nem is hinné el valaki, hogy még manapság is vannak ilyen ritka emberek. Ubul, az ikrek egyike nevetgélve, jóreménységben, tündéri kedvben töltötte életét; nem volt olyan szürke nap a héten, amikor néhányszor fel ne kacagott volna, hogy darab ideig rengett körülötte minden. Hahotázott talán akkor is, ha csak a sarkantyúja akadt össze. Félelmetesen jókedvű ember volt. Nem szült anya olyan szomorú teremtményt, aki elbúsíthatta volna. Mindig olyan lendülettel fogott neki a kacagásnak, mintha akkor kezdene kacagni először életében. S e mellett az életmód mellett sem hízott el. Igen jóravaló, rendes úriember volt, akiről a lakosság névjegyzékében úgy emlékeztek meg, mint rosszmódi földbirtokosról. Mert két Mód volt a Tisza két partján. Jómód és Rosszmód, amint ez néhol szokásos a Felső-Tisza mentében, ahol a falvak távolról is szerették egymást. A túlatiszai Jómódban Ubul ikertestvére lakott, bizonyos Ulrik, akit szülei éppen ezért kereszteltek erre a névre, hogy ne akadjon hozzá hasonlatos nevű gyerek messze környéken. Bogaras emberek voltak az öregek. Mindenképpen szerettek volna kitűnni abból a hétköznapi társadalomból, amely a magyar nemzetet jelenthette valaha. Ulrik jómódi lakos volt, és ugyancsak földesúr lett volna, ha ráért volna bármely foglalkozásra a betegségen kívül. Passzionátus beteg volt. Minden könyvet, akár álmoskönyvet is meghozatott, amelyekből betegségekről olvashatott. De tudta a beteg embernek való imádságokat is, mert minden orvosi tudománya mellett: vallásos ember volt. Végeredményben mégis a Jóisten a legjobb orvos, aki minden betegséget orvosolhat, amelyekből rendszerint négyféle volt Ulrik házánál. Szív, tüdő, gyomor és máj voltak a rendes betegségek. De ha némelyik darab időre kifáradt az orvosságokkal való küzdelemben, és látszólag meggyógyult: nyomban új betegség lépett a régi helyére. Itt volt tartalékban a vese, itt volt a főfájás, itt volt a nyaknak megmerevülése, itt volt a sántaság. Néha még a lábon levő körmök is fájtak, hogy Ulrik a világ minden kincséért se nyúlt volna hozzájuk. Ha már egyéb baj nem volt: Ulrik álmában fulladozni kezdett, és rendkívül csodálkozott, hogy másnap felébredt, és volt ereje kiszállni az ágyból. — Nem haltam meg az éjjel — üzente ikertestvérének, Uhuinak Rosszmódba, azzal a bocskoros csónakossal, aki a két testvér között a postási teendőket végezte. Ubul irigylésre méltó nyugalommal válaszolt: A cigányasszony jóslásában bízzon Rik öcsém. A cigányasszony megjósolta, hogy szépasszony miatt fog meghalni. Mégpedig úgy, hogy agyonütik. Az olvasó ezek után azt hihetné, hogy Módon nem történhetik semmi, ami érdemes volna a feljegyzésre: Ubul mindig csak kacagott (még azon is, ha a szomszéd tarka kandúrja ellopta a húst a gazdasszonya konyhájáról, mert ezt a húst, amúgy is azért tette félre a gazdasszony, hogy tőle — Ubultul — csenje)... Ulrik a betegségeit figyelte, amelyek miatt napokig ágyban, kanapén feküdt, hogy mindent pontosan megfigyelhessen (napközben bort ivott, és külön jegyzetet vezetett arról, hogy hányadik pohárnál, milyen fajta bornál, mely körülmények között szokta megrohanni egyik-másik betegsége, a lábkörme akkor kezdett veresedni, tüzesedni és fájni, ha máriapócsi bort ivott); az úgynevezett nagyvilági problémák, amelyek általában az emberiséget érdekelni szokták: nem mulattatták kellően az ikertestvéreket. Holott bizony mulattatták őket, csak éppen a maguk módja szerint. — Mit tenne maga Kossuth Lajos helyén? — kérdezte egy papírcédulán Ubul ikertestvérét, amikor Kossuth Lajos Turinban nagy beteg volt. Az ikertestvér megfordította a cédulát és annak a hátára írta: — Piócákat rakatnék a hátamra, mert a pióca a rossz vért kiszívja. Ubul így válaszolt: — Maga boldogtalan! A nemzeti ügyről van szó, nem a múló betegségről. Betegség nincs a világon, csak akkor, ha az ember maga akarja. Majd más nagyérdekű kérdésről leveleztek: — Mit tenne Farkas Menyhért helyében, aki megütötte a temesvári kislutrit? Ferenc József orvosait hívatnám a betegágyamhoz, mert ezeknek a doktoroknak tudni kell az élet meghosszabbításáról. Újabb levélváltás: — Mit tenne, ha annyi pénze lenne, mint Rotschildnak? — Mindenkit zsidónak tennék meg Magyarországon, mert a pénzemért mindenki zsidó — felelte Ulrik. No, úgy látszik, javul az öreg állapota — mondta nagyot kacagva Ubul, amikor az utolsó üzenetet átvette a postásból —, kezd már okosan is gondolkozni. Előbb-utóbb megérem, hogy megházasodik. Mert az ikertestvérek természetesen nőtlen emberek voltak, mégpedig abból az egyszerű okból, hogy egyik sem akarta "elkezdeni*. Az egészséges Ubul így szólott: — Már csak magam maradok a gondjaimmal, bajaimmal a vagyonkám pusztításával, mert más halandó, még a legjobb asszony se tudna velem együtt nevetni az élet szamárságain. Felfordulok: aztán vége a bálnak. Bolond ember, aki kíváncsi a maga temetésére. — A beteg Ulrik a folyam másik oldalán így vélte: — Szent igaz, hogy néha jó volna egy alkalmatos asszony, akivel meg lehetne beszélni a különböző testi fájdalmakat, amelyek az embert néhanapján előveszik. De olyan jó asszony nincsen a világon, aki az ember helyett csak a legkisebb betegséget is vállalná. Ha csak egy rongyos szédülésről is van szó, amelyről tudom körülbelül bizonyosan, hogy még nem magát a halált jelenti, csak éppen múló rosszullétet, csak éppen egy kis figyelmeztetőt a sok közül, csak éppen egy kis elgondolkoztatót arra nézve, hogy vigyázzunk a tűzzel, vízzel, erőlködéssel, jókedvvel, úttal, kocsmajárással, pendellyel, tervezgetéssel, félálommal, szerdával-szombattal, szűk csizmával, új kalappal, bajuszpedrővel, nagy indulatossággal és az ősöktől örökölt szenvedélyekkel; — csak egy kis ízelítőről volna szó, hogyan hidegedik meg, kavarodik meg, émelyeg meg, szorul meg, fordul meg, szédül meg egy pillanat alatt minden az ember belsejében — mikor a legnagyobb ellenségnél is nagyobb ellenségünk lesz a saját szívünk, szinte harapni tud —, mikor bősz harcra támad ellenünk dédelgetett gyomrunk, szinte megtagadja mindazokat a kedveskedéseket, amelyekkel életünkben őt elmulattattuk, mikor beleinkben szédülni kezdenek a jó falatok, a jó borok, a jó kívánsággal elhelyezett édességek: — akkor sincs olyan asszony, aki csak a legkisebb rosszullétet vállalná helyettünk. Ezért nem érdemes házasodni. Ámde a férfiak fogadkozhatnak, ahogy akarnak, a történelem a legnagyobb jellemeket is leleplezte már: Ulrik és Ubul sorsa kockára dobatott, mégpedig akkor, midőn Csapó Gizella visszatért a Felső-Tisza mentére, hogy itt tovább folytassa az úri famíliák boldogítását. Csapó Gizella ugyanis ama századvégi hölgyek közül való volt, amely hölgyek minden valamirevaló úri családnak a rokonai. Hogyan, miképpen? Csapó Gizella is csak akkor jött rá erre a tudományára, amikor atyja az árvák pénzével Amerikába utazott. Persze, Gizella hozományát is magával vitte. Az egyedül maradott leány ezentúl rokonainál lakott. Itt egy fél esztendőcskét, amott egy karácsonyt, itt-ott húsvétokat. Most éppen a Dunántúlról jött vissza, miután rendbehozta egy plébános nagybátyja háztartását. Áldás volt ez a szorgalmas, derék, hiba nélküli leányzó mindenütt, ahová betette a lábát. Nem lehetett ott többé semmi baj, ahová Csapó Gizella beköltözködött, legfeljebb a régi cselédek szöktek el a szélrózsa minden irányába. — Megölik ezt az embert — mondta, amikor a különböző betegségekben laboráló Ulrik háztartásában körülnézett. A fekete, félelmetes orvosságos üvegeket a szemétdombra dobta, mert Gizella házipatikával utazott. Az éppen szívbajával kínlódó Ulrik alól kicsalogatta a kanapét, a karosszéket, a kertbe ültette egy nagy fa alá, és megparancsolta neki, hogy se a pulzusához, se a zsebórájához ne merjen többé hozzányúlni. 14 A HÉT
