A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-12-10 / 50. szám
FIGYELŐ FELLINI VONATA A vonatot Dino Buzzati azonos című rajzán pillantottam meg először: bizarr volt és lenyűgöző, méltó a különös filmek különös mesteréhez, aki, lám, most azzal lepte meg a világot, hogy ismeretlen helyre távozott. A rajzon látható gigantikus, fekete vonat mozdonyvezető nélkül vesztegel a valószínűtlen méretű csarnokban, ahová az író állította; utasai tanácstalanul téblábolnak, izgatottan ágálnak, értetlenül bámulnak kifelé: fölöttébb hihetetlennek tűnik, hogy ez a szerelvény már nem megy tovább. Mi sem nagyon tudjuk elhinni. Pedig a gyászjelentések, ugyebár, tévedhetetlenek. A rendezői szék, amelyre Federico Fellini nevét írták, a Cinecittá múltjának ereklyéi közé került. Lehet, hogy valaki majd megveszi egy árverésen — gyűjtőknek és múzeumoknak még szükségük lehet rá. A varázspálca, persze, végleg elveszett. De ki bánkódnék emiatt? Egyebet úgysem vitt magával — s egy egész világot hagyott örökül. A SATYRICON egyik "főhősének" a haldokló Eumolpusnak a szavai jutnak eszembe: "Az életet hagyom rád. Az évszakokat hagyom rád, legkiváll a tavaszt és a nyarat. A szelet, a Napot és a tengert hagyom rád... Itt hagyom neked... a dalokat, a hangokat, az emberek hangjait..." Ezt a vallomást nyugodtan tekinthetjük Fellini végrendeletének: tékozló költők rokona volt, aki nagyvonalúan megosztotta velünk álmait, új és új mesékkel, varázslatokkal ajándékozott meg bennünket, s mi ámultunk és elégedetlenkedtünk, lelkesedtünk és csalódtunk, magasztaltuk és bíráltuk őt, s az emberélet végességéről tudomást sem véve a mester új történeteire és mutatványaira vártunk, mintha azt hittük volna, hogy az ő mozijában mindig lesz előadás... és voltaképpen így is történt, hiszen ki vonná kétségbe: Fellini csak a mozival együtt halhat meg igazán? Ki tudna elképzelni olyan embertelen és lélektelen kort, amelyben már nincsenek — egy méltatója igencsak szellemes kategóriáival élve — fellinizők, fellinisták és fellinológusok, s amelyben már nem értik Gelsomina bánatát, Zampano könnyeit, Cabiria vágyakozását és Encolpius félelmeit, Guido nyugtalanságát és Egy régebbi képen: Frederico Fellini a feleségével a szomorú bohócokat? Aki engedett a kísértésnek s utazásra indult Fellini költői birodalmába, aligha kételkedhet abban, hogy a moziműsorok plakátjain még számtalanszor feltűnik majd az ORSZÁGÚTON, a CABIRIA ÉJSZAKÁI, az ÉDES ÉLET, a NYOLC ÉS FÉL, a SATYRICON, az AMARCORD, s megszámlálhatatlanul sok néző kísérheti figyelemmel JÚLIA ÉS A SZELLEMEK bizarr kapcsolatát, a BOHÓCOK feltámadását, a CASANOVA antihősének hányattatásait, a ZENEKARI PRÓBA groteszk históriáját, szegény Marcello bolyongását a NŐK VÁROSÁnak kiismerhetetlen és félelmetes útvesztőiben, GINGER ÉS FRED megható botladozását... Fellini vonata negyven évig száguldozott és zakatolt evilági, képzelet szülte és álomi tájakon át: most ott van, ahol Dino Buzzati csaknem negyedszázaddal ezelőtt látni vélte — egy sínek nélküli, szürreális méretű pályaudvaron(?), valamely megnevezhetetlen, felfedezőkre váró helyen. Rajtunk áll, eljutunk-e oda. G. Kovács László Vesszőből, zsúpból (Néprajzi kiállítás Tornaiján) A használati és munkaeszközök, kerítések, házfalak, fonással történő készítésének technikáját őseink valószínűleg már a honfoglalás előtt ismerték, s Európában is a neolitikumtól ismert ez az ősrégi technika. Épp ezért választották soros kiállításuk témájául a vesszőből, zsúpból fonott kosarak, kasok, köpűk bemutatását a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság Gömöri Csoportjának tagjai Tornaiján. Az előző kiállításokon a látogatók az ősi technikával készült paraszti eszközökkel ismerkedhettek meg: fából készült munkaeszközökkel, textíliákkal, cserépedényekkel. A szervezők azt a célt tűzték maguk elé, hogy elsősorban iskolás gyerekekkel — de nem csak velük — ismertetik meg az alapvető néprajzi fogalmakat, a fent említett technikákat pedig a már említett kiállított tárgyakon keresztül. A kiállítást 1993. november 4-én Bartha Elek, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének docense nyitotta meg, aki néprajzi gyűjtőúton tartózkodott Gömörben. A megnyitó után Liszka József, az SZMNT elnöke, a komáromi Duna Menti Múzeum Magyar Nemzetiségi Osztályának vezetője tartott előadást "Az emberi erővel végzett teherhordás" címmel. Diaképek segítségével mutatta be a tájainkon mai napig használatos cipekedési módokat és eszközöket. Az előadást követően a jelenlévő tornaljaiak megvitatták a városi múzeum létesítésének esélyeit, s örömmel nyugtázták azt a hírt, miszerint egy ilyen intézmény létrehozásához felajánlotta segítségét a rimaszombati Gömöri Múzeum és annak igazgatója B. Kovács István. A "vesszőből, zsúpból" című kiállítás a tornaijai Városi Művelődési Központban egy hétig fogadta a látogatókat. Pusko Gábor Fotó: Liszka József A HÉT 11
