A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-11-26 / 48. szám
KRONIKA TelepüléslexiHon MAGYAROK NYOMÁBAN — DUNASZERDAHELYI JÁRÁS DUNASZARDEHELY (Dunajská Streda) II. folytatás Szerdahelynek további mindenkori szerves része volt Pókatelek. Ez a városrész, amint azt már említettük, 1341-ben Tamás mester liptói comesé lett, aki földjeinek megművelésére jobbágyokat telepített ide. Ezek már nem a király jobbágyai voltak, mint a Szerdahelyiek, hanem földesúri jobbágyok, ennek következtében lakhelyüket is, mely végeredményben Szerdahely volt, birtokjogi okoknál, fogva megkülönböztették Szerdahelytől. így jött létre az új telepesekre utaló Tótujfalu helynév, mely az idők folyamán Újfalura egyszerűsödött. Első említése 1272- ből származik Púk alakban. Nevének további megjelenési formái: 1286-ban Poky, 1374- ben Pokateleke, 1462-ben Wyfalw, 1574-ben Tot Vyfalu, 1773-ban Szerdahely Újfalu. Az 1553. évi portális összeírás a Kondé-családot jegyzi birtokosként. Előtejed első okleveles említése 1280-ból származik Eleuteied alakban. 1808-ban Elő Tejed néven szerepel. Oklevelesen igazolt földesurai a Keresztes- és a Kálmán-családok voltak. Az 1828. évi Nagy Lajos-féle összeírásban Szerdahely a vármegye városai között szerepel 87 házzal és 657 lakossal. Külön szerepel a vármegye községei között Nemesszeg 74házzal és 537 lakossal, Előtejed 47 házzal és 342 lakossal, valamint Újfalu 152 házzal és 1101 lakossal. Az említett négy községet csupán utcák választották el egymástól. Újfalu és Szerdahely határát a várost kelet-nyugati irányban átszelő Fő utca képezte. Ennek északi oldalán épült házsora Újfalu, déli oldalán épült házsora Szerdahely területe volt. Újfalu nyugati irányban a Rózsa utcáig terjedt. Ebben a városrészben épültek fel a A dunaszerdahelyi római katolikus templom (Nagy László rajza) XVIII. és a XIX. században a földesurak jellegzetes házai, mint az egyemeletes, barokk stílusban épült, ma már nem létező Bacsák-féle Fehér Kastély; továbbá a szintén barokk stílusban épült egyemeletes Sárga Kastély, melyet Kondé Miklós püspök építtetett 1770-ben (most a Csallóközi Múzeumnak ad otthont), valamint az Erdődi, Bíró és más nemesi kúriák. Nemesszeg a déli irányban épült. Az utca nagy részét a nemesi birtokok házai és gazdasági épületei foglalták el. Közös nagy udvarokban, apró lakásokban, a középkori települési és életformának megfelelően 10— 18 család is lakott. Ebben a városrészben lakott és működött a legtöbb iparos is. A mai Kukučín — egykor Vasútszoros — utcában a XIX. század közepén lecsapolt vadvizeket "Sós"-tónak nevezték. Az Előtejedi városrész tipikus mezőgazdasági település volt. Nádfedeles házai, gazdasági épületei még az első világháborút követő években sem veszítettek eredeti jellegükből, és lakóinak életmódja sem sokat változott az előző évszázadokhoz képest. A város római katolikus templomát 1341- ben említi először egyik kútforrásunk. Az Árpád-házi korból származó épületet az idők folyamán többször is átépítették. 1518-ban oldalhajót építettek hozzá a sekrestye felőli részen, az évszám a külső falon látható. A XVIII. és a XIX. század fordulóján barokk stílusban alakították át. Dacára mindezen behatásoknak még a mai formájában is felismerhetők az eredeti román stílus jegyei, sőt a XVI. században történt átépítésnek gótikus stílusú vonásai is. Ugyancsak az átalakítás címén megváltoztatták a templom eredeti titulusát és Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték. Az evangélikus templom 1883-ban épült, tornyát 1937-ben építették. A zsinagóga a Csallóköz egyik legnagyobb zsidó imaháza volt, 1870-ben épült a város Fő utcáján, 1945-ben bombatalálat érte, 1951-ben lebontották. A már fentebb említett 1646-os összeírás szerint Szerdahelyen már létezett iskola. Ez a felekezeti jellegű egyosztályos népiskola a katolikus templom és a papiak szomszédságában állott, a tanítást benne 1931-ben tiltották be egészségügyi okok miatt. A XVIII. században alakult a zsidó népiskola, 1944- ben megszüntették. 1938-ban nyitotta meg kapuit a város első nyolcosztályos klasszikus jellegű gimmáziuma. 1860-ban alakult meg mint az Alsó-Csallóközi járás első kulturális intézménye a Járási Kaszinó. Székhelye a kedvelt Zöldkoszorú vendéglőben volt. Elsősorban népneveléssel foglalkozott, de több színdarabot is előadtak, előadásokat tartottak és egyéb kulturális megmozdulást kezdeményeztek. 1500 kötetnyi könyvvel rendelkező könyvtára volt. Évtizedeken keresztül az egyetlen kulturális intézménye volt a városnak és a járásnak. 1919-ben feloszlatták, gazdag könyvtára tönkrement, 1939-ben újjászervezték, de működésében már nem érte el a régi színvonalat, 1944-ben véglegesen megszűnt. Gyakran látogatott szórakozóhelyek voltak még a Zöldfa és a Dobogó vendéglők, amelyekben szintén több kulturális rendezvény zajlott le. A Dobogóban tartották a múlt században az országgyűlési képviselő-választásokat. Ez volt a város egyik legrégibb és legkedveltebb szórakozóhelye. 1953-ban lebontották. 1864-ben a város megalkotta tűzőri szabályrendeletét, amely a helybéli csizmadia céh 16 tagját rendes tűzoltói szolgálatra kötelezte. A testület 1880-ban szervezetté alakult át, s külön pecséttel és jelvénnyel rendelkezett. A pecsét felirata: Dunaszerdahelyi Önkéntes Tűzoltó Testület 1880. 1888-ban Leopold Goldstein megalapítja a város első nyomdáját, mely 1938-ig működött. 1922-ben alapították Rimstein Izsák nyomdáját, 1933-ban pedig egy harmadikat, Weinberger Dávid nyomdáját; mindkettő 1939-ig működött. 1895-ben fejezték be a Pozsony—Dunaszerdahely közötti vasútvonal építését, melyet ünnepélyesen 1895 augusztusában nyitottak meg. A vasút komáromi szakaszát 1896 novemberében fejezték be. A pályatesttel egyidőben épült fel az állomás épülete is. 1902-ben a város 2 holdnyi nagyságú telket bocsátott a sportolók rendelkezésére, hogy azt a testnevelés céljaira használják. Ez volt az ún. Tornakert. 1904-ben megalakult a Dunaszerdahelyi Tornaegylet. 1909-ben alkalmi, 1911-ben már rendszeres filmvetítés indult meg a volt Einbeck kávéházban. 1931-ben már hangosfilmeket is vetítettek. A város és a régió első folyóirata az 1901 és 1918 között megjelenő regionális gazdasági hetilap, a Csallóközi Lapok, ezt követte az 1922 és 1937 között megjelenő Csallóközi Hírlap. Miután Dunaszerdahely 1960-ban ismét városi rangot kapott, szükségessé vált, hogy a városnak címere is legyen. Püspöki Nagy Péter olyan címert javasolt, mely a városnak nemcsak a nevét, hanem a múltját és jelenét a heraldika legszigorúbb szabályainak betartása mellett tökéletesen kifejezi. A címer leírása: “hasított pajzson a jobb mező ötször kék—arannyal osztott, a bal vörös mezőben a szerda nap arany jelével (a Mercurius jegy)“. A városhoz tartozik Kapuhegy, Hanszéli, Ádor, Somogyi-sziget, Ádám erdő, Lánd, Szentjános dűlő. Pókatelek nevű dűlője a Pókatelekiek hajdani birtokának emlékét őrzi, míg Patas nevű dűlője egy 1384-ből származó oklevélben van említve Pathos alakban mint a Kondó-család birtoka. A város területe 3145 ha, lakóinak száma 23 235, felekezeti megoszlás szerint: róm. kát. 13 294, ev. ref. 1514, gör. kát. 18, gör. kel. 1, egyéb 8409. A város polgármestere Öllős Árpád, a Vámbéry Ármin Csemadokalapszervezet elnöke Molnár József, az Északi-lakótelep Csemadok-alapszervezet elnöke Csóka Klára. Népszámlálási adatok: Ev összesen ebből magyar % 1900 4 821 4 481 92,95 1921 6 051 4 690 77,51 1941 6 584 3 906 59,32 1970 11 538 9 153 79,33 1980 18715 15 166 81,04 1991 23 236 19 347 83,26 (1957-ben Dunaszerdahelyhez csatolták Pódatejed község "Zöldfa" nevezetű részét, 1960-ban pedig Sikabonyt és Ollétejedet csatolták a városhoz, az 1970-től számítódó adatok már ezt a tényt tükrözik.) Összeállította: dr. Zsigmond Tibor (Folytatjuk) 10 A HÉT
