A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-11-12 / 46. szám
GONDOLKOOO KITEKINTÉS A kisebbségi lét, napjaink gyűrűző anyagi, szellemi és erkölcsi gondjai erős nyomást gyakorolnak ránk, mindenekelőtt azokra, akik valamely felelős poszton — pártokban, Csemadokban, más társadalmi- vagy kulturális szervezetben, intézményekben — megpróbálják továbbra is biztosítani a rájuk bízott részterület működőképességét. Hasonlóképpen van ez a Kárpát-medence többi, kisebbségben élő magyar népcsoportjainál is. Bizonyos fokig inspirációul is szolgálhat számunkra, ha odafigyelünk az ő elképzeléseikre, s megpróbálunk tanulságokat is levonni belőlük. Egyet azonban mindjárt az elején kertclés nélkül cl kell mondanunk: univerzális megoldás valószínűleg nem létezik, s a kisebbségi sors nyomasztó terhei alatt kitalált részmegoldások sem mindig működőképesek. Egyszeri, nagy megoldások sehol sem léteznek, a napi aprómunka, a fokozatos, kitartó önépítés az az út, amelyen mindannyiunknak járnunk kell. I. MAGYARORSZÁG Meglepő talán, hogy éppen Magyarországgal kezdem a sort, ám ha számunkra az elvi hozzáállás a fontos, akkor egyrészt oda kell figyelnünk a magyarországi kisebbségek helyzetére is, másrészt, örömmel kell megállapítanunk, hogy a közelmúltban Magyarországon olyasvalami történt, amelyre európai szinten érdemes odafigyelni. Mi itthon is évekig mondogattuk, ha majd elkészül a magyar nemzetiségi törvény, milyen hajtóereje lehet, menynyire lehet hivatkozási alap; most pedig, hogy a magyar országgyűlés elfogadta, szinte agyonhallgatjuk. Meggyőződésem, hogy a szlovákiai magyar olvasót meg kell ismertetnünk a törvény alaptételeivel; ez a törvény ugyanis valóban jelentős előrelépés és pozitív nemzetközi példa, még akkor is, ha mind a magyar politikai térfélen, mind az egyes kisebbségi körökben akadnak, akik a fenntartásaikat hangoztatják vele kapcsolatban. Tudnunk kell, hogy ez a törvény véget vet az eddigi gyakorlatnak, amikor is bizonytalan alapítású kisebbségi szervezetek vagy alig létező kisebbségi csoportok nevében léphettek fel önjelölt képviselők, és kaptak az államkasszából jelentős tételeket. Ez a törvény ugyanis nagy lehetőségeket biztosít az egyes kisebbségeknek, ám feltételezi, hogy ezek jelentkeznek is népcsoportjukhoz, kisebbségi jogaikkal élni is akarnak. Szerintem nagyon könnyen ki fog majd derülni például az is, hogy Magyarországon korántsem lehet száztízezres szlovák kisebbségről beszélni, még akkor sem, ha a "békesség kedvéért" ezt a számot átvették a közelmúlt magyar kormányhivatalnokai is. Persze, néhány önjelölt kisebbségi vezér erre valószínűleg azzal a váddal fog válaszolni, hogy a többit gyorsan asszimilálták — pedig csak az történik, hogy a dolgok viszszazökkennek oda, ahol napjainkban Szlovákiában mi is járunk: a realitásokhoz. S bár a törvény biztosítja a parlamenti képviselethez való jogot is, nem minden kisebbségi vezetőből lesz parlamenti képviselő sem. Úgy lesz, mint felénk: csak akit valós szavazótömeg választ meg, kerülhet majd a magyar parlamentbe. A törvény maga részletes, 65 cikkelyből áll, és a legrövidebben az alábbiakat lehet elmondani róla: biztosítja a kisebbségekhez tartozók egyéni és közösségi jogait abból a meghatározásból kifolyólag, hogy nemcsak egyének csoportjának, hanem valós közösségeknek is elismeri őket. Kimondja, hogy ezek a jogok nem a többség adománya, és nem a kisebbség kiváltsága, hanem az egyén szabadságának és a társadalmi béke tisztelete alapján a másság joga. Ezeket különleges értékeknek fogja fel, amelyek megőrzésének, ápolásának és gyarapításának joga nemcsak a kisebbségeket illeti meg, hanem a magyar nemzet, végső soron pedig az államok és nemzetek közösségének érdeke is. Nyugat-Európában a hasonló törvénykezést nagyban gátolja annak a kérdésnek a tisztázatlansága, ki egyáltalán a hasonló törvény jogalanya, tekintettel a többmilliós bevándorló sokaságra és Európa velük kapcsolatos félelmeire. A magyar törvény ezt a kérdést elegánsan oldja meg: minden olyan népcsoportra vonatkozik, amely legalább egy évszázada honos Magyarország területén. Mindezeket a kisebbségeket természetesen államalkotó tényezőknek ismeri el, kultúrájukat a magyarországi kultúra részének. A törvény biztosítja a kisebbségek számára, hogy bármely népcsoporthoz való tartozásukat titkosan és névtelenül vallhassák meg; széles körű jogokat ismer el számukra, és tilt mindennemű negatív megkülönböztetést. Elismeri a névhasználati jogot, a saját ünnepek megtartásának jogát, az anyanyelvű oktatáshoz és művelődéshez való jogot. A legfontosabb vívmány mindenképpen a kulturális és oktatásügyi autonómia biztosítása számukra és annak a jognak az elismerése, hogy ennek működtetésére helyi és országos önkormányzatokat hozhatnak létre. A törvény rendelkezik továbbá a nyelvhasználat kérdéseiről, a kisebbségek támogatásáról, a kisebbségi önkormányzatok gazdálkodásáról és vagyonáról. Végezetül: a Szlovákiában élő kisebbségek abszolút száma és magas aránya, településszerkezetük és történelmi kötődéseik indokolttá tennék, hogy egy esetleges szlovák törvény olyan területeket is felöleljen, amelyek Magyarországon az ottani kisebbségek szétszórt volta miatt nem aktuálisak. Hasonló alapelveken nyugvó törvény azonban Szlovákiában is nagy előrelépést jelentene. CSÁKY PÁL 4 A HÉT
