A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-10-29 / 44. szám
FIGYELŐ valami oknál fogva nem akarják, netán nem képesek felvállalni a programot? Cs.A.: — Az nem baj, ha egy pedagógus egy bizonyos programba nem akar bekapcsolódni. Inkább az alacsony személyiségértékű pedagógusok okozhatnak gondot, mert semmilyen programot nem lehet függetleníteni a pedagógus személyiségétől. Cs.A.: — A Zsolnai-program terjesztését, mint említettük, a Komáromi járás egész területén felvállaltad, sőt, a szálak más járásokba is átnyúlnak. Cs.Z.: — Lehetőségeimhez mérten minden magyar iskolának hajlandó vagyok segítséget nyújtani, ámbár a minisztérium illetékes osztályának vezetője, aki a regresszív intézkedések immár élő klasszikusa, megkötötte, hogy mely iskoláknak "szabad" kísérletet folytatni a program bevezetésével. Ezt a problémát egy alapítvány létrehozásával szeretnénk megoldani, amelynek már létrejött a kuratóriuma és saját folyószámlával rendelkezik. Bővebb információt a Pedagógusszövetség Központi Irodájában nyújtunk a támogatóknak és pályázóknak. Cs.A.: — Milyen eredményeket értél el a programmal? Cs.Z.: — A program egy rendszer, amely felöleli a teljes alapiskolai képzést. Még csak két év tapasztalata van mögöttünk, de látjuk az értelmét és hatását, azonban összegző értékelésre még korai lenne vállalkozni. A gyerekek nagyon szeretnek vele dolgozni, a pedagógusok — bár nehéz, de rendkívül gazdag anyaga miatt — szívesen vállalják, mert látják, hogy minden fejlesztendő területet felölel. A pedagógus szakmának akár az alfája lehet. Cs.A.: — Megkérlek, mutasd be röviden az iskolátokat! Cs.Z.: — Aránylag kis létszámú iskola, melynek felső tagozatát 1977-ben, a nagy körzetesítés idején a szomszédos nagyközség iskolájához csatolták. Igazgatóvá választásom idején csak alsó tagozatunk volt. A rendszerváltást követően, megragadva az alkalmat, megkezdtük a felső tagozat visszaállítását. Évente egy osztállyal gyarapodva szeptembertől már teljes szervezettségű iskola vagyunk, 13 pedagógussal, a tanulóink száma pedig 140 körül van. Cs.A.: — Most pedig igazgatói énképedre lennék kíváncsi. Hogy nézel magadra ? Cs.Z.: — Igyekszem kerülni az autokratív vezetési elemeket. A vezetésnek rétegezettnek kell lennie. Mindenki vezető egy meghatározott területen, amiért felelősséggel tartozik. Az igazgató a pedagógusok tevékenységének koordinátora. Nem szeretem, ha mégis igazgatói hatalommal kell dönteni valamiről. Az esetek többségében józan kompromisszumra lehet jutni, de ezek nem sérthetik az iskola és a tanulók érdekeit. A Kálmán Imre múzeumban Negyven évvel ezelőtt, 1953. október 30-án Párizsban hunyt el Kálmán Imre zeneszerző, akinek az emlékére múzeummá alakították át a hajdani siófoki szülőházát. Az évforduló alkalmából megtekintettem a "Balaton fővárosának" központjában található impozáns intézményt. Az épület földszintjén található két helyiségben kaptak helyet a Kálmán-ereklyék és a korabeli magyar, illetve osztrák zenei élettel kapcsolatos további emléktárgyak, fényképek. A szülőház emeleti helyiségei különféle időszakos kiállításoknak adnak otthont. De időzzünk egy kicsit a Kálmán-emlékszobában! Ismerkedjünk meg az "operett-király" dióhéjba sűrített élettörténetével és a korabeli társadalmi légkörrel! A múlt század derekán kontinentális méretűvé szélesedett polgári átalakulás a társadalmi élet minden területén változásokat eredményezett. Ez a folyamat az Osztrák—Magyar Monarchiában is magával hozta az életfonna gyors átalakulását. Divatba jött az úri életmód — a szórakozás színhelyévé a kaszinó, kávéház, színház, kabaré, lóverseny; kielégítőjévé a magyaros cigányzene, operett, vígjáték, az újra virágzó kalandregény, az érzelmes tárcanovella, majd a detektívregény vált. Ebben a korszakban, 1882. október 24-én, Siófokon született Kálmán Imre. A Zeneakadémia sikeres elvégzése után mindhiába keresett kiadót Berlinben, Münchenben, Lipcsében dalainak és szimfonikus költeményeinek. Mindössze egy énekes játékát sikerült közönség elé vinnie 1906-ban, a Magyar Színházban. "Ha ez így megy tovább, én valami retteneteset csinálok" — nyilatkozta barátainak. "De mit lehet ilyenkor csinálni?" — kérdezték társai. "Operettet fogok írni" — válaszolta tompa hangon. 1908. február 22-én a Vígszínház mutatta be az első operettjét, a "Tatárjárás"-l. Az új hangra világszerte felfigyeltek. Az "Obsitos" bemutatását szintén a Vígszínház vállalta 1910-ben, és ezzel megszűnt az ősbemutatók magyarországi sorozata. A Monarchia fénykorában Ferenc József alattvalói egyaránt otthon érezték magukat Bécsben, Pesten és Prágában. Ezért Kálmán Imre is Bécsbe költözött, bécsi színházaknak írta a további darabjait, mivel azok sorsát nem a pesti, hanem inkább a bécsi bemutató döntötte el. 1912—32 között sikert sikerre halmozott az évek folyamán világhírűvé vált operettjeivel (pl. Cigányprímás, Csárdáskirálynő, Marica grófnő stb.) A bécsi premiereket a pesti bemutatók követték a Király Színházban, a Népoperában és a Vígszínházban. E bemutatók sorából főleg az "Ördöglovas" tűnt ki újszerűségével, mivel az volt az első magyar témájú operett és az első, melynek magyarországi bemutatója vidéken, a Szegedi Nemzeti Színházban volt, 1935-ben. Mivel Bécsben egyre nyomasztóbbá vált az élet, ezért a zeneszerző családjával először Párizsba, majd Amerikába költözött. Bár a "Jozefina császárnő" ősbemutatóját Zürichben tartották, a magyarországi bemutató tiszteletére Kálmán hazatért, és személyesen vezényelte az operettet. Amerikai tartózkodása alatt született meg a "Marinka " című darab, amelyet 1945 nyarán mutattak be a New York-i Windergardenben. A Mester 1949-ben viszszatért Párizsba, ahol a Becsületrenddel tüntették ki. Néhány csendes év után, 1953 őszén, Párizsban hunyt el, és kívánsága szerint Bécsben temették el. Művei azonban azóta sem vesztettek a népszerűségükből — világszerte a színházak zenés sikerdarabjai között szerepelnek. CSICSAY ALAJOS (miskó) A HÉT 7