A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-10-22 / 43. szám
ÉGTÁJAK Szégyen (regényrészlet) Salman Rushdie Szkukálek Lajos illusztrációja Iszkander Harappa az előtérben, ujja a jövőt mutatja, mögötte pirkadat. Patríciusprofilja fölött kanyarog a mondanivaló, természetesen jobbról balra, lendületes arany írásjegyekkel. ÚJ EMBERT AZ ÚJ ÉVSZÁZADNAK. A (hidzsra-naptár szerinti) tizenötödik század ott leskelődik a látóhatáron, hosszú sugárujjait fölnyújtja a hajnalló égre. A trópusokon gyors a naptámadat. Iszki ujján ott csillog a hatalom gyűrűje, s visszhangozza a Napot... mindenütt ott ez a plakát, rajta a mecsetek, sírkertek, bordélyok falán, ott van s szennyezi az elmét: Iszki, a varázsló, előcsalja a Napot a tenger fekete mélységeiből. Hogy mi van születendőben? — Egy legenda. Iszki Harappa emelkedése, bukása; halálra ítéltetése, a világ tiltakozik, kivégzőjét táviratok árasztják el, de fölébük emelkedik, lerázza őket, együttérzés nélkül való hóhér, kétségbeesett, félős. Aztán Iszki halott, Iszkit eltemetik; mártírsírjánál vakok nyerik vissza látásukat. És a sivatagban ezer virág nyílik. Hat évig uralmon, kettőig börtönben, az örökkévalóságig föld alatt... a nap gyorsan is nyugszik. Aki kiáll a parti homoknyelvekre, nézheti, miként veti bele magát a tengerbe. Iszkander Harappa pártvezér, halottan, megfosztva Pierre Cardinjétől és történelmétől, továbbra is ráveti árnyékát az országra. Hangja beledünnyög ellenségei fülébe; dallamos, könyörtelen monológ rágja agyukat, miként a féreg. Egy gyűrűs ujj mutat, vádat csillogva, a sír fölé. Iszkander kísérti az élőket; gyönyörűséges, arany hangja, mely alkonyi sugárkévékkel teljes, tovább susog, le nem inthető, el nem hallgattatható. Ardzsumand bizonyos benne. Később, mikor letépdesik a plakátokat, s mikor a hurok, mely köldökzsinór gyanánt fogja körül a nyakát, s a személye iránt való tiszteletből nyomot nem hagy rajta; mikor őt, Ardzsumandot bezárják az újfent kirabolt Mohendzsóba, s vele csukják az anyját, aki inkább nagyanyának néz ki, és tagadja néhai férje isten voltát — akkor Ardzsumand, emlékezve s a részletekre összpontosítva, azt bizonygatja magának, hogy eljön még az idő, mikor Iszkander elfoglalhatja méltó helyét a történelemben. Legendája rá, a leányára bízva. Ardzsumand föl s alá járkál a meggyalázott udvarházban, olcsó szerelmes regényeket olvas, annyit eszik, mint a kismadár, hashajtókat szed, és igyekszik mindent kiüríteni magából, hogy több hely maradjon az emlékeknek. S az emlékek megtöltik a beleit, a tüdejét, az orrlikát; apjának sírfelirata ő, s tudja is, hogy az. Akkor hát lássuk elölről. A választások, melyek hatalomhoz juttatták Iszkander Harappát (meg kell mondjam), nem voltak ám annyira becsületesek, mint ahogy írtam róluk. Hogy is lehettek volna egy olyan országban, amelynek két Szárnyát ezer mérföld választja el, ebben a fantasztikus ország-madárban, amely két Szárny és semmi test, és e kettőt a legnagyobb ellensége választja szét, s nincs semmi, ami összetartaná, csak az Isten... Ardzsumand emlékszik arra az első napra, a szavazófülkék körül tolongó-őrjöngő tömegekre. Jaj, egy olyan nép zavarodottsága, amely túl sokáig élt katonai uralom alatt, s elfelejtette a demokrácia legegyszerűbb tényeit is! A féktelenségnek ebben az óceánjában sok-sok férfi és nő merült alá, nem találva az urnákat, olykor magát a szavazólapot sem, s vesztette el ily módon szavazatát. Mások a kitartóbb úszók közül valók, tizenkét-tizenháromszor is érvényre juttatták preferenciájukat. A Népfront aktivistái, kétségbeesve a szavazói illem ilyetén hiányosságaitól, hősies igyekezettel próbálták menteni, ami menthető. Azt a néhány városi választókerületet, amelyek eredménye nem volt összeegyeztethető a nyugati szárnybéli összeredményekkel, éjnek évadján végigjárták lelkes pártaktivisták, és segítettek a szavazatszedőknek a szavazatok újraszámlálásában. Sokkal tisztább lett így a helyzetkép. A megtévedt szavazóállomások előtt nagy számban verődtek össze a demokraták, sokan égő csóvát lengettek a fejük fölött abbéli igyekezetükben, hogy új fényt vessenek a szavazatszámlálásra. Hajnalfény lángolt az utcákon, s a tömeg harsányan, ritmikusan kántált, serényebb munkára sarkallva a szavazatszámlálókat. Reggelre aztán tisztázódott a nép akarata, és Iszki pártvezér a Nyugati Szárny országgyűlési székeinek abszolút többségét a magáénak tudhatta. Nyers igazság, emlékezik Ardzsumand, mindazonáltal: igazság. A valódi bajok nem is itt, hanem a Keleti Szárnyban, ebben a rohadt mocsárban kezdődtek. S hogy kik lakják? Jaj, hát vadak, nyakló nélkül tenyészők, dzsungellakók, fán élők, akik egyébhez nem, csak juta- és rizstermesztéshez értenek, örökké megkéselik egymást, és árulók tenyésznek rizsföldjeiken. A Kelet hitszegése: bebizonyosodott. A Népfront egy árva széket sem tudott megszerezni, miközben a Népi Liga, holmi burzsoá bajkeverők helyi tákolmánya, melyet a 12 A HÉT
