A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-09-17 / 38. szám
HÍRMONDÓ Opera a kőfejtőben Július folyamán Európa-szerte beindul a nyári szabadtéri színházak évada. így van ez Magyarországon is, ahol a már klasszikus Szegedi Szabadtéri Játékok és a Margitszigeti Szabadtéri Színpad mellett az évek folyamán újabb játszási lehetőségek is nyílnak. Ezen utóbbiak egyike a mintegy negyedszázados múlttal rendelkező Fertőrákosi Barlangszínház is, melynek színpada a Soproni Ünnepi Hetek keretében mintegy 8—10 előadásból álló operasorozatnak volt a színhelye. Soprontól északra, a Fertő tó közelében húzódik meg egy ősrégi szőlőtermelő falucska — Fertőrákos. Dimbesdombos környéke tulajdonképpen már az Alpok vonulatához tartozik. A föld mélyén rejtőző mészkő értékét már a rómaiak is felismerték, s ők kezdték el kitermelni s építőanyagként felhasználni a mészkövet. A római kori bányában a tizenhetedik században újból megindult a kitermelés, s nem egy soproni ház alapanyaga való innen. A bányában, a kitermelés következtében hatalmas, 10—12 méter magas, az egyiptomi sziklatemplomokra emlékeztető termek alakultak ki, melyek ma ragyogó akusztikai viszonyok mellett pompás színteret biztosítanak a zenedrámai előadások számára. A mennyezetet tartó hatalmas kőoszlopok rejtett megvilágítása lenyűgöző. Az idén különböző társulatok tolmácsolásában a Jézus Krisztus Szupersztár című rockopera, Szirmai Albert operettje, a Mágnás Miska, Mozart Varázsfuvolája, Verdi Trubadúrja és egy másik Verdi-mű, a Simon Boccanegra szólalt itt meg. Ebből a bőséges kínálatból jómagam az utóbbi művet tekintettem meg, s hogy választásom éppen erre az operára esett, abban az is közrejátszott, hogy a Simon Boccanegrát a kolozsvári Állami Magyar Opera művészei szólaltatták meg. A barlangszínház belső esztétikuma erősen korlátozza a díszletmegoldási lehetőségeket. Ezt figyelembe véve a színpadkép nagyon találó volt. Az egységes díszletet egy félkör alakú lépcsőzetes palotahomlokzatok imitációi alkották, mely a cselekménynek megfelelően apró módosításokkal volt variálható. A díszletháttér fekete volt, összhangban a mű komor mondanivalójával. E díszlet mögött egy hatalmas sziklakupola irritálóan kékeszöld fénnyel volt megvilágítva, mely a tengert szimbolizálta. A rendező, Kürthy András hatásos tömegjeleneteket állított be, s főleg az utolsó tabló, Boccanegra halála volt emlékezetesen felépítve. A kórus homogén teljesítménye nagyon jó benyomást keltett. Ami az énekesprodukciók színvonalát illeti, nem lehet figyelmen kívül hagyni az elmúlt években lezajlott "népvándorlás" negatív következményét. Ez a legjobban a tenoristán, a Gabriele Adorno szerepét éneklő Kiss Domokoson látszott meg. Sajnos, partnernője, B. Konrád Erzsébet (Amelia Grimaldi), a mű egyetlen női szereplője, bár szép volt a hangja, mereven játszott. A mély regisztereket képviselő férfiak lényegesen jobb benyomást hagytak maguk után. Főleg Hercz Péter Paolo Albianija tett rám mély benyomást, s a címszerepet éneklő Bancsov Károly is színvonalas teljesítményt nyújtott. A pozsonyi operaegyüttes hajdani szólistája, Galla János Fiesco szólamát énekelte beugrással jó hangbeli diszpozícióban. Az átlagszínvonalú zenekar élén az előadást biztos kézzel Háry Béla vezényelte, bár a gyönyörű partitúra minden szépségét nem sikerült maradéktalanul felszínre hoznia. Varga József Búcsú egy laptársunktól történetében először Magyarország határain túl élő magyar tehetségek is felléphettek. Szlovákiát elsősorban a csallóköziek képviselték, hozzá kell tennünk azonnal, sikerrel, a Madách Színház közönsége előtt egyikük sem vallott szégyent. De hát megszoktuk már a Ki mit tud? magas színvonalát, aminek egyenes következménye, hogy hétről hétre nő a nézettsége. Népszerűségéhez hozzájárul a bájos humorú Antal Imre műsorvezetése, illetve az illusztris zsűri értékes, minden sértő szándékot nélkülöző, a jövőre nézve mégis okos tanácsokat nyújtó értékelése. Ilyenkor egy kicsit a néző is megmérettetik, vajon mennyire tért cl az adott produkcióról alkotott véleménye a szakemberekéhez képest. Minden Ki mit tud? hasonló, s ugyanakkor kissé cl is tér egymástól, egy azonban biztos: aligha van tartalmasabb, sokrétűbb szórakozást nyújtó, gazdagabb tv-műsor ma, mint a tehetséges fiatalok produkcióit bemutató Ki mit tud. Zsebik Ildikó _______________________________________/ Alig pár hónapja, pontosabban 24 héttel ezelőtt jelent meg a Real Press liberális — kétnyelvű — polgári hetilap, amely Dél- Szlovákia magyar és szlovák polgárait óhajtotta tájékoztatni, szórakoztatni és bizonyos fokig a tolerancia, az egymás mellett élés békés útjára terelni. Állandó rovatait, Nagy Ildikó heti kommentárját és külső tudósítóinak írásait, a színes apró riportokat, híreket már megszokták állandó olvasói. Külső formájában is színes volt a lap. Első és hátsó oldala, de a belső 4—5. oldal is állandóan színes fotókat és reprodukciókat közölt. Ilyen lap még nem volt a csehszlovákiai és főként a szlovenszkói újságírás történetében, Trianontól napjainkig. Nem félt a lap kitárulkozni a szlovák olvasók előtt sem, és részt vállalni, esetleg ostorozni a politikai élet visszásságait. Rugalmas szerkesztőgárdáját Kopócs Tibor főszerkesztő vezette, aki a maga módján mindent elkövetett, hogy a lap életben maradjon. Ám mégsem tudtak talpon maradni. "Újszülött lapunk beilleszkedését — teljes jóhiszeműséggel — rábíztuk a Nagy Segítő Kézre, a Postai Hírlapszolgálat terjesztői hálózatára, mert ugye nekik az a dolguk, hogy az újságokat terjesszék, eljuttassák országunk minden zugába, ahol emberek élnek" — írják az utolsó, a 24. szám búcsúzójában. Még egy cikk van, amely Komáromi felhívás cím alatt figyelmeztető újságírói sztrájkra szólítja fel a kollégákat, a terjesztők önkénye miatt. Jogosnak érezzük a búcsúzó lap szerkesztőinek aggodalmát, és egyben bírálatát, amikor a lapterjesztés elavult szerkezetéről szólnak. A nemzetiségi lapok azonos cipőben járnak. Elég egy késleltetett pénzfolyósítás a kulturális minisztérium részéről, máris nagy a riadalom, mert a nyomda sem nyújthat ingyenszolgálatokat. Ám súlyosabb gond az, hogy hányán fizetik elő, olvassák és vásárolják lapjainkat. Tisztelt Olvasóink! Már más alkalommal is leírtam, hogy a szlovákiai magyar sajtó, a magyar lapok fejlődése az olvasók kezében van. Lapunk, A Hét is csak akkor tud lendületesen, erőteljesen kiállni napi gondjaink ügyében, ha érzi, hogy igényes olvasótábor áll mögötte. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy lapunk sorsát nemcsak a szerkesztők, hanem elsősorban az olvasók tartják kezükben. Mote
