A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)

1993-09-03 / 36. szám

LEPOROLT HISTÓRIÁK OLIMPIAI BAJNOKSÁG, sárga karszalag és fényes vaskereszt Dr. Fusch Jenó (középen) tanítványai között Majdnem negyven éve, 1955. III. 14-én hunyt el dr. Fusch Jenő, az első magyar olimpiai kardvívóbajnok, aki 1908-ban Londonban, majd 1912-ben Stockholmban aranyérmet szerzett Magyarországnak. Határtalan szorgalommal sa­játította el annak idején az olasz kardiskola művészi szépségű mozdulatait, és azt a nagy múltú magyar kardis­kola hagyományaival egyesí­tette. Azok közé tartozott, akik külföldön érték el legnagyobb sikereiket. Itthon származása miatt nemcsak ellenfeleivel, hanem a versenybíráikkal is meg kellett küzdenie. Hiába volt kiemelkedő egyénisége a nemzetközi vívóéletnek, ma­gyar bajnokságot a már emlí­tett okok miatt sosem sikerült nyernie. Az eddig elmondottakat csu­pán bevezetőnek szántam, hogy kellő nyomatókot adjak azoknak a példa nélküli fordu­latoknak, amelyek Fusch Jenő életében bekövetkeztek. Ami­kor először lett olimpiai bajnok, nem várták a vonatnál és nem rendeztek bankettet a tisztele­tére. A kormány nem tüntette ki, nem ajándékozta meg — egyszerűen észre sem vette. Szinte az egész sportsajtó ellene volt. Nem tudták neki megbocsátani, hogy Fuschnak hívják, hogy zsidó és nem keresztelkedik ki. A második olimpiai bajnoksága után (1912) a hivatalos körök még tűrhetetlenebbül bántak vele. Mindez még az első világhá­ború kitörése előtt történt. Élete további évtizedeit, a pesti Rottenbiller utcában levő egyszobás lakásban élte a tőle megszokott szerénységgel. A II. világháború idejen ön­ként jelentkezett a frontra, pontosabban honvédelmi szol­gálatra. Származása miatt azonban nem ölthetett egyen­ruhát magára. A Donhoz 1942 őszén került, mint munkaszol­gálatos — de nem behívópa­rancsra. A III. magyar hadtest élén egy náciellenes gróf, Stomm Marcell vezérőrnagy állt. Fusch Jenő is hozzá volt beosztva. E hadtest szom­szédságában harcolt a 2. né­met hadsereg 323. gyaloghad­osztálya Trompeter ezredes vezetésével. Trompeter ezre­dest — aki kardvívó és öttu­sázó volt — baráti szálak fűzték Fusch Jenőhöz, még az 1936-os berlini olimpia idejéből. Egy napon az ezre­des meghökkentő jelentést ka­pott Hofmann századostól: a munkaszolgálatos század egyik raja hősies elhárító ak­ciót hajtott végre, és parancs­nokuk egy bizonyos Eugen Fusch volt. Trompeter ezredes ezért Jány Gusztáv vezérez­redesnél, felterjesztette Fusch Jenőt hősies magatartásáért a II. osztályú német vaskereszt viselésére. Horthy a kitüntetés viselését jóváhagyta. Jány ve­zérezredes szövegében ez állt: "Nincs módom felülbírálni a németeket! Én csak hőst ismerek!" Itt akár be is fejezhetném a történetet: minden jó, ha a vége jó. De nem jó a vége. Fusch Jenőt 1945-ben letar­tóztatták a Donnál kapott né­met vaskereszt miatt. A Pest vidéki fogház egyik kitört ab­laké cellájában együtt rabos­kodott Szepessy Gézával, volt magyar királyi főhadnaggyal (ma nyugalmazott sportmu­zeológus), de ez már egy másik történet. A tények makacs és kegyet­len dolgok. Fusch Jenő a Donnál annak idején emberek életét — magyar emberek életét — mentette meg. A kétszeres olimpiai kardvívó­bajnok, halála után 38 évvel kivívta, hogy zavarba ejtő életén sokan elgondolkozza­nak a sport és a politikai rendszer lövészárkaiban. BABIÁK LÁSZLÓ TESTVÉRVÁROS-NÉZŐBEN Két magyarországi fiatalember: Lévai Csaba és Szabó Árpád egy évvel ezelőtt eltervezte, hogy kerékpáron körbejárja Európa déli és nyugati felét. Az ötletet az adta, hogy tavaly felkereste egy franciaországi fiatalember a két fiú szü­lőhelyét, Rákóczifalvát. Kerékpáron ér­kezett és elmondása szerint már nem először kelt ilyen hosszú útra biciklin. Csaba és Árpád alaposan felkészült az utazásra, gondosan eltervezett minden részletet, aztán a valóság teljesen keresz­tülhúzta minden számításukat. Nem is csoda, hiszen más az térképről ismerkedni egy-egy ország, táj terepviszonyaival, s ismét más mindezt a saját bőrünkön tapasztalni. Hála a szponzoroknak és egyéb támogatóknak nagyobb nehézsé­gek nélkül sikerült három és fél hónap alatt végigkerekezniük Ausztriát, Olasz­országot, a francia tengerpartot, Spanyol­­ország és Portugália partvidékét, s még a ködös Albionban is jártak. Luxemburg és Németország érintésével augusztus 12-én érkeztek Pozsonyba, ahol kifújták egy kissé magukat és felkeresték szer­kesztőségünket is. Megtudtuk tőlük, hogy több mint tízezer kilométert kerekeztek, sok ismerősre és barátra tettek szert és felkerestek néhány olyan települést is, amely testvérvárosa lehetne Rákóczifal­­vának. Most már az illető települések polgármesterein és önkormányzatain van a sor, hogy a testvéri kapcsolatot bizo­nyító okleveleket megszerkesszék és alá­írják. Kissé fárasztó volt ugyan az utuk, de szívesen megismételnék a jövőben is. Igaz, akadt néhány kellemetlenség is: Spanyolországban ellopták a pénzüket, Németországban egy szerencsés kimene­telű baleset során teljesen összetörött az egyik bicikli, így egy pótkerékpárral kellett folytatni az utat. Ennek ellenére elégedettek voltak az utazással és a teljesítményükkel is. Nem okozott gondot számukra a kom­munikálás sem. Franciául és angolul jól megértették magukat, s ha kellett, segít­ségükre volt az egyik szponzor, a TKD Elektronik Kft. ajándéka, a 14 nyelvű hangos zsebszótár, amely a legfontosabb kifejezéseket mindig "megsúgta" a fiúk­nak. Csaba és Árpád úgy véli: a rákóczifal­­vai önkormányzat helyesen döntött, ami­kor felkarolta őket. A 6700 lakosú település híre az ő jóvoltukból eljutott Európába. Meggyőződésük, hogy falu­jukra szebb jövő vár, hiszen olyan termálvize van, amit nagyon jól lehetne hasznosítani.-lamcr-DOMBHÁZ A vakondok odújára, no meg talán Diogenész hordójára emlékeztet a német Archi Nova építészközösség dombháza. A tetejéről a talajig lenyúló földet fű, bokrok, babnövény és szőlőtőkék borítják, a ház anyagai közt sok a természetes anyag: fa, mészvakolat, kókusz­­rostlap, parafa és természetes gipsz. Ha a lakófelület 118—133 négyzetméter, azáltal, hogy e ház kívülről nagyon jól van szigetelve és van egy forgatható napelemtáblája, a fűtés és a viz évi költsége mindössze 400 márka, egy hasonló méretű szokványos ház 2200 márkájával szemben. Egy ilyen ház 350 000 márkáért építhető meg, 100 000 márkával olcsóbban, mint a hagyományos. Vízfogyasz­tását száraz vécéje és esővíz-hasznosító be­rendezése tetemesen csökkenti. A tervezők arról is gondoskodtak, hogy a ház lakói a konyhai és a kerti hulladékot humusszá tudják komposztálni. Donaueschingenben néhány ilyen ház már elkészült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom