A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-09-03 / 36. szám
HÍRMONDÓ könnyebbnek tűnő fejezet, az alig néhány fajt számláló emlősökről megírott lett az a banánhéj, amelyen Bogoly János egy kicsit elcsúszott. A könyv történelmi része lendületesen, szép nyelvezettel, elkötelezetten, de mégis objektívan van megírva. Szembetűnő azonban, hogy a Bodrogközről és magáról Királyhelmecről olykor évtizedeken, évszázadokon át megfeledkeztek a dokumentumok. Vagy léteznek ugyan, de még nincsenek feltárva? A volt leleszi kolostor gazdag irattárát tudomásom szerint a lőcsei állami irattárban helyezték el. Néhány onnan elkallódott dokumentum pedig magánkézben van. Vagyis Bogoly János nemcsak történelmünk megírására tett jó kísérletet, hanem az újabb történelmi levéltári kutatások irányát is felvetette. Végigolvasva eme egészében nagyszerű könyvet még egy követelmény (a szerző vagy valaki más iránt?) fogalmazódott meg bennem. Újabb kötetekben a bodrogközi emberrel, hétköznapjaival és ünnepnapjaival, szokásaival és hagyományaival, dalaival és mondáival kellene foglalkozni, valamint azoknak a tárgyi emlékeknek a bővebb megismertetésével, amelyeket a Bodrogközben ránk hagytak a századok. Az esztétikusán kivitelezett könyv a Madách Kiadót is dicséri. Bogoly János hézagpótló könyvének valamennyi szűkebb hazáját szerető és közelebbről megismerni vágyó olvasó könyvespolcán ott van a helye. A könyv nemcsak új ismeretek kútforrása, hanem büszkeséggel is eltöltheti az itt élő embert: természeti értékeink egyedülállóak és arra sincs szükségünk, hogy mesterségesen csináljunk történelmet magunknak! GYIMESI GYÖRGY Népünk vallásossága (TUDOMÁNYOS TANÁCSKOZÁSOK A NÉPI VALLÁSOSSÁG KUTATÁSÁRÓL) Néhány esztendeje még elképzelhetetlen volt az, ami mára — lám, a normálist milyen könnyen és gyorsan megszokja az ember! — teljesen természetessé vált. A hagyományos népélet szerves tartozéka a — tételes vallásoktól részben független, függetlenült — népi vallásosság. Ennek tudományos kutatását azonban az elmúlt rendszer, az egyes kelet-európai országokban honos rezsimek keménységi fokától függően tiltotta, de legalábbis vonakodva, félig-meddig szembehunyva engedélyezte. Éppen ezért a téma kutatóinak legális, viszonylag széles rétegeket megmozgató tudományos tanácskozására első alkalommal 1990 decemberében kerülhetett sor a romániai (!) Sepsiszentgyörgyön, majd egy esztendővel később Veszprémben és most, 1993. június 17—20-a között Pécsett. A népi vallásosság a Kárpát-medencében című konferencia-sorozaton magyarországi, ausztriai, romániai, jugoszláviai, ukrajnai és szlovákiai magyar kutatók egyaránt részt vettek. Hasonló összetételben voltak jelen az 1993. július 11—18-a között Esztergomban megrendezett V. Néprajzi Szemináriumon is a kutatók, ahol a téma ugyancsak a népi vallásosság néprajzi igényű, tudományos vizsgálata eredményeinek a megvitatása volt. Utolértük önmagunkat — nyugtázhatjuk a két rendezvény mérlegét megvonva, avagy: nem is voltunk soha, még önmagunkhoz képest sem lemaradásban? Az előadások (amelyek között szép számban akadtak szlovákiai magyar vonatkozásúak is!) színvonalát, módszertani kiértékeltségét tekintve alighanem az utóbbi megállapítás az érvényes. Ha búvópatakként is, de nyilvánvaló, hogy a kutatások (méghozzá elmélyült kutatások!) korábban is folytak (legfeljebb megfelelő publicitást nem kaptak, kaphattak), s a hirtelen jött (részleges) szabadság mindössze kaput nyitott a már korábbi eredmények közkinccsé tételének. Miközben természetesen a rendezvényeken zajló termékeny viták a további kutatások számára is inspirálónak bizonyulhatnak... LISZKA JÓZSEF Eugen Suchoň Ősszel lesz három éve, hogy utoljára láttam őt — akkor már súlyos járási problémákkal küzdve jelent meg a pozsonyi Vigadó koncerttermében, ahol Andrej Kucharský fia, Boris, a tehetséges ifjú hegedűs játszotta az ősz mester ifjúkori művét, az Opus 7-es hegedűre és zenekarra írott Fantáziát. Ennek tiszteletére jött el, talán utoljára abba a terembe, ahol zenekari és hangszeres szerzeményeinek zöme először hangzott el nyilvánosság előtt, s ahol az évtizedek során oly sok lelkes tapsban és ünneplésben volt része. Eugen Suchoň 1908. szeptember 25-én született Bazinban, s augusztus 5-én hunyt el Pozsonyban. Elment hát az az ember, aki évtizedeken át a szlovák zenei élet vezéregyénisége volt. Zenészcsaládból származott. Apja orgonista, anyja pedig zongorista volt, s ő nyújtotta fiának a zenei alapokat is. Szentgyörgyön a piaristákhoz járt gimnáziumba, ahol egy kis diákzenekart is létesített, hogy az akkori szerzeményei élőben is megszólalhassanak. A pozsonyi Zenei és Drámai Akadémián a neves pedagógus, Frico Kafenda volt a tanára. Abszolvens koncertjén Liszt h-moll szonátáját játszotta. Szerzeményei — egy hegedű-zongora szonáta és egy vonósnégyes — már ekkor maradandó értéket képviselnek; hogy tudását tovább gyarapítsa, Prágába megy zeneszerzést tanulni. Itt a legendás hírű Vitézoslav Novák irányítása mellett egy egyéni hangvételű zongoranégyessel 1933-ban abszolvál. Prágából hazatérve a tehetséges ifjú muzsikus megkapja az Akadémia egyik tanári állását. Ettől kezdve pedagógiai és zeneszerzői tevékenysége szorosan összefonódik. 1949-ben a Szlovák Filharmónia létrehozásánál is fontos szerepet játszik. Mint zeneszerző mindenkor a minőségre és nem a menynyiségre törekedett. Alkotásai a modern szlovák zene alappillérei. Nemzeti öntudattal fűtött zenéjének legjellegzetesebb vonása, hogy be tudott illeszkedni a korba és így szerves része lett a század európai zenéjének. Egyéniségét erősen vonzották a feszültséggel teli drámai helyzetek, s így nem csoda, hogy legnópszsrűbb művei a színpadi zenei alkotások és híres kantátája. A maga monumentalitásával lenyűgöző Kárpáti zsoltár alig egy évtizeddel Kodály Psalmus Flungaricusa után keletkezett, annak mintegy szláv változata. Suchoň életművének, amely a mester halálával most már végérvényesen lezárult, valódi csúcsa azonban az első szlovák nemzeti opera, a Krútňava (Örvény), amely nemcsak itthon, hanem számos külföldi színpadon is sikert és elismerést hozott. VARGA JÓZSEF A HFT O
