A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-09-03 / 36. szám
HÍRMONDÓ EGY RÉGEN VÁRT KÖNYV Királyhelmec és a Felső-Bodrogköz természetrajza és történelme Jóleső érzés töltött el Bogoly János régen várt könyvének átolvasása után, amely saját gyermekkori emlékeimmel vegyült. A háború utáni Királyhelmec jutott az eszembe, a "hontalanság évei", a magyarok üldözése, amikor egyetlen ügyvéd kivételével nem élt értelmiségi városkánkban. A semmiből kellett újraindulni, új értelmiséget felnevelni. S hála a bodrogközi nép csodálatos regenerációs képességének a történelemben röpke pillanatnak számító néhány évtized alatt ez a nép maradandót alkotó írókat, politikusokat, közéleti személyiségeket és tudósokat adott az egyetemes magyarságnak. Ezek egyike Bogoly János. Szerzőnk számtalan kisebb-nagyobb ismeretterjesztő cikkben bontogatva szárnyát és csiszolva tehetségét már évek óta jelen van a szlovákiai magyar szellemi életben. Eleinte mint a Bodrogköz természetrajzának, különösen flórájának kutatójaként jeleskedett, de később — mint maga is írja — érdeklődése egyre inkább kisebb hazánk történelmének kutatása felé irányult. Ez a két érdeklődés, a szülőföld iránti egészséges lokálpatriotizmussal és elkötelezettséggel párosulva adta meg az ötletet és a kellő lendületet a Királyhelmec monográfia megírására. Eleddig még nem találkoztam azzal, hogy valaki egyetlen műben egy tájegység természetrajzát és történelmét is feldolgozta volna, méghozzá tudományos igényességgel. Ez csak Bogolynak sikerülhetett, némi túlzással Bodrogköz polihisztorának, de mindenképpen mindkét témakör jeles tudorának. Bogoly tudatában volt, hogy mekkora fába vágta a fejszéjét és azt is tudatosította, milyen nehéz egy ilyen munkába belekezdeni. Mert mindjárt a legelején ott vibrált a kérdés: kinek, milyen olvasóréteg igényeinek megfelelő könyvet írjon, tudományos követelményeket kielégítőt vagy csak népszerűsítőt. Erről a dilemmájáról könyve előszavában maga is említést tesz: "Választanom kellett az igénytelenebb, a forrásmunkák feltüntetését mellőző ismeretterjesztő módszer és az igényesebb, komplex jegyzetapparátussal ellátott, nehezebben emészthető, de pontosabb, tudományos igényű kidolgozás között." Bogoly János ezt a nehezebbik utat választotta, egyben vállalva, hogy könyve kevésbé lesz olvasmányos. Az olyan szakterületek, mint a geológia, paleofytológia, botanika, ezen belül is például az alacsonyabb rendű növények tételes ismertetése csakis az érdeklődők aránylag szűk körének szólnak. Egy tudományos igényű műben helye van a legkisebb moszatnak is. Ilyen szemszögből nézve azonban a madarak közül hiányzik pl. a selyemgém feltüntetése, ami a kisebbik hiba néhány emlős méltatlan mellőzése mellett. Alkalmasint minden baromfitenyésztő ismeri a közönséges görényt, a vadászok jól tudják, hogy vidékünkön borz és nyuszt is él, egyes kutatók előtt pedig a jávorszarvas ismételt és bizonyított bodrogközi előfordulása sem maradt eltitkolva. Úgy látszik, hogy a leg-MAKOVECZ Sára Sándor készítette azt a dokumentumfilmet, amelyet a magyar organikus építészet atyjáról két részben sugárzott az MTV, közelebb hozva az átlag magyar polgárhoz Makovecz gazdag gondolatvilágát, szókimondását, egyenes jellemét. S mert Makovecz Imre őszinte vallomásában fellebbentette a fátylat a múlt és a jelen vezetéséről, nem kímélve sem a kormány, sem pedig az ellenzék politikusait, a filmnek másfél éven át kényszerűségből dobozban kellett maradnia. Az építész művészetének alapjaként a hajlam, a példaképek és a népművészet iránti vonzalom hármas egységét jelölte meg. Ez utóbbit természetesen nem az ornamentika szintjén értelmezi, hanem a benne kódolt sok ezer éves információ hordozójaként. Makovecz az organikus építészet helyzetét ma periférikusnak ítéli, szerinte nincs jövője, csak jelene. A természettel kialakított összhangra törekedve mindent megtesz azért, hogy épületeivel az eget és a földet összekösse. Úgy tapasztalja, az emberek szeretik az ilyesfajta alkotásokat. Az aktívan 1959 óta tevékenykedő építész csak 1965-ben, első Nyugat-Európában tett látogatása során találkozott ezzel a fajta építészeti felfogással, amelyről addig maga is csak álmodozott, s melyben a természet és az ember által létrehozott világ harmonikusan kapcsolódik egymáshoz. Ebben a szellemben kezdett foglalkozni a 70-es években a magyar kisvárosok építészetével. A házgyári technológiával szemben azt kívánta bizonyítani, hogy egy kisváros arculatába nem illik bele a tízemeletes épület, inkább a régi házak felújításával vagy kétemeletes bérházak emelésével lehet megőrizni a kisvárosi hangulatot. Elképzelései hatalmas harcok árán sem valósulhattak meg, egyedül Sárospatakon válhattak valóra álmai. Szó esett a műsorban legismertebb épülettervének, a sevillai magyar pavilonnak a történetéről is. A rendszerváltást követően ez a megbízás jelentette a legnagyobb próbatételt számára. Nem is a tervezés, hanem a feltételrendszer hiánya okozta az igazi gondot. Szomorúan állapította meg, hogy ma Magyarország lélektani átalakuláson megy át, melynek keretén belül itt is fellazultak az emberi kapcsolatok, s a pénz tolakodott be az emberek tudatába. A 40 év mocska sem tűnt el egycsapásra, csak most a gonoszság legitimizálódott. Ez tükröződik ma minden szinten, s ez az állapot rányomta bélyegét a sevillai építkezésre is. Elismeréssel szólt viszont a 70 magyar munkásról, illetve a magyar munkásokról általában, akik hallatlan improvizációkészségükkel, érdeklődésükkel, kiapadhatatlan fantáziájukkal azt bizonyítják számára, hogy a 40 év tehetetlen vezetése sem tudta kiölni belőlük a munka szeretetét, a szakértelmet, egyúttal megőrizték egyéniségüket, nemzeti tudatukat. E téren egyértelműen példát mutatnak a Nyugatnak. Makovecz úgy érzi, a kiállítók közül csak kevesen vették komolyan az EXPO üzenetét. A pavilonok többsége szerinte csak az ipari és a banktőke reprezentációját jelentette, míg épülete, melyet többen túl romantikusnak, olykor giccsesnek is tartottak, egyértelműen az ember és a természet közelségére utalt. ZSEBIK ILDIKÓ AMIT A KAMERÁK NEM LÁTTAK A közelmúltban került a könyvesboltokba Zuzana Bubílková: Co kamery nevidéli (Amit a kamerák nem láttak) című könyve. A szerző neve valószínűleg ismerősen cseng az olvasók előtt, hiszen a múlt év végéig a Csehszlovák Szövetségi Televízió hírműsoraiban rendszeresen találkozhattunk vele. Könyvéről már több politikus mondott véleményt, s néhányan úgy vélték, hogy bár Bubílková remek televíziós riporter, a könyvírás nem igazán tartozik az erősségei közé. Mindenesetre azoknak, akiket érdekelnek a közelmúlt politikai történései, az 1989-es bársonyos forradalmat követő időszak, a televízió berkeiben folyó viták, érdemes lapozgatniuk a könyvet. Igaz, hogy a szerző nem használja kollégái valódi nevét, de aki figyelemmel kísérte az elmúlt néhány óv hírműsorait a Csehszlovák, illetve a Szlovák Televízióban, könnyen azonosítja őket. A politikusok nevét nem változtatta meg a szerző. Érdekes dolog olyan dolgokról könyvben olvasni, amelyekre még élénken emlékezünk. Gondolok itt a nyelvtörvény körüli vitákra, Mečiar miniszterelnök 1991 tavaszán történt visszahívására. Megismerkedhetünk az akkori Csehszlovák Televízióban történt huzavonákkal, a Prága és Pozsony közötti ellentétekkel. A könyvnek van egy emberi mozzanata is: lapjain figelemmel kísérhetjük, amint egy ember fokozatosan elveszti hazáját, elidegenedik attól a várostól, ahol élete túlnyomó részét leélte. (kamoncza) o a DPT
