A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)

1993-09-03 / 36. szám

a hajdani ga/da meg már belefáradt. A leghatásosabb védelemnek az látszott, ha szétszedik. Egy ideig bizony nem a legmegfelelőbb körülmények között tárolták az alkatrészeket. Isten szabad ege alatt. Ám azoknak lett igazuk, akik híztak az újjáépítésben. Lapunk, az A Hét két alkalommal is foglalkozott a malom akkori állapotával (Áll a malom, Malomsirató), úgy illik tehát, hogy a biztató dolgokról is hírt adjunk.

A látogat«) a malomnak évekig csak hűlt helyét találta. Tavaly ősszel viszont cölöpverés zavarta meg a jelenleg még koszos vizen tanyázó víziszárnyasok nyugalmát, s verte fel a környező erdők csendjét. Mert a jókai önkormányzat gondolt egyet, s a múzeum beleegyezésével nekilátott a hajdani Németh malom felépítésének. Pénzük nem sok volt, de a lelkesedés határtalan. És szerencse a szerencsétlenségben: sok munkanélkülit kaptak és foglalkoztatlak az. építkezésen. A legnagyobb segítséget azonban a konkurencia nyújtotta, s nyújtja továbbra is. Maticza János, a tallósi malom hajdani gazdája, aki maga is kitanult molnár es ácsmester. Naponta hozzák viszik, igy hát felügyelheti a munkát. Szinte minden fadarab, alkatrész az ő szeme láttára kerül a helyére. — Konkurencia? A, dehogy. Azelőtt is j«)l megfért egymás mellett a sok malom meg a molnárok a Kis Dunán, hat akkor ma miért ne segítenék? Most, hogy az épület már áll, bízom is benne, hogy egyszer vizet engedhetünk a lapátokra. A belső berendezések már csak a helyükre kerülnek idővel.

Hakszer Vince, aki az önkormányzat részéről irányítja a munkát, szinten bizakodó. Bízik az önkormányzat támogatásában, a jókaiak lelke sedésében és megértésében. Abban, hogy a hazai és külföldi ígéretek egyszer kézzelfogható, tapintható közelségbe kerülnek. Az alapítványok pénzei megérkeznek.

Mára ugyanott áll a malom épülete, ahol egykor állt. Szebbnél-szebb gondolatokat vet hetnék papírra arról, hogy miért építik fel újra. Legyen elég az, amit a mostani építők mondtak. "Mert itt nekünk a malommal együtt volt a Duna Duna. így szoktuk meg, így szerettük meg."

— Ha pénzünk lesz gazdasági épületeket, lakóházat is építünk ide. Ha annyi munkanél külit kaptunk volna az idén is, mint tavaly, akkor egész nyáron vetettük volna a mórt (vályogot). Majd csak lesz valahogy — így Hakszer Vince. Még a lelkemre köti, hogy okvetlenül megemlítsem: szervezetek, egyének támogatták a közös ügyet.

Elkészülte után múltunk egy darabkája kerül a helyére. A népi építészet és egy hajdanvolt híres mesterség tanúja. Előtte már nem áll soha kocsisor. Illetve nem gabonát szállító kocsik várakoznak majd, hanem turistákat hozó autók. S a turistáknak a látványon túl a szótárak is bővülhet. Olyan szavakkal, mint vízikerék, girindely, völgyállás, hengerszék, cilinder, also padlás, rozsláng, rozsfehérje.

Mert ha építünk, saját építkezésünkre, épii lésünkre tesszük. Emlékszobát, tájházat, bar mit. Jókán most a malmon a sor.

(görlol)

(.órlol .lem'i felvételei

TOZSER ÁRPÁD

Buda, a Város

Az idei budapesti Könyvhétnek több könyvszenzációja is volt. de permanens szenzációnak csak egy bizonyul közülük: Ottlik Géza Buda című regénye. Nincs magyar irodalmi lap. amely a mű megjelenése óta ne foglalkozott volna vele. némelyik esetleg többször is A Bukarestben megjelenő A Hét 1993. július 2-1 számából idézem a Mester 1985-ös interjújának néhány mondatat.

Az interjút keszitö Czigany Györgyöt a regény címe érdekli: miért éppen "Buda" a "Buda"7 "Jó volna mar a címben egy varos — hangzik Ottlik válasza —, mert olyan regényt kellene írni, ami hasonlít a városokhoz. Lehet /arkalni-maszkálni benne. utcái, terei, hidat vannak; ahol lehet ődöngeni, bámészkodni; rohanni elkésve falatkára, vagy elbújni benne valahol: menekülni, örülni, sírni; eltévedni emitt, hazatalalni amott. Szóval olyan regényt, amiben lakni lehet. Haha. jó volna! Csakhogy ehhez egy Dickens Karoly kellene. Az ó Londonja all a mai napig " Dickens Londonja valóban a mai napig all. de most már all Ottlik Géza Budaja is. Lakni lehet benne, s beleköltözhetnek azok is, akik évekkel vagy évtizedekkel ezelőtt úgy költöztek ki a faluból, hogy a Város helyett valamiféle betonsivatagba kerültek.

Mi. kik még a hagyományos faluban voltunk gyermekek, megszoktuk, hogy ha reggel (vagy hajnalban) kimentünk az udvarra, száz ismerős és barátságos hang fogadott bennünket: a kutya éjszakai magányából szabadulva farkcsóvalva rank nyüsszentett, a kerekeskút nyikorgásának primitiv dallama a tegnapi napra emlékeztetett, s meg a vályúba vagy vödörbe beleprüszkölö ló nyihogása is "emberszabású” volt.

Az ember a ''betonsivatagban" is hajnalban kel, s az udvaron, akarom mondani az utcán itt is különféle hangok fogadjak Van vakkantás, nyikorgás, nyihogas, csak

a farkcsóválással van baj: a betonsivatag reggeli hangjai csöppet sem barátságosak

Nekem szerencsém van, mert a mi lakásunk egy betonsivatagnak a legeslegszelén áll, s igy csak a deli ablakainkon kitekintve látok vigasztalan kaktuszokat és satnya kutyatejféle növényeket; ha északra nézek, akkor egyenesen Petőfi Alföldjén érezhetem magamat, mert a szellők lágy ölében itt is kalászos búza ringatózik, s nem hiányzik a smaragd eleven színe, a törpe nyárfaerdő, sőt a szamárkenyér kék virága sem. Szóval az északi ablakaink alatt a nagy Csallóközi síkság zöldéit, pontosabban zöldellt egészen mostanáig.

Néhány hónapja ugyanis már északi irányban is takarva van előttem a természet: egy irdatlan hosszú és több szintes modern garázst telepitettek-építettek ide rekordidő alatt Odavan a törpe nyárfaerdó. oda a szamarkenyér kék virága, s mar a fácankakasok rekedtes kukorékolását sem hallom reggelente Bepecsételtettem en is véglegesen a város palackjába, illetve ebbe a varosnak mondott betonsivatagba itt körülöttem. S főleg a betonsivatag hangjaiba. S ezekről a hangokról akarok tulajdonképpen szólni.

Betonhazunk lakóját, ha reggel kimegy a betonudvarára, már nálunk is fémáll^tok fogadjak. Megérinti Ford, Mercedes, Škoda és Alfa-Romeo névre hallgató femlovának a nyakát, s a fémparipa riasztóberendezése pontosan úgy nyerít föl, mint az egykori meleg-párás hajnali lovak, ha gazdájukat meglátták Pontosan úgy. de mégis mennyire másként.

Az egykori udvar hangjaiban öröm volt. a találkozás öröme, a betonistállók gépallatainak a torkába az ember nem az örömet, hanem a rémületét plántálta. Mintha minden autó, trolibusz, villamos, villanyvonat, funyirogep Picasso Guernicájában nyerítene, bőgne, ugatna, nyávogna.

De talán nem is Picasso a jó példa Petri György egyik verséből való a következő sor: "Nem árt... átérezni az életlen lancfürészfogak nyiszálásat." Valamelyik reggel arra ébredtem, hogy a fölöttünk lévő emelet balkonján valami rozsdás láncfűrész megy körbe-körbe és nyiszál valamit, nyikorog istentelenül Csak nagysokára jöttem rá, hogy egy kitett kiskutya nyüszítését veltem furesznyisza lasnak. Betonhazainkban már azok a szerencsétlen husvér párák is a fémállatok hangján nyinak. "akik" — gazdáikkal egyetemben — azt hiszik, hogy a körülöttük szürkéllö betonsivatag a — Város.

S a Varos közben már csak Dickens es Ottlik regényeiben létezik Dickens Londonja és Ottlik Budája meg az az embertől szármázó képződmény, amely nem megalázta. hanem megszelídítette a termeszetet. Úgy vitte be utcáiba, tereire, árkádjai es hidjai alá, hogy még nem vágta ki a nyelvet.

A betonsivatagban a föld, a növény, az allat — mint a koholt perek áldozatai — mar a bírák altat szájukba adott hangot sikoltozzák Annál iszonyúbb e hangokban a rémület.