A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-08-06 / 32. szám
GONDOLKODÓ A monopolhelyzettől a szépségflastromokig Kezdetben vala az 1964. évi 18. számú Törvénytári (Tt.) törvény a Csehszlovák Televízióról mint állami monopolintézményről. Ezt követte, még ugyanebben az évben az 1964/110 Tt. távközlésügyi törvény. Ehhez érdemes tudni, hogy a televízió csupán a műsorok előállításával és továbbításával foglalkozik, a tulajdonképpeni sugárzást a Posta- és Távközlésügyi Minisztérium erre szakosodott szerve, a Műsorszóró Vállalat végzi, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az adótornyok az ő tulajdonában vannak. A két tevékenység szétválasztása ésszerűségi okokból történik, mivel egy-egy adótorony a tévé- és rádióműsorok sugárzásán kívül egy sor egyéb tevékenységet is végez, amely kifejezetten postai jellegű. A fentiekhez csatlakozik az 1965/35 Tt. szerzői jogi törvény, tekintve, hogy a hírműsorokat leszámítva minden további adásnál biztosítani kell a szerzők és a műsorkészítők szellemi jogait és megfelelő anyagi honorálását. A kábelhálózatok létesítését és üzemeltetését a Posta és Távközlésügyi Minisztérium 1974/73 sz. Tt. rendelete szabályozza, amelyek az épp most bevezetendő kábeltévézés szempontjából lett napjainkra aligha túlértékelhető jelentőségűvé. Ezekhez kapcsolódva vagy féltucat egyéb jogi norma és rendelet biztosította a rádió- és tévéműsorok gyártását, továbbítását és vételét egészen 1989 végéig. Ekkor a már vázolt társadalmi változások következtében a jogi szabályozás nagy része egyik napról a másikra elavult, így sürgetővé vált az új jogi szabályozás kidolgozása. Egy ország teljes jogrendszerének átalakításához hosszú évekre — néha évtizedekre — van szükség, így aligha csodálható, hogy az elektronikus médiákról szóló jogi előírásokból mindössze a szocialista jelleget és a monopolhelyzetet rögzítő pontokat törölték. Bár már az első pillanattól fogva fiatal ambiciózus rádiósok és külföldi nagy társaságok is érdeklődést mutattak a magánrádió és -televízió alapítása iránt, legsürgetőbb feladatnak a három-három műsorral rendelkező állami rádió és televízió helyzetének jogi szabályozása mutatkozott. Gyors egymásutánban hagyta jóvá a Szlovák Nemzeti Tanács az 1991/255 sz. Tt. törvényt a Szlovák Rádióról és az 1991/468 sz. Tt. törvényt a Szlovák Televízióról, amelyek bár az előző helyzethez viszonyítva jelentős előrelépést jelentettek, viszont a későbbiek folyamán oly sok jogos kritika forrásai lettek. Az időközben feloszlatott Tájékoztatási Hivatal helyébe a parlament által kinevezett Rádió, illetve Tévétanácsot állították. A törvény betűjének szellemében az eredeti tévétanácsnak mindhárom hazai magyar politikai mozgalomból volt egy-egy tagja, így szavazatuk — kritikus helyzetekben — meglehetősen sokat nyomott a latban. A tanács azon tagjai, akik komolyan vették önmagukat és feladatukat, felismerve a törvényben rejlő buktatókat, amit még tetézett több paragrafus homályos megfogalmazása, miszerint a Tanács hatáskörét nem határozták meg pontosan, így még csak az sem derült ki, hogy igazgatási jogköre is van-e vagy csupán a tévé politikai függetlenségének ellenőrzése a feladata (mindenki azt magyarázott bele, amit érdeke diktált), keresztülvitték a működési alapszabályzat legfontosabb pontját, hogy lényeges kérdésekben kétharmados kvalifikált többség szükségeltetik. Ezzel visszabillent a mérleg nyelve, az ellenzéki mozgalmak nélkül döntésképtelenné vált a testület. A későbbiek folyamán kiderült, hogy teljesen meg is bénult, mivel hét tag távollétében gittrágó egyleti szintre süllyedt. A múlt évi parlamenti választásokat követően a parlamenti pártok számának apadásával az eredetileg 20 tagú Tévétanács tagjainak száma tizenhatra csökkent, de mire döntéshozatalra kerülhetett volna sor, az új kormány végigvitte a parlamentben azt a törvénymódosítást, amely valójában csak egy pontból állt: tizenhat "függő" tag helyett kilenc "független" személy alkotja a Tanácsot. Az új tévétanács tevékenységének eredménye: a tévé függetlensége és műsorainak színvonala — naponta ellenőrizhető a képernyőn. Mivel a magántévések és -rádiósok egyre hangosabban kezdték döngetni a "tévés-Bizánc" kapuit, sürgetővé vált egy új médiatörvény elfogadása, amire 1991. október végén került sor a Szövetségi Nemzetgyűlésben. Ezt néhány hónappal megelőzte a Szövetségi Távközlésügyi Minisztérium 1991/360 sz. Tt. Rendelete a kábelrádióról és -tévéről. Ennek legfőbb jelentősége, hogy meghatározza a kis- és nagyközösségi kábelrendszerek telepítésének és engedélyezésének körülményeit. Már ezt megelőzően gomba módra elszaporodtak a helyi önkormányzatok jóvoltából a kisebb-nagyobb városokban a kábeltévék, számukra 1992. június 30-ig teszi kötelezővé az engedély megszerzését. E rendelet végrehajtása körül napjainkig sok a bizonytalanság. Az október utolsó napjaiban jóváhagyott médiatörvény a magánrádiók és -tévék előtt volt hivatott zöld utat nyitni. A törvény legfontosabb rendelkezése, hogy mindazoknak kötelező sugárzási engedélyhez folyamodniuk, akik száz készüléknél többe juttatják el műsorukat, ezzel ugyanolyan központi ellenőrzés alá vonták a falusi kábeltévéket, mint a műholdas vagy az éteren keresztül megvalósított adásokat. Bár ez a jogi norma tartalmaz néhány szép gondolatot arról, hogy az engedélyek kiadásánál figyelembe kell venni a nemzetek, nemzetiségek és etnikai csoportok kultúrája fejlesztésének jogos igényét, viszont ez sem tudja feledtetni a király lenge öltözékét: visszautasító válasz esetén jogorvoslatnak nincs helye! Vagyis a kis falu kérhet ugyan és kap is, ha fenn is úgy akarják. Cifrább ennél az engedélyező szerv esete. A fenti törvény ugyanis csak az országos hálózatot kiépítő üzemeltetőkkel foglalkozik, akiknek kérvényét a Szövetségi Rádió és Tévébizottság (az egyszerűség kedvéért: frekvenciabizottság, nehogy összetéveszthető legyen a közszolgálati tévét és rádiót ellenőrző Tévétanáccsal, illetve Rádiótanáccsal) bírálja el. Ezt annak rendje és módja szerint ki is nevezték, ők adták ki a sugárzási engedélyt a CET 21 (Central European Television: Közép-Európai Televízió) vállalatnak is. Mivel ilyen törvényt Szlovákiában ez idő tájt nem hoztak, ez indokul szolgált az akkori kulturális miniszternek, hogy egy 1964-es minisztériumi rendelet alapján saját maga nevezze ki a frekvenciabizottság tagjait. Ráadásul csak tanácsadói hatáskörrel, a döntéshozatali jogot fenntartva. A kinevezett személyektől függetlenül, munkájukat semmiképpen sem minősítve nyilvánvaló, hogy ez a demokratikus alapelvek súlyos megsértése. Kétségkívül volt egy adag nemzeti éle is a sajtó támadásainak, amit a szlovák szlovákiai magyar Medium 5-Perfects "vegyesvállalat" ellen folytatott, viszont tény, hogy egy jogállamban efféle döntéshozatali mechanizmus egyszerűen elképzelhetetlen. Azt talán hangsúlyozni sem kell, hogy a jogfolytonosság elve alapján az ilyen visszás körülmények között hozott döntés is érvényes, hiába kérdőjelezhető meg etikai és erkölcsi szempontból. A felsorolt előírások, jogi normák kiegészítését e sorok megjelenésének időpontjára már jóvá is hagyja a szlovák parlament. De ez is csak szépségtapasz, amely aligha tünteti el a "menyasszony" ragyáit: sem a közszolgálati tévéről szóló törvény homályos megfogalmazásait, sem a frekvenciatanács hatáskörével kapcsolatos problémákat. Ez utóbbi miatt javában dúl a kis szlovákiai médiaháború. Olyannyira, hogy a szlovákiai frekvenciabizottság elnöke a közelmúltban még Strassbourgban, az Európa Tanács illetékes bizottságában is beszámolt a fennálló helyzetről, a tévé nyilvánossága előtt üzenve, hogy ennek a kérdésnek a megoldását kitüntetett érdeklődéssel fogják figyelni az Operencián túlról. Ozogány Ernő
