A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-08-06 / 32. szám
ÉGTÁJAK olyan sokáig maradtunk. Egyszer csak föleszméltem, hogy ő is, én is olyan bántó nyíltsággal beszélünk, hogy már-már áthágja az őszinteség határát, és valóságos képmutatássá válik. Elhatároztam, hogy nem állok meg félúton. — Úgy érzi, hogy ki van rekesztve a világból, ugye? — Igen — mondta, és csak nézett rám. — Csodálja a szép embereket, a hibátlan külsejűeket. Szeretné, ha olyan szabályos arca volna, mint annak a lánynak ott jobboldalt, pedig maga értelmes, az pedig, a nevetéséről ítélve, reménytelenül ostoba. — Igen. Most először nem állta a tekintetemet. — Magam is szeretném. Pedig, tudja, van rá mód, hogy mi is vigyük valamire, maga meg én. — Hogyhogy valamire? — Ejnye, hát hogy szeressük egymást. Vagy csak összemelegedjünk. Nevezze, ahogy akarja, de van rá mód. A lány a szemöldökét ráncolta. Nem akarta belelovalni magát a reménykedésbe. — ígérje meg, hogy nem tart bolondnak. — ígérem. — Az a módja, hogy rejtőzzünk az éjszakába. A koromfekete éjszakába. A teljes sötétségbe. Érti? — Nem. — Értse már meg! A teljes sötétségbe. Ahol maga se lát engem, ahol én se látom magát. Tudja, milyen szép teste van? A lány elpirult, s az arcán egyszerre skarlátvörös lett a mélyedés. — Egyedül lakom, itt van a lakásom a közelben. Fölemelte a fejét, és most már egyenesen rám nézett kérdőn, fürkészve, kétségbeesetten megpróbált kiigazodni rajtam. — Menjünk — mondta. 2 Nemcsak a villanyt oltottam el, hanem a kettős függönnyel is elsötétítettem. A lány ott pihegett mellettem. De nem vágyakozó pihegéssel. Csak vetkőzött, nem akarta, hogy segítsek neki. Nem láttam semmit, de semmit. Azért úgy is érezhettem, hogy a lány most csak vár mozdulatlanul. Óvatosan kinyújtottam az egyik kezemet, és megkerestem a mellét. Az érintés nyomán valami hatalmas ösztökélő élmény áradt belém. így láttam meg a hasát, az ölét. Ő is a kezével látott engem. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ki kell ragadnom magamat (és őt is ki kell ragadnom) ebből a hazugságból, amit magam tákoltam össze. Vagy csak próbáltam összetákolni. Mintha villám hasított volna belém. Nem ilyenek vagyunk. Nem ilyenek vagyunk. Minden bátorságomat össze kellett szednem, de azért megtettem. A kezem lassan fölkúszott az arcáig, elért a borzasztó barázdáig, és lassú, meggyőző és meggyőződéses simogatásba kezdett. Bizony (kezdetben kissé reszkető, majd fokozatosan megnyugvó) ujjaim mindegyre a könnyein siklottak át. Akkor egész váratlanul az ő keze is az arcomhoz ért, át-meg átsiklott a forradáson és azon a sima bőrfelületen, gyászos sebhelyem szőrtelen szigetén. Hajnalig sírtunk. Szerencsétlenül és boldogan. Azután fölkeltem, és félrehúztam a kettős függönyt. Benyhe János fordítása ESTERHÁZY PÉTER Csatlakozás a Tégy a gyűlölet ellen! -kezdeményezéshez Ki volna az, ki volna az az ütődött, aki szavakban a gyűlölet mellé állna? Szavakban mindannyian a szeretetet hirdetjük. Ki volna az, ki volna az az ütődött, aki a háború mellé állna? Aki a gyilkolás mellé állna? A halál mellé? Szavakban mindannyian a békét hirdetjük. Mégsincs béke, mégsem a szeretet regnál. Könnyű azt szeretni, aki szeretetre méltó. Könnyű avval egyetértésre jutni, aki nem áll utunkba, akinek érdekei megegyeznek a miéinkkel. De a világ nagy, és mindenféle emberek vannak benne. Magyarország ugyan nem nagy, de azért ember van benne bőven. Ilyen, olyan. Ki ezt akarja, ki azt. Ez a bonyolult, ez a más, hogy mindenki más. Szeresd felebarátod, mint tenmagad! — így szól az írás. De ez itt, igy túl nagy volna, ez nem mozgalmi föladat, ezt fölfogni olykor egy egész élet kevés. Mi volnék én, hogy ilyesmit csak úgy ajánlgassak...? Komolytalan volna. A Ne gyűlölködj! sokkal kevesebb a szeretet parancsánál, megfoghatóbb, gyakorlatiasabb. Maradj nyugodt, ne hörögj, próbáld megérteni a másik szempontjait és meglátni a magad korlátáit. Próbáld megőrizni az ép eszedet, miközben tudnod kell, hogy ésszel nem megoldható a világ, de ész nélkül bizonyosan elveszik. Dönteni kell, hogy a gyűlölet fennhatósága alá akarunk-e tartozni vagy sem. A viszont-gyűlölet is gyűlölet. Az ún. jogos gyűlölet is gyűlölet. (A harag nem gyűlölet, viszont rossz tanácsadó.) A gyűlölethez sok út vezet, a legrövidebb talán a megalázottságon át. Akit megaláztak, az tehetetlenségében sokszor csak a gyűlöletben talál menekvést, csak a gyűlöletben talál nagy megbántottságára írt, ott talál megnyugvást. Egy ideig. Gyűlölet gyűlöletet szül, megaláztatás megaláztatást, sosincs vége! Megaláztatásban, megalázottságban nagy tartalékai vannak ennek az országnak. Csak szabad embernek van esélye a szeretetre. A Légy szabad! felszólításnak ebben áll a nagysága, ebben az esélyben, ebben a súlyban. Szabadnak lenni az nem szabadságon lenni, az nem valami könnyű felhőtlenség, szabadnak lenni nehéz. Nehéz és jó. Az ember szabadnak születik. ANNA AHMATOVA Nyári szonett A korhadt seregélyducok, még azok is túlélnek engem, s a szél, a szél, mely idelebben és tengerek hangján suhog. Szólít egy öröktől való, nem földi hang. Nevem kiáltja. Virághabos cseresznyefákra holdfény csobog, ezüstfolyó. Olyan könnyű-simának érzem az utat: szalagzik fehéren a sűrűben — hová vezet? A törzsek közt fénycsóva lobban, s a fák... mint Carszkoje Szelóban az a fasor... a tó felett... Rab Zsuzsa fordítása e. e. cummings magammal hordom a szíved magammal hordom a szíved / a szívemben él a szíved / el sose hagy már / bárhova kell mennem jössz velem angyalom, bármi is ér általad ér te drága / nem érdekel a sors / hisz te vagy a sorsom édes / jobb világ se kell / hisz nincs világ tenálad szebb s igazabb / s bármit mondott is volna eddig a holdvilág s bármit dalolna a napsugár az is te vagy ez az a mélységes titok mit senki sem ért / ez a gyökér gyökere a bimbó bimbaja s az élet fája egének ege; mit a szív remélt s az elme rejtett túlnövi azt ez a fa / s ez a nagy csoda mely csillagot csillagtól elkülönít magammal hordom a szíved / a szíved hordja e szív / Kálnoky László fordítása A HÉT 13
