A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-07-02 / 27. szám
MINERVA AZ ANYÁK MEGHENIŐJE A magyar orvosok és természetvizsgálók 1865 augusztusának végén Pozsonyban tartották 11. vándorgyűlésüket. Nemes hagyománya volt az összejövetelnek, hogy a megnyitó ülésen megemlékeztek az időközben elhunyt neves kollégákról. A városi vigadóban tartott közgyűlésen az 1865. július 9-én elhunyt Bugát Pálról, a magyar orvosi szaknyelv nagy reformátoráról szólt a megemlékezés. Egy szó sem hangzott el azonban a pesti egyetem szülészprofesszoráról, aki alig két héttel korábban, 1865. augusztus 13-án, a közeli Bécsben halt meg. Arról a Semmelweis Ignácról, akit később "az anyák megmentőjének" s a legnagyobb magyar orvosnak ismert el a világ. E látszólag jelentéktelen pozsonyi közjátékot csupán azért említjük, mert benne, mint csöppben a tenger, visszatükröződik a semmelweisi életút drámája. Ez az életút éppen 175 évvel ezelőtt, 1818. július elsején kezdődött, egy budai polgárházban. A házban ma a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum működik. 175 éve született Semmelweis Ignác A bécsi szülészet réme: a gyermekágyi láz Az eredetileg Burgenlandból származó kereskedőcsalád fia Pesten és Bécsben végezte orvosi tanulmányait. Az oklevelet Bécsben szerezte meg, azon az orvosi karon, amely az 1840-es évek elejétől Európa egyik legkeresettebb fakultásává nőtte ki magát. Ekkor bontakozik ki teljes fényében az ún. második bécsi orvosi iskola, melynek vezéregyénisége a két cseh származású doktor: Škoda és Rokitansky. Az előbbi belgyógyász, a hallgatódzás és kopogtatás meghonosítója a mellkasi betegségek kórismerésében, az utóbbi pedig kórboncnok, aki tudományt "csinált" az addig inkább csak bonctani kuriózumokra, torzszülöttekre összpontosító kórbonctanból. Rokitansky hatására egyre több orvos látja szükségét annak, hogy egyegy betege elvesztésekor a boncteremben vegyen búcsút a tetemtől, s a boncoláskor szerzett ismeretek birtokában sikeresebben gyógyíthassa leendő betegeit. Ilyen gondolatok viszik az újdonsült Semmelweis doktort is a boncterembe. "Alkalom" a boncolásra, sajnos, szinte mindennap akadt. Semmelweis Klein tanár szülészetén kezdett dolgozni, azon a szülészeten, mely az orvostanhallgatók szülészeti képzését is ellátta. Volt egy másik szülészet is — ott a leendő bábák, szülésznők nyertek gyakorlati kiképzést. Mindkét osztályon gyakori látogató volt a halál: a szülésen szerencsésen túlesett anya váratlanul belázasodott, s rövid szenvedés után meghalt. Mivel a betegség a gyermekágyát fekvő nőket sújtotta a legnagyobb mértékben, Európa-szerte csak gyermekágyi láz-ként emlegették. Okáról, keletkezésének körülményeiről az ésszerűtől a legképtelenebbig, különféle feltevések születtek: a gyomorrontás, megfázás, a havi vérzés elmaradása miatt a testben visszarekedt "tisztátalan anyagok" sorolhatók az előbbihez; a leányanyák szégyenlőssége vagy az utolsó kenettel érkező pap csöngettyűjének hangja példa az utóbbira. Semmelweist nem győzte meg egyetlen korabeli magyarázat sem. Munkanapját rendszerint az előző éjszaka elhunyt gyermekágyasok boncolásával kezdte. A bonclelet szinte mindig ugyanaz volt: a "vérmérgezés" (szepszis) tünetei a hasüregben, a belső szervekben. A leletek hasonlósága arra utalt, hogy az azokat előidéző oknak is közösnek kell lennie. Semmelweis korán felfigyelt egy másik jelenségre is: saját osztályán kb. háromszor—négyszer több szülő nő lett a gyermekágyi láz áldozata, mint a nagyjából azonos körülmények közt dolgozó másik osztályon. Semmelweis — logikusan — valamilyen "helyi" okot sejtett e rejtélyes jelenség hátterében. A gyermekágyi láz megelőzhető! A helyes válasz megtalálásához a sok női tetem boncolása közt egy férfi holttestének bonclelete vezette el Semmelweist. Rokytanskyn kívül volt még egy főhivatású boncoló orvos Bécsben, a törvényszéki orvostan tanára: Kolletschka. Ö boncolta az erőszakos halállal kimúltak tetemeit. Egy ilyen boncolás során megszúrta az ujját, sebe elgennyedt, s a fiatal szervezet ereje sem volt elég a szepszis legyőzésére. Semmelweis Kolletschka boncolási levelét olvasva döbbent rá a szörnyű valóságra: Megrázkódtatva egész valómban, és izgatott kedélyem szokatlan hevével gondolkozóm efelett, midőn hirtelen lelkem előtt állt meg egy gondolat, s egyszerre világossá lön előttem, hogy a gyermekágyi láz és Kolletschka tanár betegsége úgy anegy" — emlékezett vissza 1858- ban a tizenegy évvel korábbi "megvilágosodásra". Semmelweis életútja ekkor vált drámaivá, gondolat gondolatot követett: a vérmérgezést okozó "hullarész" a kezet ért seben juthatott be Kolletschka testébe — a gyermekágyasok testébe viszont a vajúdásuk alatt őket vizsgáló orvosok és medikusok kezéről! Az orvostanhallgató s maga Semmelweis is sokszor a boncteremből egyenesen a szülőágyhoz sietett, s felületes kézmosás után végezte a vajúdó vizsgálatát. A logikus gondolatmenet meghozta a "helyi" ok magyarázatát is: a másik szülészeti osztályon azért kevesebb a megbetegedés, mert a bábák nem járnak boncolni, tehát kevesebb alkalom adódik a "hullarészek" szülőutakba való bevitelére. A fiatal tanársegéd ezért elrendeli: mindenki, aki kapcsolatba kerül a szülő nőkkel, a szülőszobába lépés előtt klórmeszes vízben alaposan mosson kezet. A kezdetben fanyalogva s gúnyos megjegyzésekkel fogadott rendelkezés rövidesen igazolta Semmelweis zseniális felismerését: a gyermekágyi láz a kézmosás előtti, a tízet jóval meghaladó százalékról 1—2 szá-14 A HÉT
